„Még mindig kényelmetlen, ha valaminek a címében az szerepel, hogy zsidó” – véli Harsányi Péter szociológus, Ercsi zsidóságának kutatója, akivel idén indult Hermann szomszéd nevű ismeretterjesztő időutazásáról beszélgettünk. Az interjú apropóját a fiatalember most hévégén debütáló új túrája adja, amely a helyi zsidó nőkről szól.
Az utóbbi pár hónapban a te neved összeforrt Ercsivel és a helyi zsidóság történetével. Te az ELTE Szociológia Doktori Iskola tanulója, és a Judaisztika Tanszék volt hallgatója vagy. Mit hallgattál?
Az ELTE szociológia szakára jártam alap- és mesterképzésre. Érdekes, hogy már az első szakdolgozatomnál ott volt a zsidóság mint téma, Az Ojság című zsidó vicclap első pár évfolyamáról írtam. Azt elemeztem, hogy a lap miként illeszthető be a magyar zsidóság társadalomtörténetébe. Két éve vettek fel a Doktori Iskolába, kutatási témám a hazai szociológia története. Pontosabban az, hogy miként jelent meg a nemzetiségi kérdés a száz évvel ezelőtti társadalomtudományos írásokban.
Ami a judaisztikát illeti: egy szemináriumot hallgattam a tanszéken, szabadon választható tárgyként. A kurzus valódi gyújtópontot jelentett nekem,
Bányai Viktória, a magyar zsidó temetők elismert kutatójának órájára kerültem, amely hatalmas inspiráció volt.
Hogy kerültél közel a zsidósághoz?
Foglalkoztam családfakutatással, de a mi esetünkben nem tudok zsidó felmenőkről, sőt, gyakorló római katolikus családba születtem. Ez nagyon is befolyásolt engem, hiszen megragadtak bennem az ószövetségi történetek. Jól ismertem a Bibliában lévő alapokat, ez a bibliai műveltség végigkísér egész mostanáig. Tinédzser koromban kezembe kerültek amerikai zsidó írók — Bashevis Singer, Malamud –, azt hiszem, hogy végül ez ütötte rá a bélyeget arra, hogy engem érdekelni kezdjen ez a dolog. Talán onnan is eredhet ez, hogy
már elég korán kialakult bennem valamiféle szimpátia olyan csoportok iránt, amelyekkel szemben bizonyos ellenérzések tapasztalhatóak egyes emberekben. Ez is afelé vitt, hogy a zsidóság történelmével kicsit mélyebben foglalkozzam.
Hogy lettél az ercsi zsidóság szakértője?
A mai napig Ercsiben élek. Amikor a Doktori Iskola első évét tapostam, még nem voltam teljesen biztos abban, hogy mivel is foglalkozzam. Ekkor találtam rá a Judaisztika Tanszéken meghirdetett órára. Tudtam, hogy Ercsiben is van egy zsidó temető, gondoltam, érdekes lesz megtanulni néhány olyan dolgot, amit aztán itt helyben is tudok hasznosítani, esetleg részletesebben feltérképezni a temetőt. A szemináriumon pedig az volt az utolsó feladat, hogy egy temetőt ki kell választani és be kell mutatni. Adta magát a helyzet.
Hogy nézett ki akkor a temető?
Akkor már elég rendezett volt, köszönhetően elsősorban annak, hogy 2012 óta az ercsi és százhalombattai Hit Gyülekezete önkéntesei három-négy havonta gondozzák a temetőt, így viszonylag jól néz ki. A sírkertet 1877-ben vette meg a hitközség, előtte Nagytétényben temetkeztek az ercsi zsidók. Az ercsi temető elég nagy területen,több mint 3500 négyzetméteren terül el, de a 90-95 sírkő a sírkert egyötödén koncentrálódik.
Eddig ez a történet egy tudományos kutató mindennapos tevékenységének tűnik. Hogy jutottál el oda, hogy idén tavasszal indított saját Facebook- és Instagram oldalaidnak mára többszáz követője van?
