Vidéki zsidó „főnixközösségek” mutatkoznak be Budapesten

Vidéki zsidó „főnixközösségek” mutatkoznak be Budapesten

Vidéki zsidó „főnixközösségek” mutatkoznak be Budapesten

Hiánypótló kiállítással és előadásokkal várják az érdeklődőket a budapesti Izraeli Kulturális Intézetbe, ahol most csütörtökön a Tom Lantos Intézet társszervezésében több újraéledni látszó vidéki zsidó közösség mutatkozik be. 

Nagy meglepetéssel, és annál nagyobb örömmel értesültünk arról, hogy a napokban különleges konferencia lesz Budapesten. Az Izraeli Kulturális Intézet (IKI) és a Tom Lantos Intézet (TLI) október 27-ére, csütörtökre közösen szervez egy izgalmas délutánt azoknak, akiket érdekel a vidéki zsidóság története mellett legújabb kori fejleményei is.

A két szervezet négy dunántúli megújuló zsidó közösségnek ad terepet a  bemutatkozásra. Székesfehérvár, Szombathely, Kővágóörs és Siófok mellett kultúrtörténeti előadásokkal elevenedik meg Tapolca és Vas megye zsidó múltja is. 

A gazdag programot — amelyhez kilenc vendéget hívtak meg — erősíti még egy kiállítás megnyitó és egy új könyv bemutatója is. Ahogy a program egyik fő szervezőjétől, a TLI Zsidó Élet és Antiszemitizmus Elleni Küzdelem program menedzserétől, Susán Esztertől megtudtuk, dolgoznak azon, hogy a jövőben is hasonlóan átfogó formában tudjanak bemutatni történeteket és közösségeket a vidéki zsidóság életéből.

A csütörtöki rendezvénynek helyszínt biztosító IKI honlapján „Főnixközösségek”-ként hirdetik az eseményt. A figyelemfelkeltő cím mögötti jóhiszemű feltételezést a Bennem Élő Eredet csapatának több éves kutatási eredményei is némiképp alátámaszthatják.

Szombathely kivételével az összes meghívott közösségről beszámolhattunk már több ízben is. Legutóbb a Fejér megyében szóló filmünket tettük közzé.

‘Ercsi után minden szürkévé vált”…

Fehérvár és Ercsi Fejér megye különböző kiindulási pontja , mégis az utóbbi időben lendületben van , erre a lendületre voltunk kiváncsiak most is mint mindíg.

És hogy mennyire állja meg a helyét a hamvaiból feléledező főnixmadár hasonlata? Nos, erről majd ki-ki maga vonhatja le a saját következtetését a csütörtök koraesti rendezvényen, amely 17 órától kiállítás megnyitásával indul. A tárlat témája a  szombathelyi zsidó közösség története, amit a helyi közösség vezetői mutatnak be.

Ezt követi majd — a Maccabi Vac sportklub révén régi barátunk — Jusztin Ádám, a Káli-medence Zsinagógája Alapítvány kuratóriumi elnökének fotóprezentációja a szervezetük által pár éve megmentett kővágóőrsi zsinagógáról.

Jusztin Ádám és baráti társaságából álló csapata — általunk is közölt sikeres közösségépítő programjaikkal — kiváló példa azokra az új kezdeményezésekre, amelyek vidéken a zsidó kultúra megőrzésével és újbóli felvirágoztatásával foglalkoznak.

A vizuális élmények után a tudományos, kultúrtörténeti előadásoké lesz a főszerep: kedves kőszegi „harcostársunk”, Szántóné dr. Balázs Edit   Vas megyei példákon keresztül beszél a Dunántúl zsidóságról, Gergely Anna, a székesfehérvári zsidó közösség történetét eleveníti fel, Tapolcán megismert remek helytörténész barátunk, Hangodi László pedig egy nagyhatású tapolcai kereskedőről, Dr. Frisch Józsefről értekezik majd.

Ha lett volna csillár, azon is lógtak volna… sok százan a kővágóörsi zsinagógánál

 

A beígért frissítők -- remélhetőleg finom kóser termékek!? --, és a közönség hozzászólásai előtt még Susán Eszter Szegő Ágnessel, a Heves megyei zsidóság nagytudású történészével közösen mutatnak be

egy készülőben levő bibliográfiát, amely a vidéki zsidósággal kapcsolatos 21. századi publikációkat tartalmazza. A könyv egy összefoglaló irodalomjegyzék is, amely segíthet a vidéki zsidó kulturális örökség további tanulmányozásában is.

Az este utolsó programjaként a közösségépítő folyamatok mozgatórugóit, civileket, egy rabbit és hitközségi vezetőket is hallhatnak majd. A meghívottak között szerepel Winkler Miksa, a siófoki nyári zsinagóga vezetője, Barna Ágnes, a Székesfehérvári Zsidó Hitközség elnöke, Darvas István, a székesfehérvári közösség rabbija, Sugár Judit, a Szombathelyi Zsidó Hitközség elnöke, valamint Jusztin Ádám, a Káli-medence Zsinagógája Alapítvány elnöke is.

Az eseményen egy-egy különleges háttértörténettel rendelkező tárgyat is bemutatnak majd. Információnk szerint ott lesz a kővágóörsi zsinagóga egykori eredeti órája is, amelyet máig ugyanaz a zsidó család őriz, akik a világháború idején mentették meg azt az enyészettől.

Az óra tulajdonosát, a zsidó múlttal kapcsolatos közösségi oldalak egyik népszerű Facebook-csoportjának elindítóját, Hátszegi Julikát mi is bemutattuk korábban. Ebben az interjúban részletesen mesél családja és közössége történetéről is.

Kővágóörstől Rogán Antalig — Julika nem hallgat, de mesél

A kiállítás, amely ingyenesen megtekinthető, 2022. október 27. és november 27. között látogatható Izraeli Kulturális Intézet budapesti, Paulay Ede utca 1-es szám alatti épületében.