Évtizedekig szolgálta a magyar zsidóságot, kritikus gondolkodása azonban nem tudott utat törni saját hittestvérei között. Míg Magyarországon méltatlanságok kísérték életét, külföldön királyi díj, miniszteri állás-ajánlat, és díszdoktori címek jutottak neki. Goldziher Ignácra, az iszlám világhírű tudósára emlékezünk halála 101. évfordulója apropóján.
Mítosz a hébereknél című vallástörténeti könyve a hazai zsidóság három részre szakadásának évei után, 1876-ban jelent meg. Forradalmi írásának fogadtatása azonban elmaradt a huszas éveinek közepén járó szerző, Goldziher várakozásaitól.
A könyvében kritikai módszerekkel is vizsgálja saját családjának vallásos buzgósága közepette gyermekként megismert hitrendszert, és olyan következtetéseket is levon, amely szerint a zsidóság legfontosabb írása, a Tóra nem más, mint egy mitológiai jellegű alkotás. Goldziher szerint a zsidó bölcsek a mítosz világát csak a prófétáknál hagyták el a monoteizmusért.
Sőt, a fiatal tudós arra a merészségre is