Videónkon a rabbi, aki miatt Debrecenbe jött Izrael főrabbija is

Videónkon a rabbi, aki miatt Debrecenbe jött Izrael főrabbija is

Videónkon a rabbi, aki miatt Debrecenbe jött Izrael főrabbija is

Új zsidó központot adtak át Debrecenben, és hivatalosan is rabbivá avatták az egy ideje már a városban szolgáló Faigen Sámuelt a héten. Az ünnepségre eljött Izrael askenázi főrabbija is. Mi még idén tavasszal látogattuk meg a rabbit, akinek közösségéről filmet is forgattunk.

A második világháború óta először avattak ortodox rabbit Debrecenben. Faigen Sámuelt – az EMIH-Magyar Zsidó Szövetség és a Chábád-Lubavics mozgalom rabbiját szerdán, a Pásti utcai Zsinagógában iktatták be a helyi zsidó hitközség élére.

A több mint 10 éve Magyarországon élő rabbi és családja eddig is fontos feladatokat látott el a cívis városban: évek óta szerveznek oktatási, kulturális és vallási programokat a helyi közösség és a városban tanuló sok száz zsidó hitű, külföldi egyetemista számára.

Debrecen Budapest után talán az egyetlen olyan vidéki város ma Magyarországon, ahol minden nap reggel és este is összejönnek a hívek imádkozni.

A fiatal rabbi tökéletesen megtanult magyarul, ezzel is kivívta a helyi zsidó közösség tiszteletét, amelynek összefogásával együtt érhették most el, hogy a második világháború utáni időszakban először avathattak ortodox rabbit Debrecenben.

Régen volt ilyen rabbi-felhozatal Debrecenben

Az EMIH vezető rabbija, Köves Slomó az ünnepségen köszönetet mondott Horovitz Tamásnak, a Mazsihiszhez tartozó Debreceni Zsidó Hitközség elnökének, hogy „minden más szempontot félretéve, a zsidó közösség jövőjét és az összefogást tartja szem előtt”, továbbá a debreceni városvezetésnek, hogy ennyire támogatja a helyi zsidó közösség fejlődését.

A zsidó közösség nemcsak Budapesten, hanem Magyarország számos pontján él, és mi addig nem nyugszunk, amíg minden magyar zsidónak adott lesz a lehetőség, hogy visszatérjen ősei hitéhez.”

— fogalmazott Köves Slomó a Pásti utcai zsinagógában rendezett rabbiavatáson, amelyen jelen volt Izrael askenázi főrabbija is.

David Lau a zsinagóga melletti, holokauszt-emléktáblára utalva köszöntő beszédében kiemelte, nagyon fontos, hogy gondoljunk azokra, akik egyedül maradtak 80 évvel ezelőtt a gonoszsággal szemben. Ugyanakkor ma Debrecenben a zsidó közössége nincs egyedül, van rabbija, és partnerként kezeli az egész város.

A Zsidó ház hivatalos átadása. Oberlander, Lau, Köves és Faigen rabbik között Puskás alpolgármester

Az Izraeli Rabbinátus nevében is mondhatom, hogy a magyar zsidó közösség reneszánsza példa nélküli. Az elmúlt 10 évben négyszer voltam Magyarországon és minden alkalommal látom, hogy egyre több zsinagóga nyílik, és egyre többen járnak az iskolákba, imaházakba.”

— tette hozzá az izraeli főrabbi, aki szerint mindez, az EMIH-nek is köszönhető és annak ahogyan törekvéseiket a magyar kormány támogatja. A rabbi ezt a gondolatot alighanem tolmácsolta a magyar miniszterelnöknek is, aki személyesen fogadta őt budai hivatalában.

Fürjes Zoltán egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár is azt hangsúlyozta a rendezvényen, hogy kormánya igyekszik minden támogatást megadni, de a sikerhez ez önmagában kevés.

Ahhoz, hogy ilyen élő és aktív közösség legyen, mint Debrecenben, olyan vezetőkre van szükség, mint a most beiktatott Faigen rabbi és felesége. — tette hozzá az államtitkár.

Az ország legmenőbb kóser étterme lehet a debreceni Hamsza

A rabbiavatást követően a hitéleti és kulturális programoknak is helyet adó új zsidó központot is felavatták. A Zsidó ház névre hallgató épület a Piac utca 5-7. szám alatt található, és próbaüzemmódban már pár hete sikeresen üzemel.

Mint azt Horovitz Tamás, a debreceniek elnöke kifejtette, mostantól azonban közösségi házként fog funkcionálni, ahol az ország egyik legjobb kóser éttermét is megnyitották már.

Puskás István Debrecen alpolgármestere a jelenlévőkkel azt is megosztotta, hogy ő már kipróbálta a Hamsza néven indított, kreatív izraeli séf által vezetett éttermet, és nagyon meg volt elégedve a szolgáltatással. Mint a politikus hozzátette: korábban ez az épület volt az Aranybika szálloda egykori mosodaépülete, amelyet állami támogatásból újították fel.

"Debrecen városa azért működik jól, mert olyan közösségek alkotják, mint például a helyi zsidóság." -- mondta Puskás István.

Az, hogy mi milyennek láttuk ezt a közösséget, és hogy mit mesélt nekünk Faigen rabbi, ebben a videóban láthatjátok. 

'Nem vagyok csodarabbi , próbáltam csodát csinálni csak nem sikerült"

Debrecen és Mátészalka hősei , jelene és jövője egy fénylő sziget a vidéki zsidóság számára. Egyszerre van itt tfilin , Cukor és