A filmvászonhősök aranykorának egyik első szívtiprója volt Várkonyi Mihály, aki Hollywoodban Victor Varconi néven futott be. Kisvárda szülötte nemrég emléktáblát kapott szülőhazájában. Egy alig ismert tehetség különleges életét mutatjuk be.
Várkonyi Mihály 1891. március 31-én született Kisvárdán a család hetedik gyermekeként. Apja, Weisz Herman marhakereskedő volt, a családjára alapos gondot fordított: taníttatta gyermekeit, így Mihály sem volt kivétel. Igaz, ő már a polgári iskola vasárnapi olvasókörében kitűnt azzal, hogy nem csak a könyvek és a számtan miatt szeret társaságba járni, hanem előadói tehetségével sem fukarkodik mások előtt.
Kassa után Budapestre került kereskedelmi iskolába. Tanulmányai befejezése után — elsősőrban az apai szigor miatt — könyvelőként, biztosítási hivatalnokként és banki tisztviselőként is dolgozott, de továbbra is megvolt benne a vonzalom a színjátszás iránt.
Ezért egyáltalán nem volt meglepetés, hogy később jelentkezett a pesti Színművészeti Akadémiára, ahol bekerült a legjobb növendékek közé. A háromesztendős tanfolyam első két éve után már engedélyt kapott színjátszásra – otthagyta biztosítói állását és Janovics Jenőhöz szerződött Kolozsvárra a Kolozsvári Nemzeti Színházhoz.
Janovics az erdélyi művészélet egyik központi figurája volt akkor. Amellett, hogy a színházat igazgatta, az ő nevéhez köthető a francia Pathé-val együttműködve a filmgyártás kolozsvári beindítása is. Munkásságának köszönhetően itt alakult ki Budapest mellett a magyar filmgyártás központja a némafilmkorszakban.
Természetesen a tehetséges Várkonyi is rendre felbukkant a mozgóképes alkotásokban is. Több mint 30 hazai némafilmben szerepelt Kolozsvárott és Budapesten, és Kertész Mihály és Korda Sándor rendezéseiben szinte állandóan foglalkoztatott színésznek számított.
Az I. világháború alatt önként vállalta, hogy a harcmezőre megy, három évet töltött a fronton, ha kapott némi eltávozást, akkor egyből filmezni rohant. A lányok kedvence a háború végén, 1919-ben aztán feleségül vette a színésznő Aranyosy Annát, aki mellett a nő haláláig kitartott — noha folyamatosan érezhette a nők vágyakozását iránta.
Várkonyi nem sokáig maradt Magyarországon: zsíros szerződések várták Rómában, Bécsben és Berlinbe is, amelyek után 1925-ben egészen Hollywoodig jutott. Azt tartják róla, hogy ő lett az első magyar, aki színészként filmet forgatott az „Álomgyárban”.
Első filmje a Triumph című dráma volt, amelynek rendezője az a Cecil B: DeMille, aki a hollywoodi aranykor egyik legnagyobb rendezője volt.
A magyar művész a következő évtizedekben olyan nagyságokkal játszott együtt mint Peter Lorre, Clark Gable, Cary Grant, vagy a Fred Astaire-Ginger Rogers páros.
Nem volt könnyű hozzászoknia európai némafilmesként az amerikai nagyfilmes környezethez, de szívósságának, akaratának és kitartásának köszönhetően meghatározó és megbízható profivá érett. Valószínűleg nem jött rosszul önbizalmának, hogy az 1930-as években folyamatosan ingázott Európa és Amerika között, annyira keresett és foglalkoztatott művész volt.
Több mint 150 (!) amerikai filmben szerepelt. Nem mindegyik világhírű, nyilván, de azért néhány igazán nagy produkcióban is lehetőséget kapott: az Akiért a harang szól című Hemingway-regény Oscar-díjas 1943-as feldolgozásában vagy a Sámson és Delilah című szandálos blockbusterben egyaránt szerepeltették.
1933-ban, Hitler hatalomrajutásával egy időben, Berlinben forgatta a Lázadó című filmet, amely a Napoleon hódítása ellen lázadó tiroliakról szólt. A hazafias film német bemutatójára Adolf Hitlert hívták díszvendégnek, de Varconi ezen az eseményen nem jelent meg.
Hitler alakjával nem sokkal később mégis találkozott a vásznon, amikor John Farrow 1944-es náciellenes filmjében, a The Hitler Gangben
Rudolph Hess megformálására kérték fel. A diktátor hatalomra jutását egy gengsztertörténetként feldolgozó moziban Varconi brillírozott, bozontos műszemöldökével, fanatikus rajongásával ijesztően hasonlított a Birodalom második emberére.
Az 1950-es években a hőn szeretett színpadhoz is visszatért és a Broadway színházaiban vállalt szerepeket, televíziós produkciókban is dolgozott, és nagyon élvezte, ha fiatal színészeket taníthatott. Magyarországra ugyan nem tért vissza, de
a Not Enough To Be Hungarian című életrajzában bevallja, hogy sohasem felejtette el magyar mestereit, és az Egyesült Államokban is mindig úgy tanította diákjait, mintha azt a budapesti Színművészeti Akadémián tette volna.
A némafilmkorszaktól indulva — elképesztő mennyiségű filmszereppel alighanem világrekorderek között lehet a teljesítménye lapján –, sikeresen vette a hangosfilmes váltást, sőt, az amerikai televíziózásba is belekóstolt.
Játszott szívtiprókat és rafinált gazembereket, történelmi alakokat, de talán rejtélyes idegenként tudott a legmaradandóbbat alkotni.
Varconi élete utolsó 10-15 évét a nagyvilágtól befeléfordulva, de sosem magányosan és elhagyatva élte kaliforniai házában, ahol sokszor baráti körét emigráns magyarok adták.
Sosem felejtett el magyarul. Korához és termetéhez képest mozgékony életet élt, habár a vérnyomása nem volt tökéletes. Végül 45 évvel ezelőtt, 1976-ban, 85 éves korában szívroham vitte el az egykori szívtiprót. Itt volt az ideje, hogy hazája is méltó módon megemlékezzen róla:
Hollywoodi hetek Szabolcsban: alkotótábor, emléktábla és filmfesztivál is öregbíti hőseinket