Különleges meglepetésnek vettük, hogy Tóth Eszter váci középiskolai tanár megosztotta velünk a hírt: könyvet ír Mád első rabbijáról, az éppen 222 évvel ezelőtt elhunyt Moshe ben Eliezer Lipmanról (Vohl), és a település zsidó közösségéről. Csapatunk a napokban Tokaj-hegyalja vidékét járja, ahol újabb videóját forgatja. Ez alkalomból megosztjuk Veletek is a készülő kötet első pár oldalát.
Bevezetésként csak annyit, hogy Mád ma már szinte szimbóluma és origója a kelet-magyarországi zsidó zarándokutaknak. A település és környékének elmúlt 100-180 éve jól ismerhető a „csodarabbik útja” elnevezésű turisztikai programnak köszönhetően. Tóth Eszter munkájának első kötete az ez előtti időbe megy vissza,
Ahogy a szerző fogalmaz:
Mád 1700-as évekbeli zsidó története, a közösség kialakulása, az út, amely a gyönyörű zsinagóga felépítéséhez vezetett csodálatosan szép. Az egykorú írások kutatásával feltárt tények alapján nem csak a zsinagógát, de a közösség életét is bemutatja majd e könyv zsidóknak és nem zsidóknak egyaránt.”
Moshe valamikor az 1700-as évek elején született a galíciai Oświęcim, jiddisül אשפצין (Aspecin) városában, ismertebb nevén Auschwitzban…
Rabbi Moshenak nemcsak a világörökségként számon tartott, csodálatos barokk stílusú zsinagógát köszönheti az utókor. Az ő előrelátó, bölcs és alkotó élete a mi örökségünk.
Rabbik generációit képezte ki az általa felvirágoztatott vallási iskola, a mádi jesiva, valamint tehetséges borkereskedőként is hozzájárult a tokaji borkereskedelem nemzetközi sikertörténetéhez.
Tóth Eszter a nekünk küldött levelében azt is írja, hogy könyve az első rabbi megérkezésétől a holokausztig szól, nagyrészt egykorú iratokkal bizonyíthatóan, néha „megpihenésként” egy-egy, tényeken alapuló mesével.
És persze, arról is írok, hogyan lehetett kutatnom a mádi zsidó családokat, családfájukat és életük történetét.
— tette hozzá. És akkor ugorjunk egy fejest a könyv első pár oldalában…
Fele sem igaz!!! De a másik fele…
Moshe, Eliezer fia Auschwitzban született valamikor az 1700-as évek elején. Oświęcim, jiddisül אשפצין (olvasd: Aspecin) ma ismert nevén Auschwitz. Akkoriban Galícia nyugati végén egy kicsi falu volt, Lubomirszki herceg birtokán. Moshe fiatalon vándorútra kelt, mert tanulni akart. Ment mendegélt az akkor óriási Lubomirszki birtokon. Közben meg-megállt. Először Krakkó híres Jesivájában tanult, majd a sok-sok galíciai jesiva valamelyikében.
Galíciában a Szombat köszöntéséhez Moshe mindig különösen finom bort kapott. Kiderült számára, hogy a bor a Hegyaljáról érkezett. Az akkori Európa egyik leghíresebb kereskedelmi útján, a borúton jött Tokaj felől a galíciai zsidókhoz. A jesivákban kényesen ügyeltek arra, hogy megfelelő borral ünnepeljenek.
Jesivákban lehetett a Tórát, a zsidó Biblát, (keresztény vallásban: Ószövetséget) és annak magyarázatait, a Talmudot alaposan elsajátítani. És persze, az évezredek hagyományait is itt tanulták meg magas színvonalon.
A jesivákban tanulókból a legjelesebbek rabbik lehettek. Akik nem papok, de sokkal inkább vallási és életviteli kérdésekben a közösség által megválasztott döntéshozók és tanítók.
Ugyancsak a jesivákban tanultak, akik később gyerekek tanítói lehettek. Fontos állás volt ez. Mert ha egy közösségnek nem volt elég pénze, hogy templomot, azaz zsinagógát és iskolát is építsen, akkor előbb az iskolát kellett felépítenie. Ezért a tanítótól nagyon magas szintű tudást vártak el. (Volt például egy később híres rabbi, akit mestere haza akart küldeni a feleségéhez, hogy otthon legyen vele, és most már ő is tanítson. Ő azonban könyörgött, hogy még nem, mert még nem tud eleget, hogy tanítani tudjon. Erre a mester: „Akkor legyél rabbi!”)
Minden megszületett zsidó kisfiú élete nyolcadik napján fogadtatott be a közösségbe, azaz Isten Ábrahámmal kötött Szövetségébe. Ekkor a jesivában tanult mohél volt az, aki körülmetélte a kisdedet, és ekkor kapott nevet a fiú.
De még mészárosok, azaz a sakterek is tanultak a jesivákban. Úgy kellett levágniok az állatot, hogy azok kóserek legyenek. Ehhez nagyon kellett tudni a héber Biblia egyes fejezeteit. Mert ott pontosan le van írva, hogy mit ehet meg a zsidó. Például tudni kellett a levágott állatot teljesen kivéreztetni. A vér az élet jelképe, tilos enni, mert az élet a legszentebb a zsidó vallásban.
A Jesiva adta az elméleti tudást, a gyakorlati megvalósításra nagyhírű mesterek a képzést. Régi hagyomány, hogy lelkében tiszta, nagy tudású és ugyanakkor a szakmájában is magas szinten képzett ember lehet csak megbecsült rabbi, tanító, mohél, sakter és persze, borász.
