Újjászületésre készül zsinagóga-koncertjeivel a világhírű zenekar

Újjászületésre készül zsinagóga-koncertjeivel a világhírű zenekar

Újjászületésre készül zsinagóga-koncertjeivel a világhírű zenekar

A Budapesti Fesztiválzenekar ezekben a napokban több vidéki zsinagógában is koncertezik, a világhírű együttes közösségi programjai ingyenesen látogathatóak.

Immáron sokadik alkalommal szólalnak meg zsidó tematikájú dallamok a Budapesti Fesztiválzenekar jóvoltából vidéki zsinagógákban. Fischer Iván együttese 2014 óta koncertezik elhagyatott vagy funkciójukat vesztett zsidó templomokban.

A zenekar hosszú ideje hirdeti, hogy nem csak a világ legelitebb koncerttermeiben akar a közönségez szólni.

Egyedi hangversenyformákat vezettek be, és egyre több szokatlan helyszínen zenélnek azért, hogy új kapcsolatot teremtsenek a közönséggel. Ebbe illik bel az a koncepció is, amely az ún. Közösségi Hetek keretében különféle szokatlan helyszínekre viszi el a muzsikájukat.

Idősek otthona, templomok és zsinagógák is szerepelnek a zenekar idei évi tervei között.

Ezekben a napokban éppen több vidéki zsinagógában is felcsendülnek Donizetti és Brahms művei. 

A zenekar hétfői fellépése történelmi volt: ők avatték fel a múlt héten átadott csodálatosan felújított berettyóújfalui zsinagógát.

Csodarabbi csoda-zsinagógáját avatták újra Berettyóújfalun

A következő szezon egy igazi újjászületés lesz, mert újra végre közönség előtt tudunk muzsikálni, erre várunk egy éve!

-– fogalmazott Fischer Iván egy nemrég készült kisfilmben.

A 10 napos koncertsorozat június 10-én Tokajon vette kezdetét, Berettyóújfalu után holnap már Sopronban játszanak, de lesz előadásuk Keszthelyen és Szekszárdon is. Ezek a zsinagógák szinte már egyáltalán nem szakrális épületként működnek, egyedül talán csak a keszthelyi közösség jóvoltából tartanak alkalmaként ünnepeket.

Ahogy a zenekar korábban megfogalmazta,

céljuk, hogy a holokauszt nyomán üresen maradt épületek újra megteljenek élettel, zenével és kultúrával. A helyi közösségek a megszólaló dallamokon keresztül ismerhetik meg azt a sokszínűséget és toleranciát, amely egykor Magyarországot jellemezte.

Az eseményekre a belépés ingyenes, de előzetes regisztrációhoz és védettségi igazolványhoz kötött. A részletes program és további részletek a zenekar honlapján, a www.bfz.hu oldalon olvashatók.

Eredeti riportjaink VOL 2

A Bennem Élő Eredet februári része Taliándörögd , Keszthely és Hévíz vidékén talált emlékeket és érdekességeket.