Amikor a Judaisztika Tanszéken félév végén előadtam az ercsi temetőről addig kiderített eredményeimet — ami részben a temető, részben pedig a helyi hitközség történetét is magában foglalta –, akkor eszembe jutott, hogy jó lenne megosztani mindezt legalább az ercsi ismerőseimmel. Biztosra vehettem, hogy sokan nem tudtak a történetekről, hiszen annak ellenére, hogy Ercsiben sokáig stabil kisebbséget alkottak, a zsidóság története nem volt méltóképpen feldolgozva. Egyetlen egy kézirat született róluk, ami a helyi könyvtárban lelhető fel. Ezt is csak külön kérésre adják oda, és bár vannak érdemei, hemzseg a pontatlanságoktól…
Azt se tagadom, hogy
volt bennem egyfajta kutatói egoizmus is, hogy majd én leszek az első, aki a történelmnek ezt a nagyon kis szeletét először mutathatja be közönségnek.
Szándékomat az is motiválta, hogy Ercsiben van egy markáns rác kisebbségi jelenlét. Példaszerűen gondozzák az emlékeket, múltról való ismereteiket megírták, rendezvényeket szerveznek stb. Azt szerettem volna, ha az én kutatásom is felnő valahogy ehhez, de legalább az emberek annyit tudjanak, hogy Ercsiben csekély zsidó jelenlét is volt. Van egy ezzel kapcsolatos történetem, ami nagyon kifejező: tizenegy éve jelent meg egy helytörténeti kiadvány. A szerzők elég jó munkát végeztek, bár a zsidóság szerepe itt is kissé alulreprezentált. A könyv címlapjára egy régi képeslapot választottak, ami Ercsi akkori főutcáját mutatta. Itt állt – több más zsidó bolttal egyetemben — Weisz Jakab kereskedése is. Az eredeti képeslapon még látható Weisz nevének felirata is, de a kötet szerkesztői valamiért úgy gondolták, hogy kisatírozzák feketével Weisz cégtábláját… Így is jelent meg.
Ez igazán jelképes az ercsi zsidók történelmének emlékezetére nézve. Folyamatos kisebbségben voltak, a lakosság két-három százalékát — néhány száz ember – jelentették, gazdasági és kulturális tekintetben viszont mégiscsak a közösség krémjéhez tartoztak. Hosszú évekig, több generáción keresztül éltek ott, és azt gondoltam, hogy az ercsi lakosság talán vevő lehet ezekre az eddig ismeretlen történetekre. Úgy láttam ugyanis, hogy a helytörténeti munkákra mindig is fogékonyságot mutattak.
Honnan jön a Hermann szomszéd neve a te munkaprojektednek?
Itt is a rácokhoz kell visszamenni: van egy weboldal, ahol régi ercsi rácokról lehet fényképeket nézegetni. Több mint 100 évvel ezelőtti fotók, helyi családokkal. Az egyik képen szerepel egy csoport, az alakok nevei pontosan jelezve. A háttérben pedig látni egy bajszos, kucsmás bácsit, akinél a képaláírás csak annyi: Hermann szomszéd. Szerintem ez is kifejezi azt a kettősséget, ahogy az ercsi zsidóság élt itt évszázadokon keresztül, hozzájárulva a közösség fenntartásához, gyarapodásához, de mindvégig hátul álltak.
Ha már ez a szimbólum, akkor szerinted maguktól álltak hátra, vagy hátra kerültek?
Kutatásaim során eddig elég kevés konfliktusra akadtam. Azok is főleg a harmincas-negyvenes években adódtak. Ha volt törésvonal Ercsiben, akkor is az inkább a rácok és a magyarok között húzódott, nem pedig a zsidók és keresztények között. A visszaemlékezések alapján az is kimutatható, hogy a zsidó közösség vezetői rendszeresen a magyarság mellett álltak az esetleges délszlávokkal szembeni nézeteltérésekkor. Ercsi zsidó lakossága feltűnő mértékben asszimilálódott, a temetőben is megrendítően kevés héber nyelvű feliratot találni és kifejezetten gyakori volt a nevek magyarosítása is. Sőt, visszaemlékezések szerint a harmincas években már csak az öregek tartották igazán a vallást.
