A legendás Lessner-család utolsó professzionális borásza, Ivan Lessner Kanadában él, 70 év felett is aktívan. Onnan érkezett művész párjának adományával Tapolcára, hogy egy különleges alkotással — egy 3000 darabos üvegmozaik-installációval — ajándékozzák meg a várost és Tapolca zsidó örökségének követőit. A műalkotás hivatalos felavatása a zsidó temető ravatalozójánál a nyár végén lesz. Ivan Lessnerrel beszélgettünk.
Régóta szerettem volna valamilyen formában tisztelegni a családom emléke előtt, most a Covid adta meg számunkra a lehetőséget. Kedvesem, Darlene Mace üvegművész fél éves tervezés és tanulmányok után két év alatt készült el ezzel a munkával. Alapos, aprólékos mű született. A 3000 darabot 14 üvegtáblán készítette el kanadai műhelyében, majd ezt tudtuk repülővel eljuttatni Magyarországra
— mesélte Ivan Lesser.
Az 1951-ben Budapesten született, 1956-ban családjával Bécsbe emigráló férfi számára dédapja — Lessner Sámuel, a németországi Rajna-vidékről származó tapolcai borkereskedő család egyik legnevesebb alakja — igazi példakép volt. „Az ő sírkövét Ferenczy Béni tervezte, én sem voltam ellenére annak, hogy egy nívós emlékeztetővel üzenjünk az utókornak” — fogalmazott a több mint 40 éve Kanadában élő, és hivatásszerűen borászattal foglalkozó Ivan Lessner.
Gyerekkoromban sok időt tölthettem a nyári szünetben Tapolcán, ahol az édesanyám szülei vigyáztak ránk. És bár ez nem a Lessner-vonal volt, azért rokonként is büszkén emlegették a család korábbi meghatározó szerepét a városban és az egész régióban.
— folytatta a múltidézést riportalanyunk, aki hozzátette: „Az 1960-as évek második felében már Németországban éltünk, de szerencsére lehetőségünk volt visszajárni gyakran Magyarországra, így mindig eleven maradt a kötődés.
Ivan Lessner a Rajna folyó menti Geisenheim Egyetemén szerezte borászi-, sörfőzői- és pálinkakészítői diplomáját — micsoda fintora az életnek, hogy a család eredetileg 200 évvel korábban nem túl messze onnan, Düren városából vándorolt el Magyarországra…
Tapolca városának legtehetősebb családjai közé tartoztak, nagy adófizetők voltak, akik sok száz embernek biztosítottak munkát. Nemcsak nemzetközi kereskedelmi hálózatot teremtettek meg, de olyan pincerendszert is építettek a belváros alá, amely 100-120 évvel ezelőtt az egyik leglátványosabb turisztikai attrakciója volt a régiónak. Mindezek mellett — zsinagógaépíttetőként — büszkén ápolták zsidó gyökereiket és — többféle jótékonysági alapítványaikon keresztül — nagyvonalúan támogatták a város polgárságát is.
Ivan a bor iránt elsőként Ausztriában kezdett érdeklődni, amikor is még kisiskolásként, majd koratínédzserként nagybátyja, Lessner Péter bécsi borkereskedésében kapott lehetőséget nyári munkára. Még Lessner Sámuel korában — a család aranykorának is számító 1880-as, 1890-es években — felemelkedett vállalkozás Londonban és Triesztben is kirendeltséggel szolgált. Utolsó nemzetközi bástyájuk a bécsi üzlet volt, ahol tehát Ivan magába szippanthatta az alapokat.
A Lessner vérben bor is csörgedezik, ez nem lehet kérdés! Péter nagybácsikám sokat mesélt a családról, és szerencsém volt általa eljutni remek osztrák, német és francia borvidékekre is fiatal koromban, talán természetesnek is tűnhetett, hogy annyi ismeret mellett a továbbtanuláskor is szempont volt mindez
— idézi fel a sorsszerűséget Ivan, aki több évtizedes borászati tapasztalattal arra a kérdésre, hogy vajon családja eredete és eredményessége a nemzetközi piacon adott-e valamilyen pluszt neki, úgy felelt, hogy Magyarország egy csodálatos ország, összetett történelme nem csak a külföldieknek, de talán a magyaroknak sem egyértelmű.
„Én pontosan tisztában voltam a családom múltjával, de ezzel sosem hencegtem a munkám során, mert a partnerek számára mindig a pillanatnyi munkaeredmény számított. Ez volt jellemző mindig is a kapitalista világrendszerre.” — mondta.
Azt viszont mindig örömmel tapasztalta, hogy Magyarországon a borászati szakma tiszteli a Lessneréket. Sem az elsőrangú és példamutató bátorságú nemzetközi kereskedelemi hálozatuk, sem pedig amit a filoxéria — egy pusztító kórokozó legyőzéséért biztosított segélyakciójuk — ellen tettek nem merült feledésbe — emelte ki Ivan Lessner, aki a bordinasztia utolsó aktív tagjaként szeretné, ha a család emlékezete sokáig fennmaradna.
„Van egy unokatestvérem, Buzás János, aki szintén Lessner-leszármazott. Ő a Balaton déli oldalán, Kötcsén él. Ő hobbi-borászként is tevékenykedik. Nagyon szeretem őt, jóban vagyunk, amikor jövünk, szoktunk találkozni. Ő azonban sosem csinálta a családi mesterséget olyan hivatásszerűen mint én.”
Mivel nekem nincsenek utódaim, szeretném, ha méltó módon tudnám lezárni a család borászati hagyományait, ha ennek az időnek el kell majd egyszer jönnie. Talán ez a tudat is benne volt abban, hogy családi és közösségi összefogással meg tudjuk valósítani ezt az üveg-installációt.
-- jegyezte meg Ivan Lessner, aki hozzátette: tervek szerint majd nyár végén, egy megemlékezéssel egybekötött avatóünnepség alkalmával fogják hivatalosan is átadni ezt a megújult teret a tapolcai zsidó temetőben.
A szertartási épületben -- ismert még siralomházként vagy ravatalozóként -- nemcsak a hatalmas mozaik-emlékművet, hanem a napokban Veszprémből -- az ottani hitközség adományaként -- beszerzett imaházi padok, székek és további zsinagógai bútorok kapnak helyet.
Darlene Mace mozaik munkájának dekorációs világa külön figyelemreméltó: számos magyar, izraeli, zsidó és régi népi motívumot foglal magába, felöleli a Lessner család, valamint a teljes tapolcai zsidóság több évszázados tündöklését.
Az emlékmű egy újabb példája annak, amiről már több alkalommal is beszámolhattunk: egy lelkes és profi csapat múltőrző tevékenységének sokadik állomása tovább erősíti a régió zsidó zarándokturisztikai kínálatát, és egyben gazdagítja a város kulturális, örökségvédelmi és identitáserősítő jellegét is.
Ezek az erőfeszítések pedig a Tapolcai Értékmegőrző Egyesület elszántságát dícsérik, amelynek vezetője az a Neszler Imre Attila, aki több éves külföldi vendéglátóipari tapasztalat alapján határozta el, hogy a régióban felfejlesztik a zsidó örökségekre építő zarándokturizmust mert hisznek abban, hogy sajátságos gasztronómiai és kulturális kínáltukkal verenyképesek lehetnek az egész országban.
Vissza az ősök földjére – Lessner-örökséggel hipszterek és orthodoxok között