A várat nem, de a városi zsinagógát bevenné egy új egyesület Egerben

A várat nem, de a városi zsinagógát bevenné egy új egyesület Egerben

A várat nem, de a városi zsinagógát bevenné egy új egyesület Egerben

A magyar társadalom elért egy olyan szintre, hogy már nincs benne erőteljes antiszemitizmus, de az elfojtott traumák kibeszélésének katarzisa még várat magára — véli Radó István, egy új egri szervezet, az EZSIKE — Egri Zsidó Kulturális Egyesület — vezetője. A napokban alakult társaság terveiről és céljairól kérdeztük.

Miért most jött létre az egyesületük?

Nem volt idegen tőlem a szervezés, korábban is részt vettem már különféle kulturális kezdeményezésekben. Sokáig néptáncoltam, zeneiskolába jártam, 15 éven keresztül évente szerveztünk nyomdász számítástechnikai konferenciákat két barátommal. Vagyis korábban már átéreztem, mit jelent egy közösség szervezésének varázsa. Tehát ez az egyesület is, amit most az egri zsidóság kultúrájának újjáélesztésére hoztunk létre, nem egy hirtelen villámcsapás.

Már régóta gondolkodtam rajta, hogy az nincs rendben, hogy élt itt Egerben mintegy 2000 dolgos, szorgalmas, okos ember, aki sokat hozzátett Eger XIX-XX. századi kultúrájához, gazdaságához és azokat erőszakkal eltűntették, először kirabolták, majd elpusztították.

Javaikat, házaikat, életüket arra érdemtelenek, állami segédlettel elbirtokolták. Szinte nyom és emlék nélkül. Ezt egy mérhetetlen igazságtalanságnak tartottam. Ezt nem lehet úgy hagyni.

Az én személyes kötődésem az egyesülezhez családi vonatkozású. Szüleim eltitkolták származásukat. Édesapám soha egyetlen utalást sem tett arra, hogy ő zsidó lenne. Azt, hogy az ő apukája, vagyis az én nagypapám Nagyvárad zsidó hitközségének az elnöke volt, csak az apám — aki nagyon korán itthagyott bennünket — halála után jóval később tudtam meg – ekkor már elmúltam 50 éves. De hogy visszakanyarodjunk az eredeti kérdéshez: mivel nekem van ez a művészeti indíttatásom, szerettem volna igényes kulturális programokat szervezni a városban, hiszen korábban is szerveztem effélét az egykori egri úri kaszinóban. A helyszínen gondolkodtunk, és adta magát, hogy Eger egyik legszebb utcájában — a vár bejáratához vezető Kossuth Lajos utcában – áll egy zsinagóga, amely a Vármúzeum kezelésben van. Megkerestük őket egy komplett féléves programtervezettel, de ők elzárkóztak az együttműködéstől.

Volt ilyen is…

Mivel van a városban egy másik zsinagóga is, amelyet az 1840-es években építettek – és van mellette egy régi zsidó iskola, amelynek épületét jelenleg óvodának használják, de tudtuk, hogy az Egri Érsekség hamarosan átad két, új városi óvodát is –, úgy gondoltam, hogy akkor ezeket az épületeket kéne valahogy gondozásba venni. A klasszicista külsejű zsinagóga eléggé jó állapotú, nem romos, bár fűtés nincs benne és most raktárnak adták bérbe egy nyári színházi vállakozásnak. Azt gondoltam a barátaimmal, hogy egy valódi zsidó szellemiségű közösségi teret és persze koncerttermet lehetne ott kialakítani. Céljainkhoz szövetségesekre volt szükségünk, így találtam rá például dr. Szegő Ágnesre, aki Eger zsidó történelmének egyik legnagyobb ismerője és Székely Gáborra, akinek ugyancsak van egri kötődése, valamint Vajda János szentendrei barátomra is, kinek családja szintén egri volt. Nekik elévülhetetlen érdemeik vannak az egyesület létrejöttében.

Amikor ott gyerekeskedett Egerben és elsétált bizonyos zsidó épített örökség mellett, akkor fogalma nem volt arról, hogy mit lát?