Van-e kifejezett különlegessége az ercsi zsidóság történelmének?
Ercsi lakói a mezőgazdaságból éltek. Mellette a természetesen a Duna is sok családnak adott megélhetést a halászattal, hajózással és vízimolnárkodással. Az ercsi uradalom amúgy sokáig jó példája volt a sajátosan egyenlőtlen magyar nagybirtok-rendszernek. Az első zsidó családok az 1700-as évek végén telepedtek itt le, ekkor két-három családról tudunk, az egyik letelepülő családfő pont Hermann szomszéd nagyapja volt. Azért is gondolom, hogy az oldalamnak találó az elnevezése, mert egy igazán régi helyi zsidó családról választottam a nevet.
Ercsiben a zsidók kezdetben gazdálkodással foglalkoztak, kisebb földeket tudtak bérelni. 1848-tól beszélhetünk arról, hogy a zsidóság felfutó ágba kerülhetett itt is: 1848-ban alig több mint 30-an éltek itt, 1880-ra viszont már hatszor ennyien! Sokan a környékbeli kisebb településekről költöztek be Ercsibe, ők már inkább kereskedelemmel foglalkoztak. 1869-ben alakult meg a hitközség, és mivel nagy volt az ortodoxok és neológok közötti nézeteltérés, egy köztes átmenetként Status Quo Ante hitközségként alakultak meg. Mivel az ortodoxok látványosan kivonultak közösségből és máshol kerestek maguknak szellemi otthont, szinte már a kezdetekkor borítékolható volt, hogy néhány évtizeddel később a neológ irányzat fog dominálni a közösségben.
A településhez köthető két érdekesség: Eötvös József, aki miniszterként sokat tett a zsidók emancipációjáért, Ercsiben töltötte gyermekkorát és itt is van eltemetve. Más ismert közéleti személyiségeknek is akad furcsa emléke Ercsiben:
itt párbajozott egymással 1882-ben egy politikai nézeteltérés után Wahrmann Mór és Istóczy Győző. A felek állítólag egy parlamenti ökölharc után jutottak el ide… A dolog pikantériája, hogy Wahrmann a kor egyik legbefolyásosabb zsidó közembere volt, bankár és politikus, Istóczy pedig az egyik legismertebb antiszemita képviselő.
Eredetileg a Városligetben rendeztek volna a párbajt, de a rendőrök lefülelték őket, majd Martonvásáron ugyancsak meghiúsult a találkozó. Ezután a közeli Ercsiben, a mostani vasútállomás környékén történt meg a dolog. Szerencsére senki nem sérült meg. Wahrmann Mór az eset után egyébként ott aludt a hitközség akkori elnökénél, Déri Jánosnál.
Mitől váltak a te sétáid népszerűvé?
Ha történik valami egy kisvárosban, az általában figyelemfelhívó tud lenni. Az én sétáim formájukban és tematikájukban is szokatlannak számítanak Ercsiben, ez önmagában már vonzó lehet. Legtöbben a temetőben is ilyenkor járnak először. Itt saját településük történetével kapcsolatban tudnak meg valamit, méghozzá olyat, ami eddig hanyagolva volt. Az érdeklődők között a fiatalabb korosztálytól egészen az idősebbek jönnek, a séta egy zárt helyen, az eleve misztikusnak ható temetőben zajlik. Az résztvevők pedig ezek után talán kicsit más szemmel járnak a városban.
Eddig hány embert juttatál hozzá ehhez az élményhez? Milyen gyakorisággal szervezel ilyeneket?
