Szenet lapátoló “zsidóbérenc”, akiből “Világ Igaza” lett

Szenet lapátoló “zsidóbérenc”, akiből “Világ Igaza” lett

Szenet lapátoló “zsidóbérenc”, akiből “Világ Igaza” lett

Erdélyi nemesi családból származik, de élete végén éhbérért szenet kellett lapátolnia a XX. század egyik legbátrabb magyar katonájának. 65 évvel ezelőtt ezen a napon hunyt el Reviczky Imre posztumusz vezérőrnagy, aki több ezer embert mentett meg a második világháború alatt.

Reviczky Gyula: Halottak napján

(részlet)

Ez a halál, a hervadás hava. Emlékezzünk halottainkra ma. Óh, mert kinek nincsen köztünk halottja, A temetőben vagy saját szivében! Menjünk ki s hintsünk a hideg sirokra Könyet s virágot; ma a könny se szégyen.

Jászai Mari szívének ostromlója, Reviczky Gyula költő, az osztrák örökösödési háborúban is vitézkedő Reviczky János, vagy a kancellári tisztségig eljutó Reviczky Ádám mind-mind ismertebb tagjai az erdélyi Bánócon 1896. november 4-én született Reviczky Imre nemesi családjának. Pedig

az 1957 február 16-án, éppen 65 esztendeje elhunyt Reviczky Imre olyan örökséget hagyott ránk, amelynek feldolgozásához, tanulságaihoz ideje hozzákezdeni.

Ez a gondolat jutott eszünkbe, amikor pár hete egy meghívásnak eleget téve a Nemzeti Örökség Intézetének vezetőjével beszélgettünk a budapesti Fiumei úti temetőben. Az irodai egyeztetés előtt nem tudtuk megállni, hogy ne barangoljunk egy kicsit a nemzeti panteonban.

Tavalyi indulásunk óta “hivatalosan” most először jártunk nem vidéki temetőben. Érzékeink most sem hagytak cserben minket.

Most nem gótikus betűvetéssel vagy héber feliratokkal szemben kellett helytállnunk, és sokat nem is kóboroltunk az ország egyik legfontosabb temetőjében ahhoz, hogy egy újabb különlegességbe botoljunk. Eddigi kutatásaink során is gyakran a legvéletlenebb helyzetek vezettek el minket nem várt érdekességek felé, azt mégsem hittük volna, hogy a temető bejáratához legközelebb álló szoborral is így lesz. Reviczky Imre egészalakos, tekintélyt parancsoló szobra rögtön az elsők között található a Fiumei úton.

“Ember igyekeztem lenni” Revisnyei Reviczky Imre M. Kir. Alezredes Nagybányai X. közérdekű munkaszolgálatos zászlóalj parancsnokaként 1943/1944-ben élete kockáztatásával az alá beosztott munkaszolgálatosok ezreit mentette meg. A nyilas diktatúra idején halálra ítélték, a kommunizmus korszakában szenesemberként jutott megélhetéshez. Posztumusz vezérőrnagy.

– olvastuk a sírkövön.

Most pedig megidézzük rendkívüli alakját, sokunk számára eddig ismeretlen életpályáját. Pedig 2018 őszén katonai tiszteletadás mellett avatták fel bronz szobrát. Maga a honvédelmi miniszter is szólt az egybegyűltekhez. Benkő Tibor azt emelte ki, hogy Reviczky Imre egy igaz ember, egy nagyszerű, bátor katona volt, aki mert másként gondolkodni abban a korszakban, amelyben – Radnóti Miklós szavai szerint – szinte dicsőség volt ölni, és nemcsak parancsra.

A hős katona nevét nemcsak Magyarországon méltatják embermentő tevékenységéért, hanem Romániában és Izraelben is állnak emléktáblái, s megkapta a világ igaza kitüntető címet is

– tette hozzá a tárcavezető.

