Egy euróért jutott hozzá, több mint két milliót költött Pozsony-megye Önkormányzata Szenc napokban megújult zsinagógájára. Örömteli trend a szomszédban: Szlovákiában egyre több helyen áldoznak a zsidó örökségre.
Pár napja egy magyar nyelvű szlovák hírportálon jelent meg a hír: „Visszanyerte régi arcát a szenci zsinagóga”.
Dédapámat Szencen temették el. Nyilván ezért is jobban rezonáltam a különben elsőre semmi rendkívülit nem tartalmazó beszámolóra.
Dédapám elviekben hiába tartozott egész családjával a „szerencsésebbek” közé, mert bár Strasshof, Bergen-Belsen és Terezin után együtt szabadultak egy osztrák munkatárborból, a hazafelé tartó vonaton a tífusz végzett vele. Így lett számára Szenc a végállomás. Családi elbeszélésekből tudom, hogy évekkel később a nagyapámék vonatra szálltak sírkövestül, hogy így állítsanak emléket neki a csehszlovák fürdővárosban. Azóta csak egyszer, öt évvel ezelőtt hallottam Szencről. Apám elautózott oda, gondolom, nem bírt magával mit kezdeni otthon. Nyugállományú idegenforgalmárok már csak ilyenek: mennének, amikor csak lehet.
Nos, öt éve egy bizonyos Agárdy Gábor szegődött apám szolgálataiba Szencen. A készséges férfi – akiről az idézett szlovák riportban mint lokálpatriótáról teszenk említést — elvitte őt egy rendezetlen kődzsungelbe, a helyi zsidó temetőbe. Ott viszont semmit nem találtak, bár a férfi egy fotót azért tudott mutatni a sírhelyről. Ez a fotó otthon is megvolt. Az egyik legélénkebb emlékem a gyermekkoromban velünk élő Dédink szobájából, ahova én az állandó gyógyszerszag-bukéban csak két dolog miatt szerettem bejárni: a tojáslikör utolsó cseppjeire számítva, és valamiféle csintalanságból péntek este elfújni a gyertyát. A képen ugyan az a név szerepelt, ahogy apámat hívják, és ez bennem mindig különös borzongást ébresztett. Vajon mi köze a sírra vésett névnek ahoz az emberhez, aki velünk él, és az apám…?
A már idézett cikkben egy helyi önkormányzati képviselőről kiderült: hosszú ideje hangoztatta, hogy a pár éve felújított belváros egyik szégyenfoltját, az ütött-kopott zsinagógát is illendő lenne helyreállítani. Kíváncsiságból fogtam magam, és felhívtam telefonon Németh Gabriellát, a Magyar Közösség Pártja politikusát, aki Pozsony-megyei Önkormányzat alelnökeként dolgozott évekig. A hölgy készségesen mesélt a részletekről. Alapkérdésem nem lehetett más:
kik, mit és miért is csináltak ezzel a majd 80 éve funkcióját vesztett zsinagógával?
Elmondása szerint 2009-ben még „nem volt meg a kellő politikai akart” arra, a megyei önkormányzat kezdjen valamit a kívül-belül omladozó épülettel. Az utóbbi évtizedben azonban jelentős változásokat sikerült generálniuk helyi összefogással, felismerve azt az egyszerű tényt, hogy a város közepén lévő épülettel talán lehetne valami olyasmit kezdeni, amivel mindenki jól járhat.
Német Gabriella személyes elköteleződésével kapcsolatban gyerekkorának két emlékét idézte fel:
„Iskolából hazamenet minden nap a zsinagóga mellett mentünk el, először a romos épület a titokzatossága fogott meg. Később a édesanyámtól megtudtam, hogy a legjobb barátnőjét is deportálták, és soha nem jött vissza a városba”.
Szencen a szecessziós és orientális elemekkel díszített zsinagóga 1825-ben épült. Ekkor még virágzó zsidó élet volt ott. A település több mint 10 százaléka volt zsidó, a XIX. század közepén a háromezres Szencen 430 zsidó vallású ember élt. 1939 és 1944 között a helyi zsidókat is ellehetetlenítették, majd hatékonyan likvidálták, 1945-re a városban megszűnt a zsidó hitközség.
Zsidókról most sem igazán tudni, azonban a Szenctől alig 23 kilométerre lévő pozsonyi székhelyű, országos zsidó közösséggel megegyeztek abban, hogy egy euróért a megyei önkormányzat megveszi az épületet és saját forrásaiból felújíttatja. Ez a további fejlesztési tervvel együtt immáron meghaladja a kétmillió eurót.
A mostani egy fontos állomás. A külső szerkezet rendbetétele mellett még ebben az évben tervezik azt, hogy az épületet megnyitják a látogatók előtt. Egyelőre a szenci zsinagóga névre fog hallgatni, de vallási tér helyett egy többfunkciós kulturális befogadóházat szeretnék üzemeltetni.
A pozsonyi Zsidó Múzeum gondozásában pedig egy zsidó helytörténeti kiállítást fognak berendezni. Az állandó tárlat ingyenesen lesz majd látogatható, és a zsinagóga vendégei egy új közösségi rendezvényközpontként is birtokba vehetik a belvárosi épületet.
A város zsidó temetőjével kapcsolatban Németh Gabriella azt mondta, hogy az önkormányzat idegen tulajdonba nem fektethet be közpénzt, de a körülötte lévő közterületet rendben tartja. Szeretnék, ha a sírkertben is méltóbb körülmények lennének. Nemrég a Szlovák Zsidó Hitközség újraépíttette a téglafal kerítést.
Kíváncsi voltam a szenci hír apropóján, hogy mit gondolnak minderről Komáromban, ahol a legnagyobb számú magyar zsidó közösség él Szlovákiában. A Bennem Élő Eredet egyik lelkes követője, Novák Tamás, a Komáromi Zsidó Hitközség alelnöke, megkeresésünkre kifejtette:
Szlovákiában 10 „lepusztult ” zsinagóga helyreállítása folyik, vagy kezdődött meg az utóbbi pár esztendőben. Ugyanennyi temető rendbehozatala is zajlik.
Az utóbbi hat évben Nagyszombat, Malacky, Breznóbánya, Zsolna, Liptószentmiklós, Bardejov és Losonc zsinagógáit hozták rendbe, de komoly felújítások folynak Nagysurányban (Šurany) és Nagybiccsén (Bytča) is. A felújított épületek elsősorban kulturális célokat szolgálnak, bár akad olyan is, amelyiket kávéházzá alakítottak át.
Novák Tamás egy szívmelengető érdekességgel is szolgált:
több városban is civil összefogás és állampolgári adakozás eredményeként kerülhetett sor a zsidó örökségek megóvására.
Így volt ez a Pöstyén melleti Verbó (Vrbové) kisvárosában és Nagybiccsén is. Mindkét helyen az imaházakra adományoztak több millió forintnyi összeget a helyi emberek. Ezen felül egy Eu-s pénzügyi alapból arra tettek vállalást szlovák szomszédaink, hogy mintegy 33 elhagyott vagy lepusztult, de még rendbehozható zsinagógák közül fognak többet is rendbehozni a következő években.
Csak remélni tudom, hogy a pandémia nem fog akadályt gördíteni azelé, hogy minderről csapatunk helyszíni beszámolókat rögzíthessen. Meg aztán jó lenne dédapám sírját is megtalálni.
Wallenstein Róbert