Eger kellős közepén, a Kis Dobó téren laktunk, egészen közel a valamikori zsidónegyedhez, az akkor még meglévő két zsinagógához is. Emlékszem, hogy a hatvanas évek végén arra sétálok apámmal, aki fogta a kezem miközben látjuk, hogy a Baumhorn Lipót által tervezett gyönyörű zsinagógát ott, a szemünk láttára bontják el.

Bár nem tudtam, hogy ez egy zsidó templom, de azért az egy kisgyerek számára maradandó élmény, hogy egy nagyon szép és jó állapotban lévő épületet hetekig bontanak el.

Mi volt az alap motivációjuk az egyesülettel? 

Az, hogy itt az ideje annak, hogy a vidéki zsidóságnak Eger környékén is legyen egy kézzelfogható emléke, ami lehetne egyfajta kultúrtörténeti -, zsidó szellemiségű megújulás, hiszen az 1944 nyarától gyakorlatilag megszűnt. Ha nem veszik nagyképűnek, akkor azt is mondhatnám, hogy a zsidóság deportálása után megszűnt a térségben az a fajta sajátos, innovatív polgári kultúra, amelynek elterjesztésében korábban a zsidóság nagy szerepet vállalt a városban és az országban.

Melyek a város legfontosabb zsidó emlékei, büszkeségei? 

A zsidó temető Eger legszebb dombjának a tetején van, egészen messze a városközponttól, ott vannak a holokauszt-emlékművek is.  Viszont az a három zsidó épület amiről eddig beszéltem egészen közel van egymáshoz. A három zsinagógából kettő még mindig áll a városban, az egyikhez közvetlenül kapcsolódik az egykori zsidó iskola épülete.

Ami az épített örökséget illeti: a 10 pontban megfogalmazott terveik között szerepel, hogy a céljuk a régi zsinagóga “újra használatba-vétele, koncertteremmé alakítása, valamint a mellette lévő egykori zsidó iskola átvétele, átalakítása kiállítási, közösségi és kulturális célokra”. Milyen állapotban van most az épület? Mennyi pénz kell a tervek megvalósításához?

Azt nem tudom pontosan, hogy mennyi pénz kellene összesen ahhoz, hogy terveink megvalósulhassanak, de azt tudom, hogy mire kellene költeni. Az a zsinagóga, amit mi szeretnénk felújítani, nagyon sokáig raktár volt és korábban valamiféle összeszerelő üzemként működött. Jelenleg egy Pinceszínház néven futó színházi vállalkozás bérli, és ők ott tartják a kellékeket, jelmezeket. Egy nagyon kedves házaspár vezeti ezt a színházi vállalkozást, jóban vagyunk velük, mert elkötelezett művészek és biztosan jó művészi együttműlödést tudunk majd kialakítani velük is.

Egyesületi csapatfotó — háttérben a nagy tervvel

Nem fognak önökre megharagudni?

Nem, mert megbeszéltük azt, hogy közösek az érdekeink. Szeretnénk, ha olyan igényes  kulturális tér jönne létre, amit tudunk közösen is használni. Nemhogy sértjük az érdekeiket, hanem szeretnénk segíteni abban, hogy emeljük művészi tevékenység színvonalát. Az biztos, hogy szükségünk van a fűtő rendszer kialakítására és új vizesblokkokat is létre kell hozni, és elegendő világítást. Valószínűleg nem kell többszázmillió forintos anyagi ráfordítás ahhoz, hogy méltóbb helye lehessen a város új kulturális terének.

Hogy érzi, mennyire nyitottak ma Egerben az önök kezdeményezésére? Látnak-e, éreznek-e komoly partnerséget a helyi politikusoktól, gazdasági szereplőktől, vagy akár a civil lakosságtól?

Először is egy olyan meggyőződés vezérel, hogy

a magyar társadalom már elért egy olyan lelki fejlettséget, hogy ma már nincs benne erőteljes antiszemitizmus. Azt gondolom, hogy az elmúlt 30 év során sokat fejlődtünk.

A kinyílt határoknak is köszönhetően az újabb generációk már sokkal európaibbak az idősebbeknél, és az európaiságba ma már nem fér bele a gyűlölködés és az antiszemitizmus. A város képviselői közül azok, akiket felkerestünk, azonnal nyitottsággal és jóindulattal viszonyultak hozzánk.  Az alakuló ülésre nem hívtam meg egy testületi képviselőt sem, de mégis voltak, akik eljöttek. Én egyébként optimista alkat vagyok, enélkül nem is tudnám végezni munkánkat.