A honfoglaló magyarokig visszavezethető főnemesi ősökkel rendelkező katonatisztről van aki azt írja, hogy alezredes, van olyan is, aki ezredesként emlékszik rá. Egy dologban mindenki azonosan vélekedik:

a második világháborúban mutatott bátor, emberséges és sokszor vakmerő hozzáállása miatt több ezer ember köszönhette neki az életét.

Gyakran parancsot is megtagadva segített menekülő lengyeleken és románokon, zsidókat és leventéket mentett, de nem engedte azt sem, hogy a partizánokra vadászó magyar katonák gyerekeket, nőket, idős embereket végezzenek ki, falvakat pusztítsanak el. Magas beosztású katonaként több csoportért – például munkaszolgálatosokért is — felelt a háború kilátástalan, embertelen korszakában. Reviczky odafigyelt az étkeztetésükre, a szabadságolásaikra, a családjaik támogatására, sőt, azzal, hogy különféle trükökkel kerülte ki a hatóságokat, ezrek életét mentette meg a deportálásoktól.

Olyan családból származott, ahol nem volt meglepetés, hogy a katonai pályát választja: Sárospatakon töltötte iskolaéveit majd a Monarchia katonatisztjeként kezdte pályafutását miután elvégezte a Honvéd és Hadapród Iskolát Nagyváradon. 1916-ban az erdélyi frontra küldték, ahol a benyomuló román hadsereggel szemben folytak a harcok. Az első világháborút követően a magyar honvédség létszámát korlátozták, Reviczkynek is távoznia kellett sorállományból.

Vidéken kapott testnevelő tanári állást, ami eléggé méltatlan volt rangjához és végzettségéhez, de az egzisztenciális létezéshez szükséges volt.

1931-ben visszatért a hadsereg kötelékébe, 1939-ig Békéscsabán volt századparancsnok. A terület-visszacsatolások idején őrnagyként lengyeleket és zsidókat mentett, a Magyar Királyi Honvédségben addig mások ilyet nem tettek. 1941-ben, Magyarország Szovjetunió elleni hadba lépését követően a keleti frontra vezényelték. Egységének élén a partizánok elleni küzdelemben kellett volna részt vennie, de hamarosan hazaküldték, mert nem volt hajlandó alkalmazni azokat az elrettentő módszereket (ide tartozott a túszok kivégzése, falvak legyilkolása és kifosztása), amelyeket elvártak az elöljárói.

Ebben az évben a hontalanná minősített lengyelek és az északi megyékből Kőrösmezőn túlra kitelepített magyar zsidó lakosságon próbált segíteni.

Reviczky megsejthette Kamenyec-Podolszk tragédiáját, és emberek százait szedette le a vonatokról már Perbenyik vasútállomásnál, hogy hamis keresztlevelekkel ellátva őket megakadályozza elszállításukat. Állami alkalmazottként, magyar királyi törzstisztként hatalmas személyi felelősséget vállalt, amikor Wallenberg még otthonában élte biztonságos életét. 

Mély humanizmusa és tisztelete az értelmetlenül üldözöttek iránt 1942-ben tudatos parancsmegtagadásra sarkallta – nem volt hajlandó végrehajtani a polgári lakosság elleni felkoncolási parancsokat. Visszahívták a frontról, s a parancsmegtagadásokért nyilvános megszégyenítésként pótkeret-parancsnokságra rendelték, majd 1943-tól a X. Közérdekű Munkaszolgálatos Zászlóalj parancsnoki beosztása következett számára.

Elvállalta, hogy segíthessen azoknak, „akiket a Mindenhatón kívül mindenki elhagyott”. A nagybányai központú táborokban egyszerre megszűnt a tisztek önkényeskedése, véget értek a kegyetlenkedések, a kikötések.

Új feladatkörében egyesek szerint 30-50 ezer közé tehető azoknak a munkaszolgálatosoknak, túlnyomó többségükben zsidóknak a száma, akik az irányítása alá tartoztak. Reviczky radikális változásokat hozott az irányítása alatt álló katonai egység életében: megbüntette a kegyetlenkedő századparancsnokokat, engedélyezte, hogy a muszosok szabadságra menjenek, betartatta a szabályokat és elérhetővé tette az orvosi ellátást az addig abban nem részesülő zsidók számára is.

