A magyar társadalom kiemelkedő alakjainak tucatja származott veszprémi, asszimilált zsidó családokból. Sokan külföldön szerzett tanulmányaik után tértek vissza szülőföldjükre, hogy ott járuljanak hozzá közösségük és az ország szellemi, szociális és gazdasági fejlődéséhez. Best of Veszprém 2.
A Cigány-domb nagy zsidó orvosa:
Pillitz Benő (1825 Veszprém – 1910 Veszprém) orvos, botanikus
Habár Padovában rabbiszemináriumon is pallérozódott, az egyik legelső veszprémi zsidó betelepülők gyermekének neve mégis orvosként és botanikusként iratott bele a magyar történelem dicső lapjai közé. Az más kérdés, hogy Veszprémen kívűl túl sokan mégsem ismerik Dr. Pillitz Benő nevét.
Pillitz Joáb rabbi és Dobris Fáni gyermeke érettségi után Szegeden a rokon Pillitz Dániel rabbinál kezdte el rabbinikus tanulmányait, amelynek továbbfejlesztéséért az olaszországi Padovába utazott, ám mégis az orvosi pályát választotta. Pestre került, itt vette első orvostudományi leckéit, hogy aztán ismét külhonban fejlődjön tovább: Bécsben tökéletesítette sebészeti és szülészeti képesítését, bár nem maradt sokáig a császárvárosban.
Rövid munkatapasztalat után 1859-ben hazajött Veszprémbe, ahol sikerrel illeszkedett be a település egykori Cigány-dombján kialakított, akkor már közel fél évszázada működő intézményben. Öt éven belül a kórház főorvossá nevezték ki.
Ő volt az első zsidó származású orvos, akit a megye tiszti főorvossá választott. Szakmai tudásának és emberi kvalitásának is betudható, hogy 17 (!) évig tartó szolgálata alatt az ország egyik legjobb intézetévé fejlődött a veszprémi kórház.
Hosszú és fáradságos orvosi kötelezettségei mellett is volt energiája egyéb aktivitásokra is: ott találjuk alapító tagjai között a város Önkéntes Tűzoltó Egyletének, vezetőségi tagnak hívták a Zsidó Iskolabizottságba is, valamint elismert botanikusként kutatta és összegezte megyéje növényvilágát.Veszprém megye flórája című könyvét ma is alapműnek tekintik. (Herbáriumát Veszprém vármegye múzeumára hagyta.)
Példaértékű szociális érzékenységéről tanúskodik, hogy azon kívűl, hogy a kórházi szegény betegek számára több alapítványt is gründolt, a pénztelen zsidó családok gyermekeiről sem feledkezett meg. Utóbbiakat saját pénzéből alapított ösztöndíjjall segítette.
A Fehér Keresztes filológus:
Bánóczi József (1849 Szentgál – 1926 Budapest) író, pedagógus, kritikus
Egy hasonlóképp sokoldalú, kimagasló lángelme volt Bánóczi József, aki a veszprém megyei Szentgálon látta meg a napvilágot. Egy szűkebb filológiai kört leszámítva alighanem ő is a méltatlanul elfeledettek táborához tartozik.
Weisz Józsefként született, felmenői között lehettek Veszprém zsidó vallási életének első letéteményesei, a németajkú híres-hirhedt Weiszék.
Öröksége elsősorban filozófiai és irodalomtörténeti munkái miatt kiemelkedő, de Bánóczi emlékezeteset alkotott pedagógusként és fordítóként is. Mi most mégis inkább szociális aktivitására és zsidó szellemi életben kifejtett teljesítményére hívnánk fel elsőként a figyelmet:
Alapítója volt többedmagával (például Alexander Bernáttal), majd évekig titkára és alelnöke a Fehér Kereszt gyermekkórháznak, amely a magyar gyermekvédelem egyik fontos kiindulóntjának számít. Sőt, gyermekvédelmi propaganda érdekében szerkesztette a Fehér Kereszt naptárát is.
Alexander Bernát nemcsak e nemes szociális téren volt partnere Bánóczinak, hanem külhoni tanulmányaik (Bécs, Berlin, Göttingen és Lipcse) során is együtt pallérozódtak. Az ő közös munkájuk ereménye volt a híres filozófus, Immanuel Kant magyarul először megjelent A tiszta ész kritikája című korszakos alkotása. Bánóczi elsőként ültette át magyarra Arthur Schopenhauer fontos munkáit is.