A szervezetük Facebook oldalára a minap kitett fotók alapján nem sok fiatalt láttam az alakuló gyűlésen. Tudják-e, hogy hány zsidó származású közösségi tagjuk van? 

A 18 éves fiam is belépett az egyesületbe, és van másik huszonéves tagunk is, aki jelenleg a bécsi egyetem hallgatója, valamint a napokban ismét jelentkezet további két egri fiatal. Nem folytatunk semmiféle modern és költséges propagandát az egyesület reklámozásáért. Tagjaink többsége az én hatvanas korcsoportomhoz köthető. Ők az én ismerőseim, barátaim. Természetszerűen őket volt könnyebb megszólítanunk. De persze tudjuk, hogy a jövő a fiatalokon múlik, ezért azt gondolom, hogy a fiatalabb tagokkal — azzal a néhánnyal, akik velünk vannak — a kontinuitást tudjuk biztosítani.

Meghívtuk az alakuló ülésre a magyarországi zsidó szervezetek két legjelentősebb szereplőjét is, a Mazsihisz és az EMIH képviselőit. Nagyon jó érzés volt tapasztalni az ő nyitottságunkat, fogékonyságukat és segítőkészségüket.

Végül kb 30-an jöttek el, és 21 fővel alakult meg az egyesület. Tagságunk fele-harmada zsidó származású. Azért ne feledjük, hogy a vidéki magyar zsidóság aránya 1944 óta 1% alatti! Az egyesület másik harmadáról-feléről azt gondolom, hogy az ő motivációjuk mögött talán az is lehet, hogy

van a magyar vidéki társadalomnak egyfajta a bűntudata abból eredően, hogy tudják: valami rettenetes rablógyilkosság történt a zsidóság ellen 1944-ben, és ez büntetlenül maradt.

De elmaradt mindezidáig a társadalmi katarzis, mert ez egy következmények nélküli ország… Úgy hiszem, hogy a magyar társadalomban hiányzik egyfajta szembenézés a múlttal, ami pedigy katartikus megtisztulást eredményezhetne. Meggyőződéssel hiszem azt, hogy ez a fajta bűntudat generációkon keresztül öröklődik a magyar társadalomban.

A kibeszéletlenül hagyott, elfojtott, szőnyeg alá söpört traumák katarzisának gerjesztője is lehet az egyesületünk.

Miért akarnak újabb holokauszt-emlékművet avatni? Miért pont ott, ahol tervezik? 

Holokauszt-emlékmű a vidéki Magyarországon nagyon kevés helyen van közterületen. Inkább csak zártabb helyeken, az adott települések zsidó temetőiben találhatók. Egerben is így van ez, ahol még a szocializmus alatt, az ötvenes években került a temetőbe a volt zsidó iskola udvarán felállított, zsidó gyermekáldozatok előtt tisztelgő emlékmű is. Tehát valahogy nem akarták, hogy mások is szembesüljenek ezzel a drámával.

Szándékunkban áll, hogy valahol a belvárosban, egy jól látható helyen, természetesen az egykori zsidónegyedben — valószínűleg a Gólya utcában — hozzunk létre egy új holokauszt-emlékművet. Már meg is van két helyszín-javaslatunk is a város vezetése számára.

Azután ott vannak a botlatókövek. Tehát azok a kis táblák a járdába építve, amik azt jelzik, hogy abban a házban egykor zsidók laktak és 1944-ben onnan hurcolták el őket. Már több, mint 90 címünk van dr. Szegő Ágnes kutatásai jóvoltából és a MAZSIKE-vel összefogva akarjuk mindezt megvalósítani. Szeretnénk egy híres egri rabbinak külön botlatókő-emlékművet állítani az egykori háza helyén. Schreiber Simon főrabbi 50 évig volt a hitközség rabbija. Fia, Schreiber Mózes rabbi vele együtt dolgozott. A házaik már nem állnak, de helyük a mai Petőfi téren található.

Mazal Tov és sok sikert az egyesületnek! Radó István elnök középen, kék nyakkendőben, széles mosollyal

A célkitűzéseik között az is szerepel, hogy modern technikai eszközökkel hozzanak létre egy állandó kiállítást, amelyben bemutatnák a régió és Eger zsidó büszkeségeit. Ezt pontosan miként képzelik el?

