Mit tudunk a magyarországi zsidó zarándoklatokról? Kell-e a párbeszéd segítése több ezer külföldi zsidó és a hazai kistelepülések lakosai között? Lehetnek-e újabb zsidó zarándokhelyek Magyarországon? Ezekről is beszélgettünk Illyés Bence múltkutatóval, aki fotósként és önkéntes temető-gondozóként is új projektre készül.
Református neveltetés és katolikus középiskola után az utóbbi tíz évben – az ORZSE (Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem) mellett — sok időt töltöttél a zsidósággal. Ha a Google-ben keresünk rád, akkor Tállya az első helyeken ugrik fel. Egy olyan temető-karbantartási civil akcióval, amelynek elég rossz visszhangja volt. Azt mondták rólatok, hogy sábeszkor is dolgoztatok a temetőben, ahol még kárt is tettetek. Nem bántad meg egy percet sem, hogy a zsidósággal kezdtél el foglalkozni?
Az eső tállyai dolog valóban egy rosszul kommunikált és rosszul megtervezett alkalom volt, amit természetesen a jó szándék vezérelt. Én ezt már hosszasan megírtam és bocsánatot kértem azoktól, akiket megbántottam volna. A jóhiszemű tenniakarásunkat azóta már több alkalom is követte. Saját pénzünkből és olyan támogatásokból szerveztünk ott értékmentést, amit több helyről kalapoztunk össze. Rengeteg időt fordítottunk arra, hogy ezt a temetőt rendbe hozzuk. Sok más temetőben elkél az a fajta civil hozzáállás, amit mi is próbálunk folytatni. Semmiképpen nem bántam meg azt, hogy ezzel is foglalkozom. Mert
azt gondolom, hogy a zsidó temetők sorsa egy országos szintű jelenség. A Magyarországon 1300-1500 gondozatlan sorsú zsidó temető van. A társadalom feladata lenne ezzel foglalkozni, önkéntesekkel kellene a közösségek emlékezetét fenntartani.
Pont ezért kérdeztem, hogy nem bántad-e meg azt, hogy a beismert mulasztásod ellenére is ért komoly bírálat, mert túl sok civil kezdeményezésről nem tudni.
Nagyon sok példa van erre külföldön, de az egész régióra jellemző, hogy a zsidó temetők és a hiányzó közösségek, akiket deportáltak az ő örökségükkel kellene kezdeni valamit. A magam részéről egy állampolgári vagy egy civil kötelességtudatnak érzem mindezt, egy értéknek gondolom, amivel szeretnék foglalkozni. Nagyon kellemes felismerés volt az, hogy többen csatlakoztak hozzánk és napokat töltöttek ott és saját idejükből áldoztak arra, hogy mentsünk valamit a múltból.
Zárásként Tállyáról: szinte egy év távlatából most mit mondasz, mit tettél volna másképpen?
Sokmindent. Noha én ezt már le is írtam, nyilván a saját személyiségemből adódó akaratosságomból és a makacsságomból időben visszavennék. És hát másképp csinálom különben azóta is, mégha ennek nincs is akkora visszhangja, már több alkalommal is voltunk ott és folytattuk a munkánkat, legutóbb pár hete is.
Életedben először a zsidóság témája mikor és milyen formában merült fel?
Mindig is érdekeltek a különféle kultúrák, nem csak a zsidóság, de zsidó kultúrát valamiért mindig is különlegesnek is érdekesnek tartottam. Nem tudom pontosan megfogalmazni azt, hogy ennek mi lehetett az oka. Szerettem volna valami olyasmivel foglalkozni, ami izgalmas és van egyfajta mélysége is.
A zsidó kultúrában a mai napig a kultúra, a vallás az én értelmezésemben nehezen szétválasztható,
és emiatt van egy ilyen plusz érdekességi faktora.
És ez az érdeklődés vezetett ahhoz is hogy az ORZSE-ra jelentkezzél?
Igen. Hozzá kell tennem, volt egy családi nyomás is, hogy menjek egyetemre, amit én nem is szerettem volna annyira. De vannak ilyen pillanatok az életben, amikor olyan dolgot csinálsz, hogy választasz valamiből, te is érzed, hogy ez talán furcsa, de azt gondolod közben, hogy ez jó és érdekes lehet. A felvételi előtt kezdtem el olvasni arról, hogy mi is az a judaisztika, és egyre inkább éreztem, hogy ez az, ami engem érdekel és ezzel éveken keresztül is tudok majd foglalkozni.
