A kívülálló bennfentes: Kardos Albert, a “legcívisebb” zsidó

A kívülálló bennfentes: Kardos Albert, a “legcívisebb” zsidó

A kívülálló bennfentes: Kardos Albert, a “legcívisebb” zsidó

Évtizedeken át irányította Debrecen kulturális életét, mégsem tartozott az elit közé. Hadakozott a vidéki iskolarendszer fejlesztéséért, a magyar irodalom jobb megbecsüléséért, neki köszönheti az ország az első vidéki zsidó gimnáziumát is, és ő volt az első izraelita magyar oktatási intézmény élén. De „vajon hányan tudják még Debrecenben, hogy ki volt, becsületes szíve felett a sárga csillaggal”? Szilágyi Szilvia rajzolta meg Kardos Albert portréját.

Mivel a Debrecenben élő zsidóságnak 1920-ig nem volt önálló gimnáziuma, ezért a Református Kollégium biztosított helyet számukra, amiért a tehetős családok anyagi juttatásokkal fejezték ki hálájukat. Itt kezdte el tanulmányait az anyai ágon rabbi felmenőkkel rendelkező Kardos, eredeti nevén Katz Ábrahám is, aki szüleivel és öt testvérével 1867-ben költözött Récekeresztúrról (románul: Racea-Cristur) a városba.

Zsidó létére hamar szívébe zárta a kálvinista intézményt, s a visszaemlékezések szerint a tanárai is jó véleménnyel voltak a szorgalmas, szerény, ám éleseszű tanítványukról.

Az ígéretes diák Budapesten folyatta tanulmányait, a Pázmány Péter Egyetemen szerzett tanári diplomát, ekkor változtatta meg családi nevét Kardos Albertre. A diploma megszerzése után azonban csak nehezen tudott elhelyezkedni, mivel éppen abban az időszakban izzott fel a gyűlölet a Tiszeszlári vérvád miatt.

1887-ben végül rámosolygott a szerencse, tanári állást kapott Szentesen. Gyakorló pedagógusként kezdte először komolyabban foglalkoztatni a vidéki iskolarendszerek helyzete.

 

„A magyar alföld legtöbb városában, mint a félig civilizált népek között, a műveltségnek nem annyira nemes gyümölcsei, mint inkább korcstermékei érlelődtek meg.” – írja egyik publikációjában, s később is sokszor ragad pennát, hogy felhívja a figyelmet az alföldi gimnáziumok elhanyagoltságára.

Emellett a magyar nemzet sorsa és a zsidóság asszimilációja is élénken foglalkoztatta. Egyik cikkében például a magyarok és a zsidók szellemi rokonságának igazolására hoz fel unorthodox téziseket. 1891-ben került vissza Debrecenbe, felkérték ugyanis, hogy tanítson az állami reáliskolában (mai Fazekas Mihály Gimnázium), ahol tíz évvel később már az igazgatói székben találta magát.

A Debreczeni Szemle így emlékezett meg kinevezéséről:

„Dr. Kardos Albertet, mint pedagógust érte a kiváló elismerés. De mi itt Debreczenben nemcsak azért örülünk a sikerén. Őszintén szólva mi az alkalomnak örvendezünk, amely rátereli a figyelmet ő reá, mint íróra.

A magyar irodalomtörténet legkiválóbb esztétikusára, aki az ő túlságos szerénysége miatt sokkal inkább megbecsültetik országosan, mint a helyi sajtó által.

Legklasszikusabb kritikusunk ő, aki egyaránt otthon van a magyar irodalom valamennyi, sok részre parcellázott berkeiben.”

S valóban sokat tett az irodalom megbecsüléséért:

az elsők között ismerte fel Ady jelentőségét,

tanulmányokat írt Csokonai és Tóth Árpád költészetéről, kardoskodott jó barátja, Oláh Gábor elismeréséért. Irodalomtörténeti munkái még mindig hivatkozási pontok tudományos körökben.

Huszonkét évig volt a Csokonai Kör főtitkára, neki köszönhetik a debreceniek Csokonai és Bocskai szobrát, ő kezdeményezte, hogy a budapesti Petőfi-ház és múzeum mintájára hozzák létre a Csokonai Házat Debrecenben, és

ő alapozta meg a Déri Múzeum irodalmi gyűjteményét is.

