Magyar harcos gárdista, sakk-verseny és ökölvívó torna ihletői, egész Tapolcát megmozgató virágszirmos vonulások… — csak néhány példa arra, milyen hatásai voltak a helyi zsidó közösség vallási vezetőinek abban a több mint 200 évben, ameddig szolgálhatták városukat. Cseh Viktor tisztelgése az egykori tapolcai rabbik előtt.
Végignézve a magyarországi hitközségek alapítási dátumain, azt láthatjuk, hogy Tapolcán relatíve korán, már 1813-ban szervezett közösség volt, de zsidók pedig még korábban, 1703-tól megfordultak a városban.
Ahogy arról már korábbi írásunkban szót ejtettünk, ezekől függetlenül a korszak zsidó centrumait Kővágóőrsön és Keszthelyen találjuk. Számos család élt a környező kis falvakban is, ahonnét a 19. század közepétől a 20. század tízes évekig szipkázta el a fiatalokat Tapolca, akik közül persze idővel a leginkább ambíciózusabbak még nagyobb városokba költöztek.
Az első három rabbit csupán név szerint ismerjük, a munkásságukról sajnos semmi sem maradt ránk, őket csak felsorolni tudjuk: Lőbl Ignác rabbi, akit Breier Izrael rabbihelyettes segített, az 1830-as években pedig Meisels Jakab. A negyedik rabbi,
Neuhaus Ábrahám (1800?–1881) Nagyvázsonyból került ide az 1840-es években, s elsősorban az 1848/49-es szabadságharcban betöltött hősies szerepéről vált híressé, miben először gárdistaként vett részt, majd tábori rabbiként szolgált, miközben több zsidót is toborzott a Balaton-felvidékről.
Az ötödik rabbi dr. Rosenstein Mór (1856–1922) volt, aki 1886. június 7-én foglalta el állását, a következő napirenddel: „Tapolcán még aznap d. e. 10 órakor ünnepélyes Istentiszteletet tartott, melyen a város színe-java – felekezeti különbség nélkül – megjelent. Az új rabbi gyönyörű beszéddel foglalta el a szószéket. Este Lessner Sámuel hitközségi elnök fényes vacsorát adott az ünnepelt tiszteletére, melyről természetesen a lelkesült tósztok sem hiányoztak.”
Csak remélhetjük, hogy a borkereskedő Lessner itt valódi bort kínált a tósztokhoz, nem pedig valami hamisítványt, – félelmünk abban gyökerezik, hogy az Ungváry Rudolf által megírt Balatoni nyaralóban találunk egy anekdotát, miszerint Lessner a halálos ágyán azt mondta utódainak, hogy „szőlőből is lehet bort csinálni”… Aztán ki tudja, lehet, hogy mégiscsak hamis volt a bor, mert Rosenstein rabbi 1890-ben Nagykikindára (Kikinda, Szerbia) költözött, ahol haláláig maradt főrabbinak.
1894–1902 között dr. Singer Bernát (1868–1916) volt a tapolcai főrabbi, akit nagyon megszeretett a hitközség, amit talán nem is bizonyít jobban más, mint az elöljáróság távirata, melyet akkor küldtek rabbijuknak, amikor tudomást szereztek a szabadkai (Subotica, Szerbia) hitközség választásáról, s bár Singer akkor még nem mondott igent, valószínűleg ők is érezhették, hogy önzőség lenne visszatartani egy sokkal prosperálóbb – s nyilván jobban is dotáló – állástól. Tehát a távirat:
„Tudásodért tiszteltünk, igazságodért becsültünk, jóságodért szerettünk, sosem büszkélkedtél, büszkeségünk lettél. Kiváltál közülünk, űrt hagytál közöttünk. – Hű ragaszkodással siratva köszöntünk.”
1904–től tragikus haláláig dr. Schönwald Károly (1879–1920) lett a Balaton-felvidék új főrabbija, a kiváló sakkozó hírében álló rabbit az országban tomboló spanyolnátha ragadta magával. A közösség úgy őrizte meg emlékét, hogy a fiatal pap halála után róla elnevezett sakkversenyeket szervezett. A gyászév lejárta után a Rabbiképző Intézet egy újabb friss végzettjét, dr. Eisenberger Gézát (1892–1944) választották meg, aki öt év után Gödöllőra tette át székhelyét.
A hitközség utolsó rabbija dr. Halpert Salamon (1903–1945) volt, aki még nem volt felavatott rabbi, de már szeminaristaként is lejárt Tapolcára. 1928-as kora tavaszi beiktatásán
a város apraja-nagyja felbolydult, az izraelita leányegylet tagjainak vezérletével az orgonaszótól hangos zsinagógába tartó díszes menet előtt virágszirommal hintették be az utcát.
Halpert rabbival újabb lendületet vett a tapolcai vallási élet, de még a sportélet is, ugyanis a zsidó pap nagy támogatója volt a testedzésnek, és például egy vándorkupát is indított az ökölvívók között. A tapolcai hitközség utolsó rabbiját, csak úgy, mint a közösség zömét a vészkorszakban pusztították el. Halpert rabbi 1945 áprilisában lőtték agyon egy theresienstadti halálmenetben. A ma is álló zsinagógát 1863-ban emelték egy sümegi építész, Tarek József tervei alapján, neogótikus stílusban, majd 1905-ben Schadl János rajzai alapján a kor
A ma is álló zsinagógát 1863-ban emelték egy sümegi építész, Tarek József tervei alapján, neogótikus stílusban, majd 1905-ben Schadl János rajzai alapján a korszak divatjának megfelelően renoválták, bővítették a női karzatot, sőt, a Tóra-szekrény fölé még orgonát is beépítettek a neológ trendek szerint.
A deportálások után, 1944 júniusában a főszolgabíró a járás, így a tapolcai zsinagóga lebontását is rendelte el, mely végül – tőle független okokból – nem valósult meg. A Holokauszt után a kevés túlélő még megpróbálta feléleszteni a hitéletet, de az sajnos szervezett formában a hatvanas évek végére megszűnt.
Tapolca elnéptelenedett zsinagógáját a Bakonyi Bauxitbányák Vállalata kultúrházzá alakíttatta, ahol 2007 óta a városi Tamási Áron Művelődési Központ működik.
Cseh Viktor
Források: Cseh Viktor, Zsidó örökség – Vidéki zsidó hitközségek Magyarországon. Budapest: Mazsike, 2021. 545–548.
Kertész Károly, Tapolcai Életrajzi Lexikon. Tapolca: Tapolcai Városszépítő Egyesület, 2000.
Ungváry Rudolf, Balatoni nyaraló. Budapest: Jelenkor, 2019. 46.
„Singer Bernát dr. temetése”, Egyenlőség, 1916. 35. évf. 27. szám, 15.
„Ujdonságok – Uj rabbi.”, Veszprémi Független Hirlap, 1886. 6. évf. 26. szám, 3.