Pozícióját a német megszállást követően is megtarthatta. Több ezer olyan férfit is behívatott munkaszolgálatra, akik kívül estek a sorköteles korosztályon — ezzel sokakat megmentett az auschwitz-birkenaui deportálástól és a haláltól.

Ezért a “zsidóbérenc” viselkedéséért a nyilas hatalomátvételt követően letartóztatták és Sopronkőhidára szállították. Nem sokat volt a fegyházban, de együtt raboskodott többek között Bajcsy-Zsilinszky Endrével és Jávor Pállal is.

Amikor 1944-ben a Horthy-proklamáció után Románia kiugrott Hitler háborújából, és Reviczky parancsnok számára elrendelték a helyi román lakosság, főként az értelmiség internálását, ő ismét csak lelkiismerete parancsára hallgatott: büntetés helyett életeket mentett, többek között Ruszsu román püspökét is. Szélnek eresztette a leventéket, és katonaruhában a maradék munkaszolgálatosait is.

Megmentette Nagybánya városát a nácik általi megsemmisítő parancsok végrehajtásától, megóvta az ipari létesítményeket, a bányákat a kifosztástól.

Miután véget ért a nyilas uralom Magyarországon Reviczky is kiszabadult és ezredessé léptették elő. Később még több erdélyi körútra is meghívták, sőt, magas tisztséget is kapott a Munkaszolgálatosok Országos Egyesületében. A kiépülő új rendszer azonban nem nézte jó szemmel az ezredest; az első áskálódások már 1946 tavaszán megindultak, három évvel később, 1949 decemberében, fiával egyszerre nyugdíjazták. Ekkor az egész család Budapestre költözött, ahol

különféle munkákból – harisnyakötésből, földmérésből, anyagnyilvántartásból, szénlapátolásból — tartották el magukat, de 1952 tavaszán a nyugdíját is megvonták, hiába volt ekkor már 75%-os rokkant.

Számos általa megmentett ember igyekezett neki segíteni, mivel azonban külföldön éltek (többnyire Izraelben vagy Romániában) nem sokat tehettek. A Magyarországon élő megmentettjei nem tudtak vagy nem mertek neki segíteni, így ő és családja teljesen elszegényedtek.

Reviczky 1957 február 16-án halt meg, temetésén katolikus papok és egy főrabbi is búcsúztatta. Megbecsültsége csak halálát követően kezdődött el. A jeruzsálemi Yad Vashem Intézet 1965-ben, az elsők között kitüntette a Világ Igaza címmel.

Izraelben Cfáton és Tel Aviv-ban is utca viseli nevét. Budapesten, Mandula utcai házuk 1981-ben emléktáblát kapott.

Róla szóló Vesztes háborúk – megnyert csaták című dokumentumregényben fia, Reviczky Ádám több mint száz egykori megmentettjének személyes beszámolóját idézi. A könyv héber kiadását a jeruzsálemi egyetem kötelező irodalommá nyilvánította. Az angol kiadást a holokauszt tudósa, Randolph L. Braham professzor és Elie Wiesel jelentette meg, a német nyelvűt pedig Erhard Busek volt osztrák alkancellár méltatása vezeti be.

Forrás:

György Sándor: Angyalbőrben, Reviczky Imre ezredes 

Reviczky Katalin: A lelkiismeret parancsára

Azok, akik nem tudják még, hogy mivel is foglalkozik a Bennem Élő Eredet, ezt a kisfilmlet ajánljuk, amelyben részletesen bemutatjuk az első évünket. Habár Reviczky Imre története csak részben kapcsolódik alaptematikánkhoz, humanizmusa, inspiráló szemmélyisége valódi példa mindannyiunk számára, reméljük, követőinknek is.

BEST OF OUR BEST

12 Hónappal ezelőtt egy friss kutatócsapat nekivágott a vidéki és a határon túli zsidóság emlékeinek és aktív szereplőinek a felkutatására. Eddig erre jutott…