Bizony, bizony, a borász is járt jesivába. Mert a megfelelő (héberül kasher vagyis kóser) bor előállítását is szabályozzák a Bibliában és a Talmudban gyökerező törvények. A kóser bor elkészítésének számtalan szabálya volt/van, amiknek betartásáról végül a bort előállító közösség rabbijának kell bizonyítványt adnia, pecsétjével ellátnia.
Moshe, Krakkóban vagy másutt, tanítványa lett a híres, nagy tanítónak Rabbi Hajjim ben Jehiel Michelnek. (Ne kérdezd, mitől volt híres. Sírján az vagyon, hogy az volt. Fogadd el. Írva vagyon. Olvasható mind a mai napig.)
Galíciában, a nagy Lubomirszki birtokon, egy jesivában, talán épp a híres Rabbi Hajjim jesivájában Moshe összebarátkozott egy testvérpárral. Simonnal és Ábrahámmal, akik Márk fiai voltak. Különösen Simonnal tudott jókat beszélgetni, mert ő szintén nagy tudású volt, tanítónak vagy sakternek vagy mohélnak készült. (Márk apa eredeti héber neve Mordeháj vagy Meir lehetett. De csak a németből a zsidók beszélte jiddisbe átszivárgott változatát, Márkot tudom.)
Ekkortájt (is) elég feszült volt a helyzet Galíciában. Pogrom pogrom hátán. Egy árvíz, vagy egy szárazság, egy pestis- vagy kolerajárvány, vagy háború lengyelek, oroszok, ukránok, kozákok között már elég is volt, jött egy újabb pogrom időszak. Mert, persze, ki volt bűnbak már megint? Szóval várható volt a következő pogrom.
Márk két fia és Moshe két pogrom között, egy békésebb szombaton – amit természetesen, hegyaljai borral köszöntöttek – elhatározták, hogy körülnéznek Hegyalján.
Moshe előre ment. Rátalált egy csöpp és igen békés völgyben fészkelő településre. Körötte rengeteg szőlő. Mád a különösen finom bor egyik forrása volt a Hegyalján. Már néhány zsidó család élt is ott. Tőlük tájékozódott Moshe, és hamar beleszeretett Mádba.
Azonnal megüzente Simonnak és Ábrahámnak: „Gyertek! Nincsenek pogromok, béke van és finom bor. Engem már be is fogadott egy báró, akit Orczynak hívnak.” (A befogadás azt jelentette, hogy keresztény tulajdonú házban élhetett.) És persze, ugyanez az üzenet ment tanítójának, rabbi Hajjimnak is. Sőt, Moshe még testvérét, Meirt is hívta Auschwitzból.
Egy évvel Moshe Mádra érkezése után már együtt volt újra a három barát, meg Meir, a fivér. Moshe feleségül vette a mádi Hirsh (Hersko) leányát, Ráhelt. Nem sokkal később megérkezett rabbi Hajjim a fiával, Moskóval és a leányával, Ráhellel. Mindketten megházasodtak, és le is telepedtek Mádon. Moskó gazdag ember lett. Ráhelt Moshe testvére, Meir vette feleségül. Így – úgy mond – Moshe és Hajjim sógorok lettek.
(„Úgy mond, sógorok lettek.” Bizony. Moshe testvére feleségül vette Hajjim lányát. Tehát Moshe és Hajjim „sógorok” lettek. A nők megbecsültek voltak, de a rabbinikus történetekben ritkán fordultak elő… Ilyen csúsztatás gyakori volt.) Hajjim visszajárt Galíciába a közösségéhez, de gyakran meglátogatta gyerekeit, unokáit Mádon. Egy ilyen látogatásakor halt meg váratlanul.
Moshe kitűnő borkereskedő volt, jól ismerte a hegyaljai finom és kóser bor galíciai zsidó felvevő piacát. És mivel tanult ember is volt, érkezése után hamarosan a mádi zsidók megválasztották rabbijuknak.
Simon is tanult ember volt. Még Galíciában megtanulta zsidó mód levágni az állatokat, sakter, zsidó hentes lett. A gyerekekhez két szállal kötődött erősen. Ő metélte körül őket születésük után a nyolcadik napon. Másrészt ő tanította a gyerekeket olvasni, a bibliai idézeteket memorizálni. De mivel valamiből meg is kellett élnie, ezért pálinkát is főzött.
Simont Kecskeméti János keresztény adózó fogadta be, Ábrahámot pedig Orczy báró, hasonlóan Moshéhoz. Mert a magyar királyságban csak az a zsidó telepedhetett le, akit keresztény befogadott. Moskót Szirmay gróf fogadta be, de később átpártolt ő is Orczy báróhoz.
Amikor Hajjim jött meglátogatni fia és leánya családját, jó kis társaság gyűlt össze: Rabbi Moshe, Rabbi Hajjim, Simon a tanító, Ábrahám a borkereskedő régi barát. Tóráról, Talmudról beszélgettek a kertben, vagy ha nagyon meleg nyár volt, akkor lementek Moshe háza alatt lévő, hűs borpincébe. A borpince a saját háza alatt volt.
A saját háza alatt!!! Mert Moshénak volt saját háza! Neki volt először Zemplén vármegyében az összes zsidó közül. Amúgy nem sok év múlva Moskónak is lett saját háza. Mind a ketten Orczy által jutottak ehhez a lehetőséghez. Hiába, na. A gazdasági érdek nagy úr. Orczy báró és fia Lőrincz a két zsidaja révén gyorsabban gazdagodott. Újabb és újabb szőlőket vásároltak meg Mádon és másutt is.
Saját ház építésének engedélyével jutalmazta meg őket. Moshe rabbit azért, mert elindította a kóserbor kereskedelmét. Amikor pedig Rabbi Moshe a gyarapodó zsidó közösséggel volt már elfoglalva, akkor az ő munkáját Moskó vette át Orczy báró szőlőbérlőjeként, árendásaként.