Kertész Gábor: Hogyan lettem zsidó? Avagy a bennem élő eredet…

Kertész Gábor: Hogyan lettem zsidó? Avagy a bennem élő eredet…

Kertész Gábor: Hogyan lettem zsidó? Avagy a bennem élő eredet…

Időről-időre próbáljuk kapacitálni új vidéki barátainkat arra, hogy avassanak be minket abba, miként tudatosultak zsidó identitásukkal? Hogy zajlott ez a belső ráébredés eredetküre? Mindez mit is jelentet nekik akkor, és vajon milyen most visszaidézni az emlékeket? Kertész Gábor írása csak egy bevezető a nyírségi kezdetekről.

Egyelőre nem érzem, hogy korom ellenére tisztábban jelennének meg a régi, gyerekkori emlékek. Ha fel-felbukkanak is a zsidóvá válásom kövei, hat-hétéves koromig igen halványak,  bár bevillan létem első 4-5 évéből egyéb, más történés. Ágyam mellett állnak aggódó szüleim, várták mikor térek magamhoz Klein doktorbácsi segítségével a keserűbarackmag okozta mérgezésből, hogyan ragadtam bele a házunk előtt folydogáló, eliszaposodott kanálisba, a téli, korareggeli “kereskedelmi célú” disznóölések hangulata…

Bizony-bizony tartottunk disznókat, aztán persze eladtuk, hiszen gyanítom, hogy hetedikes koromig azért nem engedtek úttörőtáborba, mert ugyebár a kaja.

Aztán belátták, hogy széllel szembe mennek, no, meg a kései gyerek nagyon vágyott oda.

Nagyecseden a Katz gyerek egy szem zsidócska volt, s gondolom az idősebb cimboráim ezt hamarabb tudták, mint jómagam.

De sem a „Kűszegi”, sem a Vakarcs gyerekektől erre utaló jelzős szerkezetű szidalmat nem éltem át – ezért nem lettem Somlyó Zoltánnal ellentétében költő – akkor sem, mikor a  Kűszegi gyerek bezavart az udvarra, mire én a nagykapun keresztül kidobtam egy követ. Hamarosan hozta a mama Bálintkát vérző fejjel, s mondotta anyámnak, hogy nézze Sárika mit művelnek ezek egymással…

Esteledett, mikor elindultam tejért, ami nem volt kellemes, mert temetőn keresztül kellett Mariska nénihez mennem, amikor már elbírtam 2-3 kilót. Emlékszem rémült hazarohanásomra, mert elszökött tőlem a disznó a Kraszna partjáról, s anyám nevetésére, miután kiderült, hogy már az ólban röfög…

Persze voltak “kóser” állataink is! Csak a gúnárra emlékszem, aki elől nem volt eszem elszaladni, szinte megmerevedtem, az meg jól összecsípett.

Te jó ég! Ha így haladok, ki kell töröljem irományom kezdőmondatát. Pláne, ha hozzáteszem, hogy malacaink is voltak, a csapatban egy különleges, vörösesbarna, amely pusztította a kislibákat….Ezeknek az emlékképeknek az akkor még ismeretlen zsidó öntudathoz nem sok köze lehetett.

Legalább lezsidóztak volna!

Ahhoz lehet, hogy egyetlen napnál többet kellett volna eltöltenem az óvodában, ahová anyám beíratott – gyanítván, hogy testvérem nem lesz -, hogy legyek gyerekek között is. Közöltem, hogy többet nem megyek, ott velem nem foglalkozik senki! Ez a kijelentésem e pillanatban elgondolkodtatott. Hogy miért? Ennyire nem adom ki magam, de, ha van szakértő az olvasók között, bizonyára sejti.

Máthé Éva: A bennem élő eredet

Szép emlékek fűződnek a Krasznához. Magas, virágokkal borított töltése volt, néha áradt kicsit, olykor annyi hal volt benne, hogy kosarakkal halásztak, télen befagyott – még voltak telek -, emiatt olykor robbantották.

Onnan tudtam, hogy kemény reggelre ébredtem, hogy a kicsiny osztott ablakocska táblái – egyetlen tárgy amire e pillanatban emlékszem az udvaron kívül –  jégvirágosodtak.

Apám biciklivel visz a Kraszna hídon, s közben kérlel, hogy este vele aludjak el…én megígértem ugyan, de csak anyámmal tudtam elaludni. Ebben a pillanatban elémvillan a szobánk! Két szélén egy-egy keskenyebb ágy, merthogy a szüleimnek nem volt „kétágyikójuk”. (Idézet kisebbik fiamtól, kinek nem ez volt az egyetlen nyelvújítása.)

A szoba közepén asztal…te jó ég! Apám megjött valahonnan, de nem egyedül lépett be a szobába, jött néhány ember, akik hangosan felordítottak néha. Most, hogy utánanéztem, Szepesit hallgatták, mivel 1953-at írtunk. Én pedig éreztem, hogy valami fontos dolog történik a hazában, mert eszeveszetten karikáztam a háromkerekűvel az asztal körül. Ekkor négy éves múltam,

de akkor még nem dicsekedtem azzal, hogy én a Bastille lerombolásának 160. évfordulóján születtem, az akkor még működő debreceni zsidó kórházban….

Nos innen becsszóra eleget teszek Wallenstein Robi kérésének…, de olyan jól esett ezeket leírni, s elcsodálkozni azon, hogy egy-két emlék hozza, húzza a többit.

Kertész Gábor elcsodálkozott máson is az alábbi videóban, amely közösségét, Nyíregyházát és Újfehértót mutatja be.

NINCS VELÜK GOND /TIRPÁKOK ÚJFEHÉRTÓ és NYÍREGYHÁZA EREDETI RIPORTJAINK VOL 9

No Description