Sem New York felhőkarcolói, sem Miami tengerparti palotái nem érdekelték annyira, mint saját városának építészeti felvirágoztatása. Sajó István magyar vívóbajnokként, zsidó halálraítéltként a nemzetközi lehetőségek helyett inkább Debrecenben tervezett több ikonikus épületet. Például a város futballstadionját is. Ki volt ez az ismeretlen mester?
Hogy hintette el sikerrel a magyar pusztán a Németországban és az Egyesült Államokban tanulmányozott Art Deco-csillámjait Sajó István? Igaz, hogy „csak” honvágyból vállalt szerepet a szocializmus építésében?
Rejtélyes életének számos részlete merült homályba hosszú évtizedeken át. Mígnem pár évvel ezelőtt szülővárosában, Debrecenben, majd a fővárosi Műcsarnokban is önálló kiállításokkal tisztelegtek munkássága előtt.
Ezeken a tárlatokon felfedték építő-tervező mesterségének színe javát, de legalább is azokat, amelyek közel fél évszázados aktivitása alatt fennmaradtak az utókornak. Különleges véletlen, hogy Sajó (újra)felfedezésében az egyik legnagyobb magyar kortárs írónak, Térey Jánosnak milyen kitüntetett szerepe van.
A pár éve elhunyt Térey még debreceni diák korában találkozott Sajó István építészetével, és kíváncsiságból felkereste Sajó a városban élő özvegyét és egyik lányát, akikkel hosszasan interjúzott a férfi életéről. Térey maga is írt részletesen az építészről, aki 1896 február 18-án egy asszimiláns zsidó polgári család gyermekeként született Debrecenben. A család eredeti neve Schwartz volt.
Sajó Anikó, az építész egyik lánya többek között arról is mesélt Téreynek, hogy apját különös vonzalom fűzte Debrecenhez.
Habár származása miatt deportálták, és 1945 után világossá vált, hogy tudásáért megközelítőleg sem honorálják majd anyagilag úgy, mint ahogy azt tették korábban Amerikában, kategorikusan elzárkózott attól, hogy elhagyja hazáját.
Sajó szolgált az első világháborúban, ahol több kitüntetést is szerzett, és fellépett a Tanácsköztársaság kommunista rendszere ellen is. Hazaszeretete jeleként az egyik legmagyarabb sportágban jeleskedett tínédzserként: magyar országos vívóbajnok lett, aki a budapesti műegyetemi diplomája megszerzése után Németországba ment tovább tanulni.
Diáktársa nem más volt mint Breuer Marcell, aki Walter Gropius tanítványaként és későbbi munkatársaként a Bauhaus mestere, világhírű építész és formatervező lett. Sajó a merevebb Bauhaus helyett, a dekoratívabb irány felé nyitott. Három évig Dortmundban, majd Duisburgban és Hamburgban pallérozódott különböző építészeti és belsőépítészeti munkakörökben.
Ezután pár évre az óceán másik oldalára tette át székhelyét: kezdetben szólóban tervezett házakat és felhőkarcolókat New Yorkban és Chicagoban, majd később magyar kollégáival — Wank Lóránddal (Roland Wank) és Berzőffy Lóránddal (Roland Berz) – Miamiban megalapították a Mediterranean Architect Studiót. Utóbbi műhelyben számos parádés tengerparti palotát alkottak meg. Ezek a floridai magánvillák kitűnő lehetőséget adtak Sajó sajátos, geometrizáló stílusának kifejlesztéséhez is.
Bár Amerikában karrierje szépen ívelt felfelé, megmagyarázhatatlan honvágyával küzdött,1928-ban haza is települt.
Valami érthetetlen szenvedélyesség késztethette arra, hogy világszínonalú tudását az alföldi, többnyire földszintes cívisutcák népi, klasszicista polgárházai között próbálja érvényesíteni. Mert ízig-vérig debreceni maradt – írta róla földije, Térey.
Ráadásul a legtöbb középületét ingyen tervezte! Magánvillák terveiből tudta fentartani családját, egészen addig, amíg a zsidótörvények ezt lehetővé tették számára. Milyen groteszk, hogy a zsidó hitét evangélikusra cserélő Sajó egyik ikonikus épülete pont a zsidó hitközség bérháza volt, amelyet hazatérése évében (1928) tervezett.
Sok izgalmas, tágas és korszerű épület tervezőjeként Sajónak sikerült Debrecenben meghonosítani az Art Deco stílust is. Számos lakóháza mellett más irányba is elkalandozott: 1931-ben Breuer Marcellel együtt vettek részt a debreceni városházára kiírt tervpályázaton, ahol egy formabontóan új, a kor nyelvén szóló ovális épülettel jelentkeztek.
Legfontosabb munkájának alighanem Debrecen futballarénáját, a Nagyerdei Stadiont tarthatta, amely 1933-ban a világ első földsánc stadionjaként épült meg.
Annál is inkább, mert nagy futballrajongóként maga is látogatta a város csapatának mérkőzéseit, sőt, 1961-ben ott, szeretett környezetében, egy mérközés közben kapott szívinfarktus okozta halálát is. Sajó ráadásul a helyi csapat — az akkori nevén Bocskai FC — társelnökeként is tevékenykedett, és a stadionban saját helye is volt.
És hogy Amerika után hogyan is építette vagy 15 évig a szocializmust Debrecenben? Nos, ennek lélektani oldalát most nem tisztünk ecsetelni. Márcsak azért sem, mert Sajó életének számos ismeretlen része van, elmélyültebb kutatómunkával talán könnyebben lehetne erre is választ találni. Most csak példaként felsororulnk néhány munkáját, amelyek a mai napig szerves részei életünknek.
A háború után egyik első munkája a bombatámadást ért református nagytemplom rekonstrukciója volt, amelyet ő felügyelt — töretlen elhivatottsággal dolgozott, igaz, immáron a megváltozott viszonyoknak megfelelően az állami tervezőirodai rendszer keretei között. Társtervezőként vett részt az új Nagyállomás, az OTI-székház, és a Petőfi téri „szalagház” munkálatain. A pályaudvar különleges szerkezetű betonhéja jól mutatja kísérletező, modernista szellemiségét is.
Nem érdekelték a hívságok, pedig gazdag embereknek épített házakat, nem érdekelték az autók, villamossal szeretett járni az emberek között, és mert elismerték és kedvelték a városban, és a villamos gyakran megállt ott és akkor is, ahol dolga volt, még ha formális megálló nem is volt az adott helyen.
— ez az idézet az építész lányától talán mindennél hitelesebben szemlélteti azt, hogy milyen tiszteletnek örvedett Sajó István, akinek debreceni kötődését örömmel elevenítettük fel. Többet Debrecenről ebben az új videónkban láthattok:
‘Nem vagyok csodarabbi , próbáltam csodát csinálni csak nem sikerült”
Debrecen és Mátészalka hősei , jelene és jövője egy fénylő sziget a vidéki zsidóság számára. Egyszerre van itt tfilin , Cukor és
Forrás: Zöldi Anna — Art deco a pusztán – de ki az a Sajó István?, Térey János: Art deco a pusztán