Ahol Süsü is jól érezte magát — Mazal Tov, Óbudai Zsinagóga!

Ahol Süsü is jól érezte magát — Mazal Tov, Óbudai Zsinagóga!

Ahol Süsü is jól érezte magát — Mazal Tov, Óbudai Zsinagóga!

A múlt példája kötelez. Az ország jelenleg is működő legrégibb, egykoron legnagyobb zsinagógája éppen ma 200 éves. Az Óbudai Zsinagóga 2021-ben Budapest része, de születésekor még vidékinek számított. 

Sajnos kevés idős jár hozzánk…” – panaszolta örmtelin az óbudai zsinagóga mai közösségének összetételével kapcsolatban az idén 80 esztendős Peraki Katalin, akinek családja évszázados múltra tekint vissza Óbudán. Nagyszülei és szülei is a közösség köreiben, e zsinagóga falai között házasodtak, és ő maga a második világháború előtt még gyerekként járt először az idén 200 éves zsinagógában.

Rajta kívűl nem sokan maradhattak, akik több mint 75 év után is tagjai az ország egykori legnagyobb zsidó templomkörzetének. Ellenben

ma aligha találni olyan zsinagógát Magyarországon, ahol ennyire eredményesen szerveződne az utóbbi években egy aktív, fiatal közösség.

A most kedden, július 20-án születésnapos épület, amelynek a tervek szerint szeptemberben nyilvános ünneplése sem marad majd el, egy olyan közösség otthona, amelyik az elmúlt évtizedben a leglátványosabb fejlődésen ment keresztül. Az, hogy nagyobb ünnepekkor a csilláron is lógnak, és 6-700 ünneplő is összejön, nem hagyományok nélküli a Lajos utcában.

Építésekor, a 19. század első felében az óbudai zsidóság az ország legnagyobb közössége volt. Az önálló városként működő településen mintegy 4000 katolikus sváb mellett 3210 zsidó élt.

Számukra tehát dukált egy patinás épület. Ezt aztán kevesebb mint másfél év alatt meg is valósította az ambíciózus közösség. 1821. július 20-án ünnepélyes keretek közepette avatták fel Landherr András tervei alapján az egész Habsburg monarchia akkori legnagyobb zsinagógáját.

A kívülről klasszicista, belsejét tekintve barokk stílusjegyekre emlékeztető templomnak kora egyik leghíresebb rabbija, Münz Mózes lett a szellemi vezetője.

A gáon ekkor már csaknem három évtizede szolgált Óbudán – tekintélyét mutatja, hogy Pest vármegye hitközségei, és rabbijai felett is gyakorolt felügyeletet — és még egy újabb 10 évig – kolerajárvány miatti haláláig — lehetett a közösség rabbija. Sírja Óbudán a mai napig zarándokhelynek számít.

A 200 évvel ezelőtt átadott zsinagóga régészeti leletek alapján egy korábban ugyan azon a helyen felépített zsinagóga maradványaira épülhetett, sőt, meglehet, kettőjére. (1947-ben még azt is megállapították, hogy az épület alapfalai római épületmaradványokon állnak.) Mert Óbudán csaknem 100 évvel korábban, 1727-ben a Zichy grófék engedélyével már működhetett imaház.

Ezt a zsinagógát kutatói vélekedés szerint 1767-69 között Nepauer Máté tervei alapján tovább bővítették, de a mesterembereknek már ekkor szembesülniük kellett azzal, hogy a kedvezőtlen talajviszonyok miatt – a Duna hordalékaira épült — munkájuk aligha lesz maradandó. Pár évtizeddel később – mivel a falak megrepedeztek — akkori hatósági döntés értelmében le is kellett bontani az épületet, bár a falak nagy része megmaradt.

Buda árnyékában és Pest fellendülése előtt Óbuda hallatlan fejlődésen ment keresztül. A földet birtokló, jó pénzért engedékenységet mutató, és lehetőségeket biztosító Zichyékkel az átlagnál jóval gördülékenyebben tudtak egyezségre jutni lengyel, német és morvaországi betelepülő zsidó családok, akik itt tudtak önálló gazdasági vállalkozásokat kialakítani.

Az óbudai „zsidó batyuzók” vásári és üzleti kereskedelemmel is foglalkoztak. Többek között cukor, gyapjú és báránybőr eladására is engedélyt kaptak, és több iparos is megvethette lábát a településen, ahol a selyemfeldolgozás, kékfestés és idővel a textilgyártás fontos egységei is (például a Goldbergerék legendás textilgyára) kialakulhattak.

Sokak szerint ennek a generációnak későbbi leszármazottaiból kerülhettek ki azon vállalkozó-kereskedő rétegek, amely később Pest kereskedelmi és ipari életének első zsidó generációjához tartoztak, és amely – grandiózus terveivel, anyagi fedezetével — elévülhetetlen érdemeket szerzett Budapest mai arculatának megteremtésében.

Akkoriban pedig még Óbudán szegényes, elsősorban földszintes épületek voltak jellemzőek, hatalmas anyagi áldozatába került a közösségnek, hogy egy ilyen fényes zsinagógát építtessen magának. De

a tagság – amelynek létszáma 1919 és 1929 között már 5500-re nőtt! – többször is bebizonyította, hogy saját prosperálását a nemzet érdekeivel összhangban képzelte el.

Gyakran kitűnt áldozatkészségével is. Például a Nemzeti Múzeum alapításához a hívek 2625 forinttal járultak hozzá, 1848-ban pedig minden templomi ezüstjüket felajánlották a szabadságharc támogatására, sőt, 50 lovast is kiállítottak teljes felszereléssel a forradalmi haderő erősítésére! A szépen gyarapodó közösség fényes hitéleti eseményei és szépséges zsinagógája nem másnak, mint a császár helytartójának számító József főhercegnek is kedves volt, a nádor nem egyszer külföldi vendégei előtt a helyszínen büszkélkedett az óbudaiakkal.

Az, hogy ma Óbudán közös tanulásokkal, gyermekfoglalkozásokkal, közéleti rendezvényekkel, szociális programokkal és ünnepi összejövetelekkel próbálják minél vonzóbbá tenni az együttlétet, szintén egy dicső örökség folytatása. Az óbudaiak

már 1780-ban megnyitották saját zsidó kórházukat, alig négy évvel később pedig nyilvános népiskolájukat is, amely Magyarországon az első világi zsidó iskola volt, de évekkel később az ország első zsidó óvodáját is itt adták át.

A rákövetkező több mint 150 évben gazdag közösségi élettel és kimagasló vallási vezetőkkel valódi aranykorát élhette a helyi zsidóság. Egy régi városi mondás – amelyet Haraszti György professzor idézett egy 10 évvel ezelőtti tanulmányában – szerint: „Annyian vannak, mint Óbudán a zsidó gyerekek…”. Minden idillinek látszott. Egészen a 20. század közepéig… A holokauszt miatt több mint háromezer hittestvérrel maradtak kevesebben.

És bár Perlaki Katalin – aki nekünk mesélt visszaemlékezésében egy pillanata szomorkásan állapította meg, hogy Sajnos kevés idős jár hozzánk…”, természetesen örül annak, hogy mára ismét állja a régi mondás: „… mint Óbudán a zsidó gyerekek…”. Sőt, az ő esetében már a dédunokák is! Kati néni ugyanis azon kívűl, hogy minden héten igyekszik ott lenni Óbudán, mára egyik lányunokája révén – aki a szentendrei rabbi feleségeként immáron hivatalosan is rebbecen – dédnagymamaként is láthatja, hogy

tele vagyunk a fiatalokkal, akik hála Istennek járnak vissza mert sok-sok érdekes oktatási-, hitéleti-, társasági- és gyermekprogramok szerveződnek számukra”.

A 2010-ben indult reneszánsz – a zsinagóga ekkor került az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) használatába — előtt azonban több mint fél évszázados mostoha sors jutott a szebb napokat látott épületnek: ahogy Perlaki Katalin visszaidézte, 1952-ig még lehetett hitoktatás, de utána már csak állami fenyegetések közepette élhették meg zsidóságukat a családban.

Csodarabbi csoda-zsinagógáját avatták újra Berettyóújfalun

1956 után szinte végleg elárvult a közösség. A forradalom utózöngéje a megmaradtak egy jelentős csoportját is emigrációra késztette

így már csak egy nagyon kis létszámú tagságot érhetett sokk-ként amikor a kommunizmus egyeten megmaradt hivatalos zsidó szervezete, a MIOK ( Magyarországi Izraeliták Országos Képviselete ) a fejük felett eladta zsinagógájukat az államnak. Innentől kezdve

raktárhelyiségként, díszlettárként és televízióstúdióként használták a szent teret,

amelynek állapota rohamosan amortizálódott.

Közösségi finanszírozás és adományok mellett a magyar állam támogatásával és nemzetközi pályázatok sorozatával sikerült elérni, hogy 2010 és 2016 között hatalmas renoválási munkálatokkal biztonságos körülmények között méltóságteljes átalakulás menjen végbe az épületben. Miközben Köves Slomó rabbi vezetésével gyarapodni kezdett a létszám, statikailag megerősítették a zsinagógát, felújították a tetőszerkezetet és kicserélték a csúcsdíszeket is ami a Balanced Engineering Kft. menedzsmentjébe tartozott.

Velledits Lajos restaurátor, Szécsi Zsolt építész és Somlai Tibor belsőépítész hármas munkája ma is megérdemel minden tiszteletet. A lepusztult, rossz állapotú falakat néhol tégláig le kellett verni, hogy a kétezer négyzetméteres díszesen festett falfelület restaurálásához hozzáfoghassanak a mesterek. A szakemberekhez alkalom adtán a zsinagóga adminisztratív munkatársai közül is csatlakoztak. Például Ambrus Klára, akinek példája igencsak különleges.

Klára csaknem 10 éve dolgozik Óbudán: amolyan mindenes, aki idegenvezetői feladatokat is ellát. Az ő keze munkája is ott van a falakon, hiszen volt alkalom, amikor maga is festette a díszes falakat, ezzel elmondhatja magáról, hogy részt vett a zsinagóga restaurálásában.

A munkálatok egyik első fázisaként szenzációszámba ment, ahogy 25 ezer aprócska Dávid-csillagot fedeztek fel az épület mennyezetén, majd hozták pompázatosan helyre az akkurátus mestermunkával.

Klára egy olyan kincs birtokában van, amely visszaidézi a zsinagóga 180 évvel ezelőtti legendás történetét is. Az 1838-as nagy dunai árvíz ugyanis nem kímélte a zsinagógát sem. A víz egészen a Tóraszekrényig ért, de a hívek sváb polgártársaikkal közösen ladikkal eveztek be a templomba, hogy megmentsék a szent írásokat. Az ország egyetlen héber feliratos árvízjelző tábláját később ismeretlen körülmények között az Esztergomi Duna Múzeum szerezte meg, ahonnan nem kis küzdelem árán Ambrus Klárának legalább az eredeti másolatát sikerült visszaszereznie a közössége számára.

A közösség, amelybe nyolc évvel ezelőtt került Erdős Judit és immár öt éve „hivatalos háziasszonya”,  operatív vezetője a zsinagógának. „Mióta itt vagyok, állandóan épülünk-szépülünk. Sokan, akik először járnak nálunk talán úgy érezhetik, hogy a zsinagóga felújítása egy befejezett történet. Próbáljuk minden vendégünk számára maximálisan kényelmessé tenni a közösségi tereinket, de az igazság az, hogy még időre van szükségünk”.

A zsinagóga mindennapi működéséért felelős Erdős Judit szerint

az épület fontosabb belső tereiben – az imateremben és a kidusteremben – minden készen áll arra, hogy egy remélhetően vírusmentes közeli jövőben újrakezdhessék azokat a programjaikat, amelyekkel az elmúlt évben alig nyithattak a nagyközönség felé.

A hétfői férfi és keddi női tanulások mára már több tucat érdeklődőt vonzanak a zsinagógába, és a hét más napjain kulturális-, közéleti-, kulináris programokkal is készülnek. Nem is beszélve a nagyszerű gyermekprogramokról, amelyek az Alef Kids szervezésében ugyancsak egyre vonzóbbak, és általuk sok új család tud csatlakozni a közösséghez. Szerinte

mára már komoly felelősség színvonalas együttlétekkel kiszolgálni közösségüket, amelynek tagjai egy-egy péntek este nem ritkán 120-150-en is eljönnek, és akik közül a nagyobb ünnepekkor akár 700 vendéget is el kell látniuk.

Ekkora tömeghez elengedhetetlen a korszerű és olajozottan működő infrastruktúra. Erdős Judit szerint ezért is kellett az elmúlt években megújítani a gépészetet, kicserélni az összes nyilászárót, visszahelyzni az ólomüveg ablakokat, befejezni az épület előtti térkövezést, megcsinálni a kapubejárót, továbbá biztosítani azt a modern kóser konyhát, amely egyszerre akár több száz fő kiszolgálására is alkalmas. Erdős és csapata lelkesen készül a bicentenáriumi ünnepségekre, amelynek szeptemberben lesznek meglepetései is – az ütemezésről majd óramű pontossággal(!) ígértek részletesebb tájékoztatót — , de ezzel együtt úgy érzi, hogy

még legalább két év szükséges lehet ahhoz, hogy a komplett felújítást maguk mögött tudhassák.

Ezt erősített meg Szabó Zsófia is, aki felújításért felelős műszaki ellenőr cég munkatársa. A Balanced Engineering Kft projektvezetője szerint az ütemezés következő fázisában néhány belső munkálati fikszírozás – például a lépcsőház és az előcsarnok rendbehozatala vagy a padlástér korszerűsítése — mellett a külső renoválásra kell majd erőfeszítéseket fordítaniuk.

Mivel az épület történetének raktár- és televízió stúdiós fejezetekor a padlószintet fél méternyi betonnal öntötték fel, még további meglepetések sincsenek kizárva,

ráadásul egyes fázisok ütemezését kedvezőtlenül alakíthatják a Covid-járvány miatt lassuló engedélyezések és kivitelezések is.

Egy biztos, a zsinagóga a következő években nehezen képzelhető el olyan televíziós műsorok gyártási helyszíneként mint korábban. Sem Süsü a sárkány, sem pedig a Ki mit tud? retro-rajongói nem fognak itt nosztalgikus emlékeket találni.

Ez az írás az Egység magazin júliusi számában jelent meg először. 

A Bennem Élő Eredet legutóbbi videójában a vajdasági Zenta városának “alig” 100 éves zsinagógájának különös  történetét is bemutattuk:

EREDETI RIPORTJAINK VOL 6

No Description