Író, szerkesztő, államtitkár, miniszterelnöki bizalmas, hithű zsidó érdem-keresztes: 160 éve született Kisvárda egyik legsokoldalúbb törvényhozója, Vadász Lipót, akinek életét Néző István történész mutatja be.
1861. július 2-án született Kisvárdán Weinberger Bernát és Mittelman Mária gyermekeként. Apja tekintélyes kisvárdai kereskedő volt. Családnevüket 1882-ben magyarosították. Sátoraljaújhelyen és a Kassán,
a jezsuitáknál végezte a középiskolát, majd budapesti egyetemen tanult, s miután jogi doktorátust és ügyvédi oklevelet szerzett, 1886-ban szülőhelyén nyitott ügyvédi irodát.
1888-ban megindította a település első hetilapját, s nemcsak tulajdonolta, szerkesztette, de kitűnő vezércikkeivel is ellátta az orgánumot. Képességei folytán nemcsak a megye legkeresettebb ügyvédje lett, hanem számtalan egyesületben is vezető szerepet vitt. Korán a helyi és megyei közélet vezető tényezőjévé vált. Tagja volt a kisvárdai törvényhatósági bizottságnak, vármegyei működése pedig előkészítette őt arra, hogy az országos politika színpadára lépjen.
Az 1890-es években a Szabadelvű Párt zászlaja alatt buzgólkodó ügyvéd az 1910-es választáson az utódpárt, a Nemzeti Munkapárt jelöltjeként a nyírbátori kerületben szerzett mandátumot.
1910-től 1918-ig országgyűlési képviselő volt, és mint ilyen Tisza István legszűkebb baráti köréhez tartozott. A Nemzeti Munkapártnak nagy szerepet játszó, egyik legtekintélyesebb tagja volt.
Mint a parlament egyik legkitűnőbb szónoka, felszólalásai politikai eseményekként hatottak. Az 1912-i házszabály-revízióval kapcsolatos indítványt ő nyújtotta be és okolta meg, s ezt utána „Lex Vadász”-nak nevezték el. 1913-ban igazságügyi államtitkár lett Lukács László, majd Tisza István kabinetjében.
Államtitkári minőségében is jelentékeny alkotások fűződnek nevéhez, így elsősorban a sajtótörvény, a moratóriumi és csődön kívüli kényszeregyezségekről szóló rendeletek, tevékeny részt vett a polgári törvénykönyv előkészítésében.
Érdemei elismeréséül 1916-ban a Lipót-rend középkeresztjével, 1917-ben a Ferenc József-rend nagykeresztjével tüntették ki.
A Tisza-kormány bukása után, 1917-ben ellenzéki lett, a forradalmak kitörése után pedig a politikai élettől visszavonult. Az Egységes Párt létrejötte után gróf Bethlen István hívévé szegődött.
Amikor 1918 októberében a fővárosi zsidóság megkezdte a november 12-re összehívandó országos zsidó nagygyűlés előkészítő munkáit, akkor a tanácskozásra invitáló manifesztum szerkesztőbizottságában ott olvassuk dr. Vadász Lipót nevét is, olyanok társaságában, mint Vázsonyi Vilmos, Mezey Ferenc és Szabolcsi Lajos.
1918. december 23-án, feszült politikai helyzetben, amikor a magyar zsidók központi szövetsége ülését tartott, akkor az elnöki asztalnál dr. Vadász Lipót is helyet foglalt három férfiú társaságában, s az egyik napirendi pont vitájába is bekapcsolódott.
1921 áprilisában az Egyenlőség által rendezett széder-esten először Vadász Lipót emelkedett szólásra, s
„a pesszimisták fájdalmas vallomásával tett hitet a magyar zsidóság hazafisága mellett. Ő a magyar zsidóságban mindig és mindenütt csak magyarokat látott. A mai szenvedések sem árthatnak a hazafiságunknak, legfeljebb a zsidóságunkat, a vallási érzésünket mélyíthetik él. A zsidó szív a martiriumban meg fogja találni az utat a zsidósághoz.”
Vadász sosem tagadta meg zsidóságát, apja a kisvárdai Hevra Kadisa elnöke volt, s így természetes, hogy Lipót is mindvégig fenntartotta a felekezete iránti elkötelezettségét, érzelmeit, noha sikeres ügyvédként és a közéletbe bekapcsolódva kevesebb ideje jutott arra, hogy a hitközség életében részt vegyen. Ám amikor fontosnak érezte a jelenlétét, megszólalását, akkor a hitsorsosai érdekében fellépett. A zsidóságon belül a haladóbb, az újabb irányzatot tartotta üdvösnek.
Vadász nem csupán magánemberként szolgálta felekezetét. 1914-ben az Izraelita Magyar Irodalmi Társulat elnökévé is megválasztották.
A volt államtitkár 1924. augusztus 29-én, hosszas betegség után elhalálozott. Földi nyughelye a budapesti Salgótarjáni úti zsidó temető lett, ennek a IV. parcellájában, a díszsor második helyén hantolták el. A síremlékét a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság védetté nyilvánította. Halála után jelentek meg „Beszédei” (1925).
Vadász Lipót két jellemzőjét, vallásos hitét és kiváló memóriáját is jól mutatja egy anekdotikus történet, Balogh Jenő volt a miniszter. De lássuk a történetet!
Jom Kippur napján Vadász egész nap böjtölt és a zsinagógában tartózkodott, a Balogh Jenő miniszter azonban erre a napra fontos értekezletet hívott össze, melyen Vadásznak is jelen kellett lennie. Vadász kérlelte a felettesét: Bocsánat, kegyelmes uram, de én minden esztendőben megtartom a nagy napot. Mentessen föl a szolgálat alól.
Ám felettese hajthatatlan volt. Vadász kénytelen volt bemenni a konferenciára, helyet foglalt a jegyzői székben, de tollat nem vett a kezébe, hanem fejét két tenyerébe temette és mozdulatlanul ült. A konferencia kis megszakításokkal egész nap tartott. Másnap Vadász a szokottnál korában jelent meg a hivatalában, és amikor a tárca vezetője bement a minisztériumba, Vadász egy teljes és alapos jegyzőkönyvet terjesztett elő az előző napon zajlottakról.
A miniszter nagyot nézett, de egy udvarias köszöneten kívül nem szólt semmit. hanem este, a pártkörben elmondta az esetet és megjegyezte: Mégiscsak különös nép ez a zsidó. Még az ördög sem bír velük.