Eddig három séta volt, összesen 120-130 érdeklődővel, akiket szerencsére a májusi eső sem riasztott el. Ezeket egy téma köré szerveztem, általános helytörténeti séta volt ez a nevezetesebb sírokhoz. Nemcsak az ott nyugvók életét és munkásságát meséltem el, hanem igyekszem beavatni a közönséget a zsidó temetkezési szokásokba, megmutatni a helyi sírkövek különlegességeit.
Most pedig a napokban premier lesz: az új sétát az ercsi zsidó temetőben nyugvó nők köré szerveztem. Konkrét személyeken túl szó lesz arról is, hogy a zsidó világban milyen helye volt akkor a nőknek, a lányoknak, anyáknak, nagymamáknak.
Hogy tapasztaltad, akkoriban nagyon eltért a zsidó nők szerepe a helyi nem zsidó nőkhöz képest?
Ercsiben biztosan. 1895-ben például özvegyen maradt Ercsiben egy fiatal anya, mindössze 35 évesen. Deutsch Józsefnének hívták, 11 gyerekkel maradt egyedül. A férjének volt egy kis szatócsboltja, de rosszul vezette, és tele volt tartozásokkal. Akkoriban egyáltalán nem volt szokásos, hogy ha valaki megözvegyült, akkor nem ment újra férjhez, Deutsch Józsefné mégis így tett. Átvette az üzletet, egyedül vitte tovább, minden hitelt visszafizetett, sőt, idővel terjeszkedni is tudott: halálakor már több cséplőgépe, nagy gulyája, ménese volt, és kimondottan sok földterülete Ercsi határában. Egy korabeli keresztény parasztasszony ezt Ercsiben elképzelhetetlennek tartotta volna.
Mik a kutatási- és a figyelemfelhívási módszereid?
Pont az a könnyebbség, mint a nehézség is: a legtöbb korabeli forrás elsősorban újságokból, sokszor bulvárlapokból ered. Nagyon nagy segítségemre voltak az olyan internetes adatbázisok, mint az Arcanum, vagy a Hungaricana, melyek korabeli írásokat tesznek elérhetővé. Pont kutatásom kezdetén, a pandémia miatt zárt be a legtöbb levéltár és könyvtár, úgyhogy jól jött, hogy az interneten keresztül el tudtam érni a hivatalos közlönyöket, napilapokat hetilapokat, sőt, az anyakönyvi kivonatokat is. Ez utóbbiakat egészítik ki a síköveken található adatok.
Ami a figyelemfelkeltést illeti: próbálom érvényesíteni azokat az elveket, amelyeket egy esetleges könyvnél szeretnék megvalósítani. Nem túl hosszúra nyújtani a történeteket, lehetőség szerint bőséges képanyagot rakni hozzá, és minél több emberhez eljuttatni különféle csoportokban, fórumokon. Azt látom, hogy a bejegyzések egyre több embert érdekelnek. A legkellemesebb visszajelzések azok, amikor leszármazottak találnak meg. Nagyon megtisztelő az, amikor eljönnek a sétákra. Látni egy több mint 90 éves nénit, aki megáll az egyik sírkőnél, hogy tisztelegjen a nagymamája előtt, és arról mesél, hogy még mindig tisztán emlékszik a hangjára… Egészen megindító élmények ezek. Vannak számomra sokat jelentő kutatói visszajelzések is, rangos szociológus és történész kollégáktól, természetesen azok is nagyon jól esnek.
Mi a célod azzal, amit csinálsz?
Középtávú célom az, hogy ezeket a történeteket, amelyek nagyrészével már az Instagramon és a Facebookon találkozhattak a követőim, kötetbe rendezve közreadjam. Az a célom, hogy ezek minél több emberhez jussanak el, szeretném úgy megírni ezt a könyvet, hogy a hétköznapi olvasó számára nemcsak, hogy befogadható legyen, hanem élvezetes is, de mindezzel együtt eleget tudjak tenni a tudományosság kritériumainak is. Azt akarom, hogy az olvasó lássa azt, hogy Ercsiben milyen komoly közösséget alkotott a zsidóság, és hogy milyen sokáig fontos lakói voltak a településnek.