Abban az iskolában képzeljük ezt el, ami valamikor a zsidó gyermekeké volt. Ma a város használja óvodának, de mivel az egri érsekség két új óvodát is épített, azt gondoljuk, hogy az ottani óvodások át fognak menni az újakba. Ha az épület megüresedik, akkor ez egy méltó helyszíne lehet majd egy állandó kiállításnak és közösségi térnek. Semmit nem akarunk sürgetni, megvárjuk, hogy az önkormányzat milyen céllal szeretné majd hasznosítani azt a teret. Abban az esetben ha kiürül, akkor szeretnénk igénybe venni. Már

kaptunk nagyon jó szakmai tanácsokat például Olti Ferenctől, a balatonfüredi Zsidó Kiválóságok Háza vezetőjétől. Szeretnénk, ha hasonló technikai módszerekkel, fiatalosan és modern, interaktív formában jöhetne létre nálunk is egy kiállítást Eger és Magyarország zsidó múltjáról.

Fényes siker a Balatonon! Új kiállítás nyílik Hanukára a Zsidó Kiválóságok Házában

Melyek lennének a legfontosabb büszkeségei a város történelméből, amellyel vonzóbbá tudnák tenni az odalátogatók számára a régió múltjának megismerését?

Eger megjelenése, arculata, ahogy vonzani és láttatni kívánja magát, arról szól, hogy mi sikeresen küzdöttünk a törökök ellen 1552. őszén, Dobó István vezetésével, aztán később azért a török itt uralkodott 90 évig és ebből maradt egy mináré-torony (ami Pyrker érsek jóvoltából nem omlott össze a XIX. században).

A városban él egy múltidéző tradíció, de annak nyomai főleg a várban vannak. A barokk épületeken, a török fürdőn és a Szépasszonyvölgyi borkínálaton kívül viszont nem nagyon van más. Márpedig a hagyományok ápolása ősi és erős ösztöne kell, hogy legyen egy közösségnek.

Eger szellemiségét a barokk épületek adják, amelyeket zömmel az Esterházy és a Pyrker érsekek (püspök-földesurak) teremtettek meg. Viszont

Eger XIX. századi emlékei, pl. az üzleti negyede és szép polgári házai, amelyeket zsidók építettek, továbbá a város borkereskedelme és ipari emlékei zömével az egri zsidósághoz kötődtek.

Ezekről van bőséges információnk. Az egri érsekeknek is sok zsidó származású gazdasági szakembere volt. Például a híres egri születésű író, Bródy Sándor édesapja Samassa érsek intézője volt. Fontos a Kánitz család történetének bemutatása (házuk a mai Tűzoltó téren áll) is, de megemlíthetjük Dancz család nevét is. Eger borkultúráját, nemzetközi kereskedelmét 1945 után, vagy 40 évig Danz Pali bácsi fémjelezte. Ő egy fantasztikus ember volt, csinált fiatalokkal zsidó tematikájú túrákat is, büszke volt családja eredetére.  Mindenki által megsüvegelt, köztiszteletben álló ember volt, aki nagy támogatója is volt a helyi vízilabda-csapatnak. A város díszpolgárrá is avatta pár esztendeje. Sajnos tavaly, 99 éves korában távozott közülünk. Neki már az apja és nagyapja is borral foglalkozott Egerben. A Kánitz család a város legtehetősebb családjaihoz tartozott. Óbudáról jöttek Egerbe a XIX. században, és ipari-, kereskedelmi vállalkozást teremtettek, de ők alapították Eger, akkor legsikeresebb takarékpénztárát is. Terveink, feladtiank van bőven az Egri Zsidó Kulturális Egyesülettel. Adja a Mindenható, hogy eredménnyel is járjunk!

Ha arra is kíváncsiak vagytok, hogy nekünk milyen terveink, feladataink vannak, akkor nézzétek meg ezt a saját egy éves múltunkra visszatekintő kis videót:

BEST OF OUR BEST

12 Hónappal ezelőtt egy friss kutatócsapat nekivágott a vidéki és a határon túli zsidóság emlékeinek és aktív szereplőinek a felkutatására. Eddig erre jutott...