A tágabb családomból volt olyan, aki furcsállta és meglepődött a döntésemen, de senkiben nem volt ellenszenv. Felmerült azért néhányakban az is, hogy most akkor mi leszek ha nagy leszek? Esetleg zsidó?
Meg, hogy mit lehet ezzel egyáltalán majd kezdeni? Azt éreztem, hogy ez egy érdekes és értékes dolog, van bennem egy ilyen múltbéli dolgok iránti vonzódás, nagyon szeretem a régi tárgyakat, régi kultúrákat, olyan dolgokat, amelyekkel más nemigen foglalkozik ebben a mai felgyorsult világban. A zsidóságban tudat alatt ezt érezhettem.
Azzal kapcsolatban amit mondasz két dolog jutott eszembe: egy elefántcsonttornyos értelmezés, hogy te a világtól elzárva egy múltbéli utazáson veszel részt, ugyanakkor egyfajta magányosság is, azzal, hogy outsidernek vallod magad, és azt is akarod csinálni, ami csak téged érdekel, és a nem foglalkoztat a környezeted sem.
Igen, sokszor tapasztaltam már a tállyai projekt kapcsán is, hogy a legtöbb ember nem érti, hogy miért csinálom ezt. Távol áll attól a mentalitástól, ami általánosan jellemző. Furcsa lehet ez másoknak, de ezzel nem tudok mit kezdeni. Az elefántcsonttornyot nem érzem valósnak. Nekem fontos az, hogy az új ismeret az emberekben milyen reakciókat válthat ki. A fotókiállításom is arra példa, hogy van egy ilyen rejtett, ismeretlen világ, és bár ezt én dokumentáltam, mégsem magamnak tettem, hanem azért, hogy másokban is érzeteket, értékeket keltsenek.
A legtöbben, akik hallottak rólad, egy kiállítás fotói miatt ismerhetnek. A csodák vándorai projekt révén lettél ismert. Vissza tudod idézni, mi zajlott le benned az eső vidéki utazásodkor? Mi vonzott oda téged?
Alapvetően a kíváncsiság. Évekkel korábban olvastam először a zarándoklatokról, elképzeltem, hogy ott van egy ilyen magyar település, majd nagylétszámú zsidó zarándokok felkeresik ezt. Emlékszem, ahogy sétáltam fel Bodrogkeresztúron a vonatállomásról és látom ezeket a hászid zsidókat és azon gondolkodtam, hogy ebben az egészben igazából nagyon izgalmas, hogy itt vannak ezek az emberek, de még legalább ennyire érdekes a két csoport viszonya: az ott élők és az oda látogatók interakciója. Ez a mai napig foglalkoztat. Ezért is készítettem sok interjút az oda látogatókkal és az ott élőkkel. Nem olyan sokkal ezelőtt a látogatásom előtt jöttem haza Svédországból, ahol egy ösztöndíjjal tanulhattam. Egy nagyon inspiráló közeg volt az egyetemünk, a Paideia – The European Institute for Jewish Studies in Sweden. Támogatták, hogy csináljuk projekteket Magyarországon is, és akkor bennem már az is volt, hogy ezzel a zarándok projekttel meg tudom csinálni egy jó dokumentumként az egyik lehetséges ösztöndíjat. Úgy mentem le, hogy vittem egy kamerát és megnézem, mit lehet ebből kihozni? Ezután kezdtem rengeteget kutatni témában, arról, hogy hány másik zarándokhely van Magyarországon például. A mai napig fedezek fel kisebb helyeket.
És akkor még abban az évben, 2019-ben megcsináltál egy fotókiállítást, ami aztán egy utazótárlatként több helyre is eljutott.
Budapesten a Csányi utcában a Csányi5 – Erzsébetvárosi Zsidó Történeti Tárban, majd a Klauzál 13 Galériában is bemutattuk. Ezután a pécsi zsinagógába kerültek a fotók — azt már a koronavírus járvány eléggé megzavarta –, aztán jött Miskolcon és Szeged is, ahol pár hete érté véget a kiállítás.
