A csodarabbi, akinek eredetéről nincsenek pontos ismeretek. Legendák, misztériumok kísérték életét és övezik örökségét is. Egy dolgot azonban biztosan tudunk: Taub Jichák Ájzikot a magyarországi haszidizmus atyjának tartják, és Nagykállót ő tette a mai napig vonzó és világhírű várossá.
Nincs olyan ember a világon, aki ha tudja, kik azok a haszidok, ne ismerné e vallásos közösség egyik legismertebb énekét, a Szól a kakas már-t. Hamarosan – ádár hó 7-én (március 10-én) — van e dal első ismert “nótásának”, Reb Taub Jichák Ájzik halálának 201. évfordulója. A kállói rebbét sokan csak „nótás cádikként” emlegették hiszen kiváló énektudásával nem fukarkodott: bölcseletei mellett gyakran énekhangjával szórakoztatta az ünnepi vendégséget.
Bár a mai napig vitatják, hogy a Szól a kakas már valóban a rabbi szerzeménye-e, vagy az ő verziója csupán egy továbbgondolt magyar népdal. Ha Kodály Zoltánnak nem sikerült erre választ kapnia nagykállói kutatásai során, akkor mi sem vállalkozunk állásfoglalásra. Inkább bemutatjuk a csodarabbiként tisztelt vezető életét. Már csak azért is, mert
a rabbira sokan nem csak haszidizmus magyarországi atyjára, de az első igazi magyar zsidó papra is tekintenek.
40 évig volt rabbi Nagykállóban, emellett Szabolcs megye főrabbijaként is működött hosszú éveken át. Sokáig biztosnak hitt tényként állították, hogy Nagykállóban született, mai ismeretek szerint valószínűbb, hogy inkább Szerencsen. De persze erre sem vennék mérget. Még akkor sem, ha Nagykálló tiszteletben álló helytörténésze nekünk Szerencset említette.
Ebben a videóban ezt a beszélgetést is láthatjátok, és azt, hogy a környéken kire, milyen hatással volt a rebbe öröksége.
Nagykállói Csodarabbi /Gödény György Megtisztít/Fahidi Éva Üzenete/Debrecen Első Zsinagógája
No Description
Taub Jichák Ájzik 1751-ben születhetett nem túl sokkal korábban Magyarországra telepedett szülei gyermekeként. Négyéves volt amikor elvesztette édesapját, egy szegény sorban élő zsidó embert. Édesanyja maga látott hozzá, hogy a gyerek legalább az álefbétet megismerje, és első imákra is ő tanította meg. De már több nem tellett az özvegytől.
A kis Ájzik a többi szegény sorsú gyermekkel közösen inkább a mezőn cseperedett, ma úgy mondanánk, az utca nevelte. Ez az organikus kapcsolat is formálhatta lelkét és megrendíthetelen elköteleződését a természet iránt. Nem csoda, hogy visszaemlékezések szerint már felnőttként
“…ahelyett, hogy könyveket bújna, ítélkezne, tanulna, egész nap az erdőn kóborol, a mezőn játszik, a pásztorok közé keveredik, tegezi a kondást, pajtása a csikósnak, komája a csordásnak, ostort pattogtat a kezében, parasztos viseletben hever éjszakánként a végtelen csillagos pusztaságban, falu végén, pásztortűz mellett.”
Amikor a gyermek hétéves lett, kiküldte az anyja a mezőre néhány juhval, hogy ott legeltesse a jószágokat. Állítólag libapásztorként is segítette a családja megélhetését. Grünwald Lipót kultúrtörténész az A chaszidizmus története Magyarországon című tanulmányában mesébe illő történettel illusztrálja a kis pásztorgyermek sorsfordító találkozását egy rabbival. Korának legnagyobb szellemi vezetője, a haszidizmus alapítója, Báál Sém Tov egyik küldötte — Léb Száráhsz — épp Nagykálló határában telepedett le hogy kipihenje a pénzgyűjtés céljából szervezett fáradságos utazását.
Ott, egy gyümölcsfa árnyékában szívbemarkoló zsidó imák keltették fel a figyelmét. Főhősünk hangja annyira megfogta a küldöttet, hogy azon nyomban elkérte őt édesanyjától, akinek azt ígérte, hogy elviszi magával külföldre és taníttatni fogja, hiszen meglátta benne az esélyét annak, hogy később rabbiként térhet vissza szülőföldjére.
Ilyen ígérettel pedig, úgy látszik, abban az időben egy vallásos zsidó özvegyasszony szinte örömmel vált meg gyermekétől… Nikolsburgba – a mai csehországi Mikulovba – a híres Smelke Horovitz rabbihoz került a hétéves gyerek, hogy aztán annak házában, szinte saját fiaként folytassa kiválasztott életét.
Rendkívül tehetségesnek mutatkozott, szorgalma lankadatlan, tudásvágya telhetetlen volt, szinte általános feltűnést keltett a városban.
Tíz évig volt a nagy Smelke rabbi mellett, akinél az egész Talmudot és több más fontos könyvet is megtanult. Mestere szerint azonban a 17 éves kamasznak „istenfélelemért” tovább kellett állnia. Így hát Ájzik meg sem állt Lizsenszkig – a mai dél-keleti lengyel városig, Lezajskig –, ahol a híres Elimélech rabbihoz ajánlották be.