A fordításai mellett világosan látszott, hogy pályája a bölcselettörténet és az irodalomtörténet területére vezeti majd. A megszerzett tanári diplomájával előbb mégis reáliskolai tanár lett. Később került a budapesti Országos Rabbiképző Intézetbe, ahol tanári állása után idővel igazgató is lett.
Megreformálta és a modern pedagógia legmagasabb színvonalán álló intézetté emelte az iskolát. Ott töltött évei alatt is megmutatkozott elköteleződése a magyar kultúra iránt: a zsidó lelkész-képzésbe belevitte a magyar nyelv és irodalom iránti szeretetet.
“Nem hideg adminisztrátor volt, hanem igazi pedagógus vezető s a növendékeknek valóságos atyja. Legfőbb gondja volt a szegény zsidó tanítójelöltek anyagi bajainak elhárítása.” – fogalmazott róla Balassa József kortársa.
És valóban, szerepe az izraelita szellemi életben megkerülhetetlen: támogatta az intézete szegény ifjúságát és megsegítésére segély-egyletet és tanítóképző-internátust is létesített. Ezen felül több zsidó lap és társulás létrejöttében is érdemeket szerzett, így például elindítója a Magyar Zsidó Szemlének, egyik alapítója az Izraelita Magyar Irodalmi Társulatnak, amelynek évkönyvében megszólaltak Magyarország legkiválóbb rabbijai, zsidó írói, költői, tudósai.
Kritikusként és filológusként szólt minden gondolkodó magyar intellektuellhez: munkáiban a tudás, az igazság szenvedélyes keresése, esztétikai és filozófiai világfelfogások, és sokszor finom irónia nyilvánul meg. A legjelentősebbnek műveinek Révai Miklós élete és munkái és a Kisfaludy Társaság megbízásából írott Kisfaludy Károly és munkáit tartja a szakirodalom.
Diákok és hontalanok megmentője – az ismeretlen tőzsdeguru:
Manovill Alfréd (1880 Veszprém — ???) bankár, pénzügyi szakember
Megdöbbentően kevés információ van arról, hol és mikor hunyt el a világ egyik legsikeresebb bankjának magyar főnöke. Manovill Alfréd Veszprémben egy tehetős család gyeremekeként jött világra, hogy aztán egész világraszóló pénzügyi karriert fusson be.
Nyugodtan nevezhetjük a XX. század tőzsdevilágának egyik első európai üstökösének, aki felbecsülhetetlen tételekkel gyarapította éppen aktuális munkáltatóit.
Munkássága több mint negyed századig Berlinhez kötötte, ahol – a ranglétrát módszeresen abszolválva – a világhírű Mendelssohn Bankházat szolgálta 1903-tól, többek között ügyvezető igazgatóként is. Az egész modern német pénzügy kimagasló szaktekintélyének tartották. Erről a korabeli német és nemzetközi sajtó rendszeresen meg is emlékezett. Mégis, sorsát homály fedi.
A veszprémi tanulóévek után a budapesti Fuchs H. és Társa pénzintézethez került, ahol cégvezetőként fejezte be pályafutását. Visszautasíthatlan ajánlatot kapott Berlinből. Talán még maga sem hitte volna, hogy milyen eredményekkel írja majd be a nevét az akkori világ egyik olyan tekintélyes szereplőjének sikertörténetébe, amelyik többek között az orosz cári család egyik kizárólagos hitelezője volt.
Nyilván jellemezhette egy minden hájjal megkent, dörzsölt rafinériai is, amihez a nagy adag tehetség és szorgalom mellett párosulhatott némi vakmerő, törtető nagyravágyás is, de még a legintenzívebb életszakaszaiban sem feledkezett meg arról, hogy szolidaritás legyen hátrányosabb helyzetű embertársaival.
Hosszú ideig volt a Trianon után német földön ragadt több tízezer magyar elsősorban szociális-, gazdasági- és kulturális segítőszolgálatát ellátó Berlini Magyar Egyesület elnöke. Saját szakmai sikereinek közepette sem engedett abból, hogy túlságosan is megszédüljön a dollar- és márka-milliók bűvöletében.