Valahol azt írták rólad, hogy az egyik missziód a kiállítással az együttélés bemutatása és a keresztény-zsidó párbeszéd elősegítése is.
Ez részben igaz, engem leginkább az együttélés foglalkoztat. Azt tapasztaltam, hogy mi most itt a modern világban azt gondoljuk, hogy mennyire elfogadóak és nyitottak vagyunk egymás kultúrájára iránt, holott ha körbe kérdeznénk akár a mellettünk lévő asztaloknál, valószínűleg fogalmuk sem lenne a sábeszről vagy a táleszről, vagy bármi egyébről. Én ott a vidéki lakosoknál pedig azt tapasztaltam, hogy az ő felmenőiknél létezett egy organikus, egymás tiszteletére és elfogadására épülő együttélés, amelyben a nagyon mély vallási ismeretekkel rendelkező helybéliek tudtak az elhurcolt lakótársaik szokásairól. Ezek alapján
egy olyan világ rajzolódik ki, amelyben tudod, hogy ezek a kultúrák kölcsönhatásban voltak egymással és ezáltal egy közös világban jobban el is fértek egymás mellet, hiszen jobban ismerték és értették egymást. Ma, ebben a modern társadalomban ez nincs meg, pedig esetleg lehetne ebből tanulni.
Nevesítenél valamit abból, amit hiánynak érzel?
A másik tényleges ismerete. A kiállításom a többségi társadalomnak szól. Az egyetemes dolgokat szerettem volna kidomborítani, olyan érzéseket, érzeteket, amelyek mindenki számára ugyanazok. Csak amíg a mi életünkből jobban hiányoznak, addig hászid zsidó ember életéből nem.
Miért érné meg elfogadni a tanácsodat? Mivel lesz jobb valakinek attól, ha ezeket az ismereteket megszerezi?
Én azt gondolom, hogy ezek az ismeretek, érzetek és értékek gazdagító hatásúak. Több és gazdagabb lehet az ember világszemlélete, megismerhet más gondolkodásmódokat, tudja serkenteni a saját szellemét is. Tapasztalatom szerint az átlagembert nem biztos, hogy érdekelné egy rabbi története, vagy hogy milyen könyvet írt. Sokkal inkább az érzetek és a spirituális tartalmak, amelyek univerzálisak, és talán könnyebben eljuthatnak a befogadókhoz. Például a hagyományápolás egy olyan, amit mindenki a saját világára le tud fordítani, mert a tradíciók nem csak vallásos zsidóknak érdekesek, hanem talán mindenki számára.
Létrehoztál egy alapítványt, a MAHAZA – Magyarországi Haszid Zarándoklatokért Alapítványt. Mi volt ezzel a szándékod a logisztikai segítség és az örökségvédelem mellett?
Egyrészt a párbeszéd elősegítése, mert én úgy tapasztaltam, hogy gyakorlatilag nincs diskurzus a helyi közösségek és az oda érkező látogatók között, ami problémás lehet, erre már láthattunk példákat is itthon is és külföldön is.
A zarándoklatok különösebb ellenőrzés nélkül zajlanak, ebből volt például nem olyan rég az izraeli Meron városában is egy szomorú tragédia. Jó lenne a helyi közösségek életében integránssá tenni az eseményeket,
mert az egyik alapvető probléma az, hogy a helyi emberek nincsenek érdekeltté téve. Az alapítványnak részben feladata lenne közvetíteni a szereplők között, akár az önkormányzatok, az állam, a zarándokok és a helyi lakosok képviseleteivel. Továbbá céljaink között szerepel az adott zarándoklat helyszínének ápolása, vallási és kulturális értékek szélesebb körű megismertetése is.
Mit lehet tudni arról, hogy Magyarországon hány olyan helyszín van, ahova látogatnak is külföldről zsidó zarándokok?
Alsó hangon tíz-tizenkét ilyen helyszín biztosan van. Ezek közül valahova több ezren, van ahova csak néhány tucatnyian érkeznek, de nyilvánvalóan ennél sokkal több helyszín is lehet. Egy komolyabb kutatást igényelne, hogy az egész ország zsidó temetőiben fel tudjuk térképezni a fontosabb vallási vezetők sírjait és a hozzájuk irányuló zarándoklatokat.
Mik a terveid a kiállítással?
Szeretném más vidéki városokban is bemutatni őket. Az eddigi tárlaton 33 fotóm szerepel, hét-nyolc helyszínen készítettem őket, de több mint tízezer fotóm van, úgyhogy a tárlat frissülni, bővülni is fog reményeim szerint. Ami még újdonság lehet, hogy szeretném az oktatási jellegét hangsúlyozni a munkáimak, ezért köztéri kiállításokban is gondolkodom. Tárgyalásokban állunk befogadó helyszínekkel, és ha minden jól megy, akkor még idén ősszel meg is tud valósulni ebből valami.
Te magad is vezetsz tematikus zsidó túrákat. Az utóbbi években egy lukratív turisztikai termékké fejlődtek Európában a zsidó örökséggel kapcsolatos utazások. Látod magadban azt, hogy ezzel komolyabban foglalkoznál idővel?
Igen, de én elsősorban a magyar közönséggel foglalkoznék.
De hát mi nem is vagyunk borravalós nemzet!
Tudtam, hogy ezt a materiális megközelítést fogod előhozni! Számomra mégiscsak ennek van komolyabb edukációs vonala.
Neked tényleg ennyire számít a hazai kútfők tágítása?
Igen, mert alapvetően nem az érdekel, hogy legomboljunk az emberekről pénzt a szolgáltatásainkkal, hanem hogy valami be legyen mutatva, és az jelentsen is valamit.
Mit gondolsz, miért is olyan fontos az emlékezés életben tartása ezeknek a zarándokoknak?
A modern társadalomban nincs meg az emlékezés, a múlttal való kapcsolat, pedig szerintem rendkívül sok pozitív energia van a múltban.
A csodarabbikhoz vándorló zarándoklatoknak van egy sajátságos üzenete: a múltban volt egy személy, aki sok jót tett és emléke tele van pozitív energiával. Azért, hogy ezek a jó energiák ne vesszenek el, a zarándokok elmennek oda és emlékeznek. Az ő jó cselekedetei okán kérik a saját, kevésbé jó cselekedeteinek könnyebb elbírálását. Szerintem ez egy jó koncepció. Azért, hogy ne hagyjuk elveszni ezeket a pozitív energiákat, érdemes folyamatosan használni, életben tartani. Azáltal, ha én a jelenben csinálok valamit, akkor életben is tartom az emlékezetet. Ezekkel az emberekkel bármilyen hihetetlenül is hangzik, de tényleg történnek csodák. Ez a fajta emlékezés, a múltba való folyamatos vissza csatornázás nagyon stabil alapot tud adni.
Az egyik legjobb példa erre maga Izrael állama. Volt több ezer évük arra, hogy elfelejtsék a leírt ígéretet, hogy nekik jár a szentföld, vagy a Szentély történetét. Lehet, hogy mások elfelejtették volna, de ha valamit elfelejtünk, akkor az megszűnik létezni is.
Látsz arra esélyt, hogy újabb kutatásokkal tudunk találni még releváns történeteket a múltból, amit ráadásul a nagyközönséggel meg is tudunk osztani?
Erre megvan minden esély, mert van az a réteg, akiben megvan a nyitottság arra, hogy más — esetleg vonzóbb — programokkal összekötve erre is fogékonyak legyenek. Például népművészeti szempontból is különlegesek azok a sírkövek amelyeket próbálunk megmenteni. Olyan motívumkészlet jellemző némelyikre, amelyeket más magyarországi temetőkben nem nagyon találni. Egy grafikus kollégámmal dolgozunk most azon, hogy elhagyott zsidó temetők művészetét mutassuk be fametszeteken keresztül. Ennek lesz is majd egy önálló Facebook-oldala, ahova mindenki saját maga is küldhet Olyan fotókat, amik elhagyott zsidó temetőkben készültek olyan sírokról, amiken érdekes szimbólumok jelennek meg.
A Bennem Élő Eredet Csapatának legújabb kutatásai a Vajdaságba vezettek. Topolyáról, Újvidékről és Bácskossuthfalváról (Moravicáról) hozzuk Nektek a következő filmünket, amelynek előzetese it látható:
Június Promo
Ebben a melegben is zajlanak a munkák a műhelyünkben , pár napon belül az Újvidék záró akkordját tekinthetitek meg. 2021.07.05.