Kik vagyunk?

Címlap Kik vagyunk?

Közösségi aktivisták, rabbik, szociológusok, történészek, pályázatírók, családfakutatók, turisztikai- és kommunikációs szakemberek alkotják a Bennem Élő Eredet nyitott közösségét. Csapatunk alapítóiról itt olvashatsz:

Vándor Károly

Közel tizenhat éve dolgozom családfa kutatóként. Eredetileg közgazdász diplomám van, és dolgoztam sales és marketing területen, de mindig is jobban érdekelt a történelem. 16 évesen, a nagymamám halála kapcsán kerültem közelebb a családfa kutatáshoz. Előszőr csak hobbiként, majd fokozatosan egyre inkább megélhetésként is. Olyan dologgal foglalkozom, az a szakmám, amit szeretek. Amikor csak tehetem, az IAJGS (Nemzetközi Zsidó genealógiai szövetség) konferenciáin vendégelőadó vagyok, jellemzően a magyar zsidó családfakutatás, történelem témakörben.

A kutatás mellett és arra ráépülve elkezdtem zsidó tematikus túrákat és családfa túrákat szervezni, ahol az ügyfeleim első kézből ismerik meg őseik múltját, együtt kutatunk, együtt találjuk meg mondjuk az ükapa sírját egy elhagyott temetőben.

De igazi libabőrös örömöt nyújt az is, mikor megtalálom az addig nem is ismert unokatestvért, közel 75 évvel a háború után… Az ilyen, kontinenseken átívelő csodákat szeretem!  E mellett repüléstörténettel foglalkozom, a Magyarországon és Ausztriában állomásozó szovjet légierő történetét dolgozom föl. Ebben a témában több könyvet is írtam, sőt, egy nemzetközileg ismert kiállítást (Szovjet repülőtér titkai) is alapítottam barátaimmal. Fontos számomra az, hogy segítgessek, az ismeretterjesztés, figyelemfelkeltés, a kapcsolódási pontok megtalálása.

Rólam többet itt:  www.hungarianroots.com

 

Cseh Viktor

A családomban én voltam az első, aki Budapesten született. A megmaradt hazai rokonságunk a vidéken élt, ezért gyerekkoromban mi is sokat utaztunk szerte az országban. Hol éppen csak a Pest megyében, de többször Szabolcs-Szatmárba, ahol időnként egy érthetetlen, dallamos nyelven, – utólag rájöttem: jiddisül – beszéltek, de csak akkor, ha nem akarták, hogy a fővárosi rokonok, vagyis mi is értsük.

Hiszen Budapestnek még a fundamentuma is tréfli! – ahogy a rácferti (újfehértói) nagymamám mondta mindig.

Nagyszüleimnek hála a zsidó szokások legtöbbje hamar természetes lett, ami persze nem azt jelentette, hogy eleinte a legtöbb értelmét is sejtettem volna. De beletanultam és kiélveztem, hogy a gyerek-, majd tinédzserkorom nagy részét az idősek bölcs nyugalmában tölthettem. Idővel aztán azon kaptam magam, hogy baráti beszélgetéseimet is dominálni kezdi a viéki örökség témája, sőt, sikerült másokban is oly annyira felkeltettem az érdeklődést, hogy tíz évvel ezelőtt szerveztünk egy néhány napos felfedezőtúrát Tokaj-Hegyalján és környékén. Onnantól kezdve nem volt megállás. Hanyagolni kezdtem a gyógyszervegyészetet, s bár végül mérnök lettem, utána rögtön áteveztem a kultúrtörténetre.

A családom is megszokta, hogy közös nyaralásaink első felvonása – egyben számomra a legizgalmasabb rész – a helyi zsidó múlt felfedezése.

A Magyar Zsidó Kulturális Egyesület felkérésére eddig öt könyvet írtam a vidéki zsidó közösségekről, s az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség sajtóorgánumaiban mára több száz cikkem jelent meg a témában. Szerencsés vagyok, mert a munkám egyben a hobbim is.