Mit jelent ma egy római katolikus családi háttérből érkező fiatal kutatónak a zsidóság történelmével foglalkozni?
Azt, hogy valamennyire talán egy adósságot tudok ezzel visszafizetni. Ebben az is benne lehet, hogy
ez az egész téma sokaknak még mindig kényelmetlen, egyszerűen már csak amiatt is, hogy valaminek a címében szerepel, hogy zsidó. Talán el tudom érni legalább azt, hogy Ercsiben némiképp helyére kerüljön ez a kifejezés. Ha az ercsi iskolások között ritkábban hangzik el egyszerű szitokszóként a zsidó, vagy ha valamivel kevesebben kezdenek bele a holokauszt relativizálásába, akkor már elértem a célom.
Lehet, hogy fogadatlan prókátor vagyok…?
Mik a terveid? Dolgoznál-e csapatban vagy inkább az egyéni kutatásokat preferálod?
Ha minden jól megy, akkor két éven belül doktorálok. Ha így lesz, akkor szociológusként szeretnék ott maradni az egyetemen tanítani és kutatni. Ami az ercsi zsidóságot illeti: nem akarom elhamarkodni egy kiadvány megjelentetését, szeretném kivárni azt, hogy megtermelje a gyümölcsét az a munka, amit a Herman szomszéddal eddig elkezdtem. Minden egyes fénykép vagy információ-morzsa hozzá tud tenni a kutatáshoz, de nem bánnám, ha mondjuk öt éven belül már kézbevehető lenne egy ilyen kötet. Nagy örömmel veszem mások jelentkezésést is! Más temetők feltérképezésére is szívesen vállalkozom, Ercsi környékén lévő települések esetében sikerült is felvennem a kapcsolatot olyan helytörténeti kutatókkal, akik nyitottan álltak hozzá ahhoz, hogy a környék zsidó emlékeit feldolgozzuk és egységes rendszerbe foglaljuk. Szeretném, ha ezzel kapcsolatban elindulna egy párbeszéd. Ha pár lelkes helytörténész elkezdi, azt remélem, hogy be lehet vonni ebbe az érdeklődő közönséget is – az ismeretterjesztésen kívül ezt tekintem legfőbb feladatomnak.
Van-e tapasztalatod a zsidó származású, huszonéves kortársaid közül arról, hogy nekik mit jelent ez az örökség?
Sokféle mintázatot látok erre vonatkozóan. Valaki kényelmetlennek érzi ezt az örökséget — ehhez régen súlyos dolgok tapadtak. Ha az életüket féltették miatta, érdekükben állt eltagadni a származást, talán ez él tovább ma is. Vannak ritkábban egészen abszurd esetek is, kimondottan antiszemita hangokat is hallok olyan ismerőseimtől, akik zsidó származásúak.
De ennek mi az oka? Van nehézség ebben a generációban a múlttal való szembesüléssel?
Biztos vagyok benne, hogy van, bár az ismerőseim többsége inkább sajátos kuriózumként kezeli zsidó származását, legtöbben kifejezetten büszkék rá. Őket rendkívül érdeklődőnek látom nemcsak a saját családjuk, hanem általában, a magyar zsidók történetével kapcsolatban is.
Azt hiszem, minden egyes fiatalnak jót tenne, ha megismerhetné saját családfáját, ez a történeti ismeretein túl a származásával szembeni elfogadását is megerősítené.
Könnyebb lenne átlátnia bizonyos összefüggéseket, ráadásul zsidó származásukat általában nem teherként kezelik azok az ismerőseim, akik tisztában vannak a családtörténetükkel. Ennek feldolgozása sohasem könnyű, de alapvetően örömteli és rendkívül izgalmas folyamat.
Cseh Viktor: „Anyám csak egy dolgot kért: nehogy rabbi legyek”!