Debrecenben valószínűleg a kihívás izgatta: „Van itt valami zárkózott büszkeség – némi szerénységbe burkolt elbizakodottság, mely mindenütt inkább helyénvaló, csak a tudománynak és a költészetnek folytonos érintkezését parancsoló köztársaságban nem. E jellemvonással együtt jár a bizalmatlanság, az arisztokrata csekélylés, mellyel a debreceni szellem lenézi az újságokat, folyóiratokat úgy, hogy még a nevét sem szívesen látja bennük megfordulni.”

Ezen akart változtatni, s hogy milyen siker övezte törekvéseit, arról beszéljen ez a keserédes anekdota:

„1927 őszén átmentek az Angol Királynőbe – ott volt egy helyiség, amit Ady „Bandának”-nak keresztelt el – a Darabos utcai emléktábla-avatás után az Ady Társaság tagjai. Juhász Gyula. Babits Mihály, Szabó Lőrinc volt a vendég. A házigazda Ady Lajos. Babits fiatal felesége kérte, hogy mutassanak be egy bennszülöttet a híres cívisek közül. Ady Lajos rámutatott a derűs piros orcájú, ősz bajuszú Kardos Albertre:

Cívist akar látni? Itt van. Hahota támadt.”

Nála nem sok mindenki érdemelte volna ki jobban, hogy a város hiteles polgárának ismerjék el, ennek azonban nemcsak a híres cívis összezárás volt a gátló tényezője. Az erősödő antiszemitizmus miatt mondvacsinált fegyelmivel eltávolították a debreceni állami reáliskola éléről. Ekkor már, 1919-től helyszűkére hivatkozva nem engedték, hogy zsidó származásúak református gimnáziumokban tanuljanak. Így ért meg benne az elhatározás: mihamarabb zsidó gimnáziumot kell alapítani.

Kardos nem csak megszervezte, de 1921-től 1944-ig az első vidéki zsidó gimnázium igazgatója lett.

Származása miatt azonban ő sem tudta elkerülni a sorsát, pedig sokan próbáltak segíteni rajta. Az irodalomtörténésszel meleg barátságot ápoló Szabó Magda még papírokat is igyekezett neki szerezni, de elkésett. Az írónő így emlékezett vissza utolsó találkozásukra:

„1944. május 3-án láttam őt utoljára (akkor már kitagadottja volt Magyarországnak). Kezében mappával. Levelet vitt a múzeumba Dr. Lukács Lászlónak, letétbe helyezni Ady két levelét. Vajon hányan tudják még Debrecenben, hogy ki volt, becsületes szíve felett a sárga csillaggal.

Fehér, szelíd, a botos és kalapos Aranyéhoz hasonló arcán zavar ömlött el, ahogy megismert, megtorpant, félreállt, időt akarva hagyni nekem, míg eldöntöm, meg akarom-e ismerni vagy sem. Mikor odaléptem hozzá, megálltam előtte és szó nélkül csak elbőgtem magam. Itt csóválta meg válasz helyett némát a fejét.”

Nem sokkal később deportálták, koncentrációs táborban érte a halál.

Emlékét Debrecenben a 40-es évek végétől kezdve húsz évig a Fazekas Mihály Gimnázium által szervezett, róla elnevezett irodalmi verseny őrizte, Szabó Magda kezdeményezésére pedig 1999 óta minden év őszén megrendezik a dr. Kardos Albert nemzetközi vers- és prózamondó versenyt.

A tavalyi 22. igazán különleges volt, hiszen Szenes Hanna születésének 100. évfordulója mellett, megemlékeztek a város zsidó gimnáziumának centenáriumáról, és a névadó irodalmár, Kardos Albert születésének 160. évfordulójáról is.

Az eseményről mi is beszámoltunk, képkockák legújabb, Debrecennel is foglalkozó videónkban láthatóak: 

‘Nem vagyok csodarabbi , próbáltam csodát csinálni csak nem sikerült”

Debrecen és Mátészalka hősei , jelene és jövője egy fénylő sziget a vidéki zsidóság számára. Egyszerre van itt tfilin , Cukor és

Forrás: Halmos-Harcsa Edit: Ajándékomat megbecsüld! Dr. Kardos Albert emlékére halálának 75. évfordulójára