 

Szőke-Visontai Gábor

24 és fél évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy megtudjam, eleddig kevés információm volt magamról, a környezetemről az örökségről, amit hordozok, és arról ki leszek és lehetek. Televíziós családba születtem, melynek mind budapesti mind egri vonatkozása is korán kirajzolódott. A családfakutatás melyet a 2008-as év végén kezdtek el a szüleim kihozta azt a titkot, amit a rendszer nem hagyott kibuggyanni:

van zsidó rokonom/gyökerem, van református és katolikus ágam is, vegyi gyümi lett, ez van.

Később megtudtam, nem vagyok ezzel egyedül, sőt, ettől lett gazdagabb az életem, átfogóbb a szemléletem és differenciáltabb a megközelítésem. Mind gyártásvezetőként, befektetési tanácsadóként, de leginkább személyiségfejlesztőként az emberekkel, a titkokkal a blokkokkal és a megoldásokkal foglalkozom napi szinten. A zsidó múltam tette lehetővé, hogy találkozzam csodálatos feleségemmel, hogy megszülethessen fantasztikus gyermekem és részt vehessek fiatal és fiatalos sportolókkal több világeseményen, ahol képviseltem az országomat és az örökségemet nemcsak Izraelben de a Budapesti Maccabi Játékokon is 2019-ben.

Az eredetkutatás egy szellemi/lelki gazdagságot hozott az életembe. Minden nappal, másodperccel és milliszekundummal érzem, tennem kell a közösségért, hogy megháláljam a hozzám való nyitottságot és jóságot.

Ez a belső hála érzése motivál abban, hogy mások nagyszerű cselekedetekben, sikerekben gazdag múltját közelebb hozzam az olvasó/néző számára. A Bennem élő eredet elhozott ide hozzád, a benned élő pedig átszel minden határt.

 

Wallenstein Róbert

Hat éves koromban a játszótéren emlékeztetett az egyik legjobb barátom arra, hogy milyen összetett élmény is lehet a bennem élő eretedem: a „mocskos zsidó vagy”-szitkozódás beleégett identitászavaros gyermekkoromba. A rendszert váltott, szabad világ 1991-es nyara izraeli rokonainkat is eljuttatta havanna lakótelepi otthonunkba. Nem értettem, hogy apám miért csitítja a hangosan zsidózó askeloni családtagokat, és hogy miért van szükség arra, hogy bezárja az ablakot is miközben Wallenstein Gyuri bácsiék jóízűen diskurálnak a finom ételek felett… Aztán 1993-ban, a 13. születésnapomon Kanadában szégyen- és zavarérzetem miatt tagadtam meg az esélyét annak, hogy a helyi rokonaim kóser férfivé avassanak egy vancouveri zsinagógában… 1995-ben, első izraeli látogatásom alkalmával minden megváltozott.

Egy kibucban találkoztam Chaim Topollal. Reb Tevje arra is inspirált, hogy 15 éves koromban életem első publikációját megírjam az Új Élet című lapnak, amelynek hosszú évekig nagyapám, az áldott emlékű Vágó Tibor volt az egyik szerkesztő-motorja. Az elmúlt 25 évben rendszeresen írok különféle zsidó lapoknak.

2006-ig fő hivatásom az újságírás volt. Az utóbbi 10-15 évben fő tevékenységem a turizmushoz és a vendéglátáshoz köthető. A közép-európai zsidó örökség és régiónk varázslatos világának megismertetése továbbra is szívügyem – és egzisztenciális elköteleződésem –, de kivételes lehetőségnek érzem azt, hogy a Bennem Élő Eredet Csapatával a közeljövőben hangsúlyosabban foglalkozhatom a vidéki és a határon túli magyar zsidó múlt és jelen bemutatásával is.

Rólam többet itt: www.sportours.pro

 

Beköszönő