Az első világháború utáni válságos időkben rengeteg embernek szerzett munkát, több tucat nőnek például saját varrodát szervezett. A sérült katonáknak pedig nemcsak iratok beszerzésében segédkezett vagy éppen a kórházakban tolmácsolt, hanem feljegyezték, hogy a viszontagságok enyhítéséhez karácsonyra még cigány muzsikusokat is szervezett a kórházba.
Manovillról az egyik legjelentősebb magyar zsidó lap hasábjain, az Egyenlőségben 1929-ben egy olyan tisztelgő írás jelent meg, amely a tőzsdegururól mint “Magyar zsidó diákok megmentőjéről” számolnak be. Tény, Európa egyik első antiszemita kormányrendeletének – az 1920-ban elfogadott Numerus Claususnak – hatására szinte özönlöttek Berlinbe (is) a tehetséges, de jogfosztott magyar zsidó egyetemi hallgatók.
Manovill támogatta tehetséges hitsorsosait, akik közül olyanok is részesülhettek a financiális támogatásokban mint az éppen Berlinben tanuló Szilárd Leo és a későbbi Nobel-díjasok: Neumann János, Wigner Jenő.
A bankár 1929-ben azt mondta az őt kérdező újságírónak, hogy Veszprémben élő édesanyja látogatása szolgáltatta hazautazásának apropóját. Szűkös történelmi jegyzetek szerint a Mendelssohn Bank után több német vegyiipari kereskedelmi cégnél is alkalmazták, és dolgozott a bécsi Kux, Bloch & Co-nak is.
Majd 1934-ben, egy évvel azután, hogy Berlinben Hitler hatalomra került, visszaköltözött Magyarországra. Csak feltételezések, és semmi bizonyított tény nincs arról, hogy hírneve és karrierje, vagyoni biztonsága is kevésnek bizonyult ahhoz, hogy 10 évvel később az ő sorsa sem elvágatlanul érjen véget a soával.
A tiszteletbeli hippi:
László károly (1923 Pécs – 2013 Bázel) író, műgyűjtő
Pécs, Auschwitz és Bázel – hosszú életének legfontosabb állomásai — után Veszprémben helyezték örök nyugalomra a XX. század egyik legizgalmasabb sorsú és gondolkodású magyar szellemi-kalandorát.
A műgyűjtőként hírnevet szerzett férfi Pécsen született 1923-ban. Édesapja a hannoveri Continental Művek dél-magyarországi képviselője volt, így a biztos egzisztenciát nyújtó otthon melegében nyugodtan sütkéreszhetett a kultúra finomságai között.
Szerette a zenét is, de a képzőművészet jobban érdekelte. Azonban arra
talán csak kevesen fogadtak volna, hogy a pécsi asszimilált zsidó család gyermeke a városi cisztercita rend és a reálgimnázium után, orvosi diplomával a zsebében, egyszer majd féktelen LSD-bulikról, és hippi életmódjáról (is) válik majd világhírűvé.
Persze a non-konvencionális partikultúrának is megvan a maga eredettörténete: László Károly már mint svájci emigráns – és holokauszt-túlélő — Szondi Lipót tanítványaként pszichoanalízissel kezdett foglalkozni.
Ez sodorta a művészet felé, a szürrealizmusban találta meg tudományágának művészeti párhuzamát. Színdarabokat írt, saját színtársulatot alakított és műkereskedelemmel kezdett foglalkozni.
Ma már felfoghatatlan módszerességgel és szerencsével alig másfél évtized alatt, még mindig szemtelenül fiatalon, alapozta meg művészeti gyűjteményét, amelyhez természetesen az is kellett, hogy a huszadik század amerikai és nyugat-európai alkotói közül többekkel szoros barátságot kötött.
Bázeli otthonának visszatérő vendégei voltak William Burroughs, Jean Cocteau, Allen Ginsberg, Patricia Highsmith, Andy Warhol vagy éppen David Bowie.
Szókimondó, karakteres, nyitott és szabadelvű patrónusként komoly erőfeszítéseket tett azért, hogy elkényeztesse művészeit. Nemritkán orgiákba – szellemi és fizikai kavalkádba – is csapó művészeti szeánszai legendásakká váltak.
Munkásságának magyar vonatkozású mérföldkövei: ő fedezte fel Kassák Lajost a nyugat-európai közönség számára, ő adta ki az első könyvet is róla, de Ligeti György, Tamkó Sirató Károly, Victor Vasarely is sokat köszönhet annak, hogy a nemzetközi sztárvilághoz tartozhattak.
De mégis, mi köze László Károlynak Veszprémhez? Nos, éppen idén járt volna le az a 10 évre megköttetett szerződés, amelynek értelmében egy páratlan értékű László-műgyűjtemény Veszprémben lelt volna átmeneti otthonra.
Az egyezség a város és László Károly között azért is köttethetett, mert a férfi élete vége felé úgy érezte, szeretne magyar földben megpihenni, és a kollekciójához közeli temetésére precízen készült is.
Erről mesélt nekünk videónkban Karafiáth Orsolya, aki közel egy évtizedig élvezhette László Károly barátságát, és aki szerint még a jövőben kiderülhetnek érdekességek arról, hogy pontosan miért is kellett a műgyűjtő halála után mégis elszállítani a kollekciót a városból.
Eredeti Riportjaink 4
Ebben az adásban szeretnénk bemutatni , hogy a helyi közösség , a jelen és a jövő , szerves részét képezi a missziónknak és szolgálja a Bennem Élő Eredet cél…
László Károly számára fontos volt zsidósága, de magát nemigen pozícionálta sehová. Az örökségét mint vállalást és kötelezettséget viselte. De tabuk nélkül, ahogyan arról írásaiban is több ízben tesz említést.
Valódi spirituális szövetségesének a tibetieket érezte. Imádta a Távol-Keletet, kiterjedt utazásokat tett arrafelé, még azt is elérte, hogy a Dalai Lámával is találkozzon.
László Károly számára legalább ennyire hozzátartozott lelki szabadságához az az önazonosság, amelyet az 1968-as hippi-nemzedéknél fedezett fel magának. Barátai szerint 90 éves korában bekövetkezett haláláig megmaradt hippinek – Veszprém egyik különleges tiszteletbeli hippijének.
Auer, Rainmann és Lantos – három brilliáns zenei figura
Élre kívánkozik az egyetemes magyar zenetörténet egyik legnagyobb hatású alkotója, a veszprémi születésű Auer Lipót (1845 Veszprém – 1930 Drezda) hegedűművész, pedagógus. De a XX. század második felében maradandót alkotó Lantos Magda (1921–1985) zenetanár és zongorista is megérdemli, hogy megemlékezzenek róla. Már csak azért is, mert Rainmann Rezső (1861 Veszprém – 1913 Bécs) zeneszerzővel együtt
mind a hármukkal kapcsolatban megállapítható: munkájuk és hatásuk tekintetében sokkal több figyelmet érdemelnének.
Auer Lipót a veszprémi belváros Cserhátnak nevezett részén töltötte gyermekkorát. Szülővárosában fogja kezébe először a hegedűt, de a Pest-Budai Hangászegyleti Zenedében folytatott tanulmányai után Bécsben és Hannoverben indul világraszóló nemzetközi karrierje.
23 éves korától már a szentpétervári konzervatórium megbecsült tanára, a cári család legkivételezettebb külföldi pedagógusa. Hivatalosan nemcsak az orosz udvar muzsikusa, de titkos tanácsos is lesz.
Az Orosz Zenei Társaság hangverseny-igazgatójaként tovább növeli presztízsét, de ő az első jelentős oroszországi vonósnégyes alapító tagja is. Szolgálataiért megkapja az orosz állampolgárságot, és korának egyik legismertebb hegedűművészeként Amerikába is eljutott: 1918-ban New Yorkba költözött, ahol főként zenepedagógiával foglalkozott. 1927-ben, 82 éves korában még vezényelte a New Yorki Filharmonikusokat.
Hegedűmesterként az ún. “orosz iskola” megalapítójának is tartják, olyan zenei nagyágyúk voltak a tanítványai mint Jascha Heifetz, Mischa Elman vagy Konstanty Gorski.
Az a több mint 300 éves Stradivari-hegedűcsoda, amellyel Auer is játszott ma az izraeli Vadim Gluzman használatában áll. Korunk egyik legkeresettebb hegedűművészével készített exkluzív interjúnkban – amelyet hamarosan itt fogunk publikálni — részletesebben is kitérünk majd Auer-hatására.
Auer sosem szakított Veszprémmel: első házassága után nászútra is Veszprémbe látogatott, hogy bemutathassa hitvesét szüleinek is, akiket később a helyi zsidó temetőben helyeztek örök nyugalomra. A nagy művész két ismert rokona is a zenei pályát választotta: ahogy a szintén veszprémi születésű, Európa-hírű hegedűművész, Rónai-Róth Kálmán (1868–1933) Auer Lipót unokaöccse volt, Ligeti György (1923-2006) apai felmenői révén szintén unokaöccse főhősünknek. Auer Lipót örökségéről szülővárosában egy rangos zenei fesztivállal emlékeznek minden évben.
Különös sors jutott Rainmann Rezsőnek is (1861 Veszprém – 1913 Bécs), aki ugyancsak a Séd-parti “királynők városában” látta meg a napvilágot. Nem sok olyan magyar muzsikus van, akinek több mint tucatnyi operáját ismerhette meg Európa több országának közönsége.
Rainmann a Budapesti Operaház tagjaként a legnagyobb magyar városok mellett hangversenyeket látogatva eljutott később tanárként Londonba is, azonban bázisának a világ akkori zenei központja Bécs nevezhető.
Több német nyelvű színpadon is játszották a zeneszerző műveit, amelyek között az operett darabok mellett a zeneirodalom 15 operáról is tud.
Zenei “főállását” Magyarországon Esterházy hercegnek köszönhette, aki vezető karmesterként és zenei igazgatóként alkalmazta Rainmannt. Legkiemelkedőbb operájának a brit költő Alfred Tennyson művéből ihletett királyi idillt, az Arden Enokot tartják. Ma már szinte alig tudni e termékeny szerzőről, aki életét fiatalon, alig 52 évesen az első világháború előestéjén fejezte be Bécsben, a városban, amely legtöbb operája bemutatójának adott otthont.
Ebből az inspiráló művészi környezetből érkezett Lantos Magda (1921–1985), aki veszprémi tanulmányai után tizenhat éves korában már a Zeneakadémián tanult, ahol 1940-ben végzett Wiener Leó tanítványaként, de pályáját Bartók és Kodály is terelgette a fővárosban.
A zsidótörvények korlátozásai miatt álláshoz nem jutott a fővárosban, ezért visszakerült Veszprémbe, de ott sem várta jobb sors: a túléléshez magánúton tudott csak oktatást vállalni. 1944-ben deportálták Auschwitzba, ahol családja többségét elveszítette, de csodával határos módon neki sikerült életben maradnia.
A háború után visszatért Veszprémbe, ahol dolgozott a város Tanítóképzőjében, majd 1953-tól a zeneiskola zongoratanára, tanszakvezetője volt.
Több mint 30 évig szolgált vezető pedagógusként az intézetben, egészen nyugdíjba vonulásáig. Munkássága révén megújult Veszprém zenei élete. A szó nemes értelmében is iskolateremtő zenepedagógiai munkát végzett.
Növendékei családtagként szerették, munkájában a személyes példamutatás, a művészi alázat, a zenélés iránti megszállottság voltak a vezérlő elvek. Előadóművészként is aktívan részt vett a város zenei életében. Alapító tagja volt a Veszprémi Zongoraötösnek, de sokat szerepelt a Veszprémi Szimfonikus Zenekar hangversenyein is szólistaként.
Szakfelügyelőként és szakszervezeti elnökként aktív irányítója és résztvevője volt a megye zenei életének. A Petőfi Színházban több zenés darab betanítását, és zongorakíséretét vállalta. Korrepetitorként segítette a Liszt Ferenc Kórus és a Veszprém Város Vegyeskar munkáját is. Rokonszenves egyénisége, pedagógiai és művészi kvalitása, vidám természet sokaknak örök emlék és inspiráció maradt a zenetanulásaikban.
Munkásságát számos kitüntetéssel ismerték el. Többek között megkapta a Veszprém Városért (Pro Urbe) – díjat és a Veszprém Megyéért arany fokozatot is.
Az iskola, ahol tanított, a Csermák Antal Zeneiskola – amelynek előcsarnokában tábla is őrzi Lantos emlékét — 1989-től kiemelt rendezvényként szervezi a legrangosabb megyei zongoraversenyt, amelynek neve a Regionális Lantos Magda Zeneiskolai Zongoraverseny.
Forrás: A zsidóság szerepe Veszprém polgárosodásában.Tanulmányok. Összeáll.: Máthé Éva. Fejezetek a veszprémi zsidó közösség történetéből. Veszprém, 2002