A nagyhírű tudósnak sem volt nehezére megkedvelni a tehetséges fiatalembert, akit öt éven át tanított Lengyelországban, majd azzal engedte útjára, hogy már várja őt vissza édesanyja, és sok-sok olyan zsidó, akik kíváncsiak lesznek rá már mint rabbira, közösségi vezetőre.
Pontosan meg is jósolta neki, hogy ne siesse el a szolgálatot, várjon még pár esztendőt, mérje fel a terpet, ahová oly hosszú idő után visszatér, és majd ha betölti a 30. évét, akkor vállaljon rabbitisztséget.
A krónikák szerint így is lett: 1781-ben lett Ájzik Nagykálló rabbija. A hét év gyermekkor és az újabb nyolc esztendő elegendő volt számára ahhoz, hogy tökéletesen akklimatizálódjon a magyar vidék sajátosságaiban. Nem igen tudni más olyan rabbiról, aki abban az időben ennyire jól értette a magyar emberek észjárását és a vidék dinamikáját. Ez nagyban hozzásegíthette abban is, hogy a korának olyan köztiszteletben álló személyiségévé válljon, akit szinte azonos megbecsüléssel illettek a zsidók és a nem zsidók is.
Zsidók és nem zsidók egyaránt tömegesen keresték fel, hogy tanácsát és áldását kérjék. Nagykállóban fekvő sírja a mai napig látogatott zarándokhely, ahová nagy számban érkeznek tisztelői a világ távoli vidékeiről is.
Természetesen ő is alkalmazkodott a helyi viszonyokhoz: kitűnő zamatossággal beszélte a magyar nyelvet; sok költeményt is szerzett, leghíresebb éneke a híressé vált „Szól a kakas már”, amelyet ma is világszerte énekelnek nagy áhítattal, s bensőséggel majdnem minden nagyobb szabású zsidó mulatságon.
A rabbi szerint e népdal valójában az ősi Jeruzsálemből származik s ennek dallamára dicsérték a Szentélyben szolgáló lévik az Örökkévalót. A Szentély pusztulása után azonban a zsidó néppel együtt a szent dallamok is a világ népei közé keveredtek, s a cádikok feladata, hogy megváltsák e dallamokat. A rebbe szerint ezt bizonyítja az is, hogy amikor megvásárolta e dalt egy magyar pásztorfiútól, az rögtön elfelejtette azt, miután megkapta a beígért összeget.
De van egy olyan hagyomány is, amely szerint a rebbe a dalt egy nyírségi pásztorfiútól hallotta, aki nem más volt, mint Élijáhu próféta, mely már önmagában megágyazta az ének misztikus eredetét.
A rebbe sírjára kívánságának megfelelően csak egyszerű szöveget véstek fel, egyetlen dicséretét, hogy „becsületes zsidó” volt jiddisül írták: „erlicher jid”. Halálával akkora űrt hagyott a nagykállói hitközségben, hogy új főrabbit majdnem 20 évig nem találtak a településnek! Azonban hálálának évforulóján hatalmas népvándorlás kezdődött, és ez mind a mai napig tart. A köznyelvbe, mint „zsidó búcsú” vonult be az esemény, hiszen a zarándok érkezését kihasználva tömegesen jöttek a legkülönbözőbb árusok is, akik mézeskalácstól kezdve mindenféle héber klasszikust kínáltak megvételre.
A századfordulótól az állami vasutak 50%-os menetjegyet biztosított a jorcájtra utazóknak, a két világháború között pedig negyedóránként indítottak buszokat a közeli nagyobb városokból.
A rebbe leszármazottai vitték tovább a kállói hászidizmust. Hetedik generációs, egyenes ági leszármazottja volt a neves Menáchem Mendel Taub rabbi (1923-2019), aki holokuaszt túlélőként egész életét a vészkorszak áldozatai emlékének szentelte. A Magyarországra is többször ellátogató rebbe Jeruzsálemben alapított zsinagógát és oktatási központot. A nagykálló cádik egyik másik leszármazottja, Mose Taub rabbi New Yorkban vezet közösséget. Ő szintén többször járt Magyarországon, ahol számos zsidónak adott személyes útmutatást és tanácsot.
Ha érdekel, milyen volt első évadunk, és van kedved 19 percben kikapcsolódni és elmerülni a vidéki zsidóság általunk felfedezett kincseiben, ne hagyd ki legfrissebb videónkat:
BEST OF OUR BEST
12 Hónappal ezelőtt egy friss kutatócsapat nekivágott a vidéki és a határon túli zsidóság emlékeinek és aktív szereplőinek a felkutatására. Eddig erre jutott…
Ebben a fenti összefoglalóban sok-sok tanulmányból szemléztünk. Megkerülhetetlen Grünwald Lipót munkássága, de nem elhanyagolható Cseh Viktor barátunk több dolgozata sem, amelyekben ő maga korabeli újságcikkekből és visszaemlékezésekből citál. Minden tisztelet áldozatos munkájukért, értékteremtő és hagyományőrző kutatásaikért!