Best of Veszprém 1

Best of Veszprém 1

Best of Veszprém 1

A magyar társadalom kiemelkedő alakjainak tucatja származott veszprémi, asszimilált zsidó családokból. Sokan külföldön szerzett tanulmányaik után tértek vissza szülőföldjükre, hogy ott járuljanak hozzá közösségük és az ország szellemi, szociális és gazdasági fejlődéséhez. Best of Veszprém 1

Óvári Altstadter Lipót lovag (1833–1919) történész, levéltáros-akadémikus

Alig 27 évesen Garibaldi seregében arany érdemrenddel tüntették ki az ekkor már főhadnagyként vitézkedő, harcias szellemiségéről már tínédzser korában tanúbizonyságot tevő veszprémi születésű Óvárit, aki zsidó polgári család gyermekeként látta meg a napvilágot 1833-ban.

Középiskolái tanulmányait Veszprémben és Pápán végezte, és ahhoz, hogy majd két évtizeddel később az olasz–magyar légió századosa lehessen 14 (!) évesen tette meg első – felettéb merész – lépését:

tanulmányait félbeszakította, hogy csatlakozhasson az 1848–1849-es szabadságharchoz, ahol korkedvezménnyel végül is 1849 májusa után fogadták be a honvéd tüzérség soraiba.

Hősies hazaszeretete nem járt áldozatok nélküli: a debreceni csatában megsérült, később orosz és osztrák hadifogságba is került, ahonnan csak egy évvel később szabadult. A levert szabadságharc után visszatért Magyarországra, de rövid tanulmányok után Bécsben a helyi egyetemen kezdett el történelmi és közgazdasági tanulmányokat folytatni.

A kiváló történetmesélő Pesten helyezkedett el újságíróként. Több lapnál is alkotott, és szerkesztőként is hírnevet szerzett magának. A hatóságok előtt azzal is felhívta a figyelmet, hogy részt vett egy rendszerellenes eseményen, az aradi Kazinczy-emlékünnepségen. Az őt ért zaklatások miatt menekülnie kellett. Meg sem állt Olaszországig.

1860-ban Garibaldi főhadnagyaként harcolt az itáliai szabadságmozgalomban, majd 1860–1861-ben a Magyar Légió századosaként vett részt a szárd–francia–osztrák háborúban.

Nem csak az olaszok szenvedélyes szabadságszeretetébe szerelmesedett bele, olasz feleséget is talált magának, és Nápolyban telepedett le. Onnan kezdett el a Magyar Tudományos Akadémia megbízásából levéltári kutatásokat végzni. A magyar történelm olaszországi forrásainak gyűjtésével és olasz diplomáciai kapcsolataival is foglalkozott.

Azon kívül, hogy megtalálta a Margit-legenda legteljesebb, 1340 körül keletkezett változatát, és bemutatta az Anjou-dinasztia több értékes levéltári dokumentumaiat is, a miniszterelnökség sajtóosztályának kültagjaként tartotta a kapcsolatot az olasz és francia napisajtóval is.

Később visszatért hazájába, az Országos Levéltárban kapott állást, 1892-től az MTA levelező tagja. 1904-től 1908-as nyugdíjazásáig az intézet vezetője volt országos főlevéltárnoki címmel.

A magyar–olasz tudományos kapcsolatok terén kifejtett munkásságáért II. Viktor Emánuel az Olaszországi Koronarend lovagja címet adományozta neki.

Baradlai Jenő (1866 – 1936)  borász, agrárgazda, püspökségi jószágkormányzó

Állítólag maga a veszprémi püspök kérte arra, hogy keressen új nevet magának, mert az egyházi és világi főméltóságok között forgolódó, magas beosztású személyként mégse mutatkozhatott be „Steinerként”…

A tehetős és művelt Steiner családban a fiúk kivétel nélkül iskolázottak voltak. Jogász, orvos egyaránt akad közöttük. Steiner Aurél 1866-ban született az asszimiláció-párti, de eredendően németajkú vidékről származó orthodox hitű családba. Akárcsak fivérei, Aurél is a város kegyesrendi atyáinál kezdte a gimnáziumot, tanárai már itt felfigyeltek sokoldalú tehetségére és szervezőkészségére.

Steinerből 36 évesen, 1892-ben lett Baradlaira, Jókai (Kőszívű ember fiai című könyvének) regényhősétől kölcsönözve a nevet,

amelynek gesztusértékű jelentősége lett: egy hitvallás a magyar irodalommal, történelemmel és sorsközösséggel való erős azonosulás mellett. Új nevének önmagában nem biztos, hogy sikere lett volna. Kellett hozzá biztosan rátermettség, akarat, kitartás, tehetség is és némi szorgalom. Az ügyes szervezőből rövid idő alatt kiváló gazdálkodó is lett.

Szőlőtermesztés miatt többször járt tanulmányúton Németországban és Franciaországban, ahonnan amerikai szőlővesszőket is hozatott a Balaton északi partjára.

A veszprémi püspökség gazdasági ügyeinek intézője, majd jószágkormányzó is lett a hatalmas uradalomban. Ehhez vélhetően nem jött rosszul, hogy külföldi tanulmányútjai során nemcsak az új szőlőművelési kultúrával ismerkedett meg, hanem későbbi üzleti partnereivel, a borkereskedőkkel is kapcsolatot teremtett. Mindezt pedig tudta kamatoztatni a püspök előnyére is.

Az együttműködés azért is volt lehetséges, mert így tudtak korrekt win-win relációt kialakítani egymással:

1848 előtt ugyanis Veszprém földesura a püspök és a káptalan volt, a városban élő zsidók az ő joghatóságuk alá tartoztak, letelepedésük és lakhatásuk, kereskedésük vagy iparuk gyakorlása földesuruk engedélyétől függött.

Hornig Károly püspöksége idején lett a püspökség CFO-ja, vagyis  gazdasági ügyeinek intézője. Annyira jól végezhete dolgát, hogy a honorárium sem maradt el: 24 holdas arácsi birtokán gazdálkodott, ahol kiemelkedett szervezőkészségével. Hivatásában is szépen haladt előre, a püspökség jószágkormányzója lett.

Megbecsülték, munkájáról, borairól többször is írtak a lapokban, sőt, számos versenyen is a legjobb regionális nedű készítőjeként jutalmazták.

Baradlai „feltűnést keltő csemegeszőlőjét” 1920 és 1936 között tíz alkalommal tüntetik ki elismerő kamarai oklevéllel vagy aranyéremmel.

Nagy szerepe lett abban, hogy a „„balatonfüredi bor” fogalommá vált. Volt olyan is, hogy aszúborai a londoni nemzetközi bor-aukción a legmagasabb áron keltek el!

Simonyi Zsigmond (1853-1919)  nyelvtudós, egyetemi tanár

Az ország egyik legismertebb helyesírási versenyét a Veszprémben Steinerként született Simonyiról nevezték el tisztelegve az egyik legfontosabb magyar zsidó nyelvész előtt.

Tanulmányait Lipcsében, Berlinben, majd Párizsban abszolválta. Hat nyelven beszélt, Steiner Simon kereskedő és Menzel Netti fiaként még jiddisül is tudott, de számára a magyar nyelv lett a legfontosabb.

Mind tanárként, mind tudósként jelentőset alkotott. Több mint négy évtizeden át nyelvészek új nemzedékét nevelte fel, a Magyar Nyelvtudományi Társaság vezető tanára volt, a Magyar Nyelvőr, majd 1903-tól a Nyelvészeti Füzetek szerkesztőjeként is működött.

Megteremtette az összehasonlító mondattant, jelentősek a határozókról, kötőszókról, jelzőkről írt tanulmányai. A nyelvtudomány eredményeit az iskolai nyelvtanokban népszerűsítette.

Nem csak egy Steiner a sok közül!

1903-ban a vallás- és közoktatásügyi miniszter megbízásából elkészítette az új iskolai helyesírást, amelyet csaknem az egész irodalmi élet is elfogadott.

1918-ban a Nemzetközi Nyelv Propaganda Bizottságának elnökhelyettesévé választották. A Tanácsköztársaság után politikai nézetei miatt üldözték. Az 1919-ben az eszperantó nyelv egyetemi oktatásának bevezetésén dolgozott, melynek eredményeként megalakult a Nemzetközi Nyelvi Intézet Budapesten.

Ismert német–magyar szótárt szerkesztett, Veszprémben általános iskolát neveztek el róla,

Best of Balaton 1

Szomaházy (Szommer) István (1866-1927) újságíró, regényíró, a kabaré műfaj egyik úttörője

A névmagyarosítás miatt immáron a harmadik eredendően Steinerként született hősünk apja Steiner Fülöp Veszprémben volt kereskedő, édesanyja Bojnitzer Fanniként látta meg a napvilágot. Tanulmányait szülővárosában a piaristáknál kezdte.

Első írásai 15 éves korában Marquis d’Or álnéven a Veszprém című lapban jelentek meg, melynek főszerkesztője Lévay Imre a gimnázium akkori igazgatója volt. Amikor tanára előtt kilétét felfedte, dicséret helyett megrovást kapott:

“Szégyeld magad, ostoba novellákat írsz, ahelyett, hogy a fizikát és az algebrát tanulnád!”

Szomaházy, mint diák a lapnak nem küldött több írást.

A középiskolás platformot országos hírű lapokra cserélte: előbb a Nemzetnél, majd a Pesti Naplónál, a Magyar Hírlapnál publikálta szellemes írásait, majd a korszak egyik legnívósabb lapjába, a Kiss József szerkesztette A Hétbe is rendszeres szerző lett. Szabadúszóként, függetlenségére makacsul vigyázva később más fővárosi lapokba is írt cikkeket.

Neki tulajdonítják az elsõ magyar kabarédarabot, amelyet 1907-ben publikált, A segédjuhász címmel. Az irodalomtörténet méltatlanul elfeledett alakja ő, aki nagy hatással volt később olyan zsenikre is mint például Rejtő Jenő.

A pesti kabaré pionírja

Munkáira a franciás könnyedség, ötletes termékenység volt jellemző.

Háromszáznál is több elbeszélést és tárcát, továbbá mintegy kétszáz humoros cikket írt. A könnyű szórakoztatásnál nem is akart többet elérni.

Gyakran mutatta be a pesti zsidóság jellemző alakjait, a nagyváros új típusait, különösen az emancipált dolgozó nőket. Nagyvárosi romantikáját derűs humor és enyhe irónia tette még népszerűbbé.

Cselekményei és hősei nemritkán megegyeztek a korszak némafilmes karaktereinek chaplini-figuráihoz. Iróniája, szolidaritása az elesettekkel hatalmas népszerűséget hoztak szerzőjüknek.

Írásait érdemes ma is lapozgatni, erre ajánljuk az alábbi linket, és aki a hangoskönyvet preferálja, annak ezt. Szomaházyt a pesti Kozma utcai zsidó temetőben helyezték örök nyugalomba. 15 évvel ezelőtt sírhelye felkerült a nemzeti sírhelyek tekintélyes sorába is.

 

Meghatározó rabbikról röviden: Kiss (Klein) Arnold, Hoffer Ármin, Kun Lajos, Schweitzer József és Verő Tamás

Egy best of összeállítást nem lehet megírni anélkül, hogy ne ejtsünk szót Veszprém spirituális kiválóságairól, pláne, ha a rabbik nem csak vallási vezetőként mutattak példát. Ugyanis

a helyi hitközség a magyar zsidó hitközségek körében az elsők között volt, amely nyilvános iskolát tartott fönn.

Cseh Viktor szakértőnk jóvoltából szándékunkban áll hamarosan egy átfogóbb írásban is feleleveníteni hatásukat a régióra és az egész országra nézve. Most azonban csak felvillantjuk e rabbinikus nagyságaink legfotontosabb eredményeit.

Dr. Kiss (Klein) Arnold habár csak rövid ideig volt csak Veszprém főrabbija, de ezalatt maradandót alkotott. Itt írta meg magyar nyelvű imakönyvét a zsidó nők részére „Mirjam”címmel, ami a mai napig a legkedveltebb magyar zsidó imakönyv, ráadásul e sorok írójának egyetlen és felejthetetlen tárgyi emléke dédmamájától…

1902-ben érkezett Szentesről Veszprémbe Dr. Hoffer Ármin rabbi. Kortársai kiváló tudósként, lelkiismeretes tanárként, széles látókörű, művelt, ugyanakkor szerény emberként ismerték, akit 1911-ben városi képviselőnek is megválasztottak. 1928 végén a Budapesti Rabbiképző Intézet tanárává nevezték ki, és családjával együtt elköltözött Veszprémből.

Unokáját is magával vitte, aki aztán később a XX. század egyik ikonikus magyar neológ rabbija lett:  Schweitzer József is Veszprémben született.

Hoffer rabbi 1928-1941 között a budapesti Hegedűs (akkor Csáky) utcai zsinagóga rabbijaként, 1927-1941 között pedig az Országos Rabbiképző Intézet professzoraként is működött. Rá és unokájára Schweitzer Gáborral készült interjúnkban fogunk részletesebben is emlékezni a közeljövőben.

Hoffer Ármin rabbi

Dr. Kun Lajos 1929-ben vette át a főrabbi tisztséget és az egyre nehezebbé váló körülmények között igyekezett folytatni a nagy elődök munkáját. Megírta és 1932-ben saját kiadásban megjelentette a veszprémi zsidóság addigi történetének összefoglalóját, ami máig az egyik legfontosabb átfogó monográfia a veszprémi zsidóság történetéről.

Kun főrabbi munkájából tudhatjuk, hogy a veszprémi zsidók között kezdetektől kiemelkedő számban szerepeltek orvosok, kereskedők (ezen belül a legtöbben gabona- és lisztkereskedők voltak), ügyvédek, tisztviselők, iparosok.

A város csaknem 10 százaléka (az országos átlag nagyjából duplája) az izraelita felekezethet tartozott 1944 előtt. Nagyzsinagógájuk megtelet az ünnepekkor, mintegy 1500-an voltak a veszprémi közösség tagjai.

Bár az is a történelmi tényhez tartozik, hogy a közösség fénykora az 1880-as években volt — mintegy 1685 hivatalos taggal–, 1941-re azonban ennek már csak fele élt Veszprémben.

Dr. Schweitzer József 1922-ben született, édesanyját korán elvesztette, ezért vették gondozásba anyai nagyszülei. Otthonról Hoffer Ármin rabbi-nagyapjától kapta a legfontosabb útmutatást, pályaválsztása minden kétséget kizárólag ezzel magyarázható. Iskoláit már Budapesten végezte. A második világháború idején rabbihallgatóként munkaszolgálatra hívták be, de megszökött, és Budapesten bujkálva élte túl a soát.

1946-ban szerezte meg bölcsészdoktori diplomáját, majd 1947-ben avatták rabbivá, 1948-tól több mint harminc évig pécsi főrabbiként tevékenykedett.

1964 óta oktatott az Országos Rabbiképző Intézetben, amelynek 15 évig vezetője is volt. Jelentős szerepet játszott az ország zsidó életének újjáélesztésében is.

Veszprém mellett Pécs és Budapest is díszpolgárává választotta a Széchenyi-díjas tudóst, aki a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje mellett a francia Becsületrendet is megkapta.  

Vallási kötelezettségei mellett kiemelkedőek a magyarországi zsidóság helytörténeti vonatkozásainak kutatásai is. Különösen nagy szerepet játszott a vallásközi párbeszédben és a zsidó értékek közvetítésében a társadalom felé.

Életének utolsó húsz évében rendszeresen látogatta a veszprémi zsidó hitközséget, ahol rabbiként segítette a közösséget. Schweitzer egyik kedvenc tanítványa, Dr. Verő Tamás vette át mesterétől a stafétát.

Azóta a sokak népszerű “Superrabbijaként” is ismert Verő számít a város és az egész régió elsőszámú zsidó vallási vezetőjének. A budai Frankel Leó úti zsinagóga rabbija rendszeresen ingázik Veszprém és térsége valamint a főváros között.

Pár hónappal ezelőtt ebben a kisfilmben részletesen is foglalkoztunk Veszprém történelmével:

Eredeti Riportjaink VOL 3

Tapolcai és Veszprémi örökségünk kutatásához helyi történészek segítségét kértük. 3. hónap végén ezt mutatjuk meg nektek…

Forrás: A zsidóság szerepe Veszprém polgárosodásában.Tanulmányok. Összeáll.: Máthé Éva. Fejezetek a veszprémi zsidó közösség történetéből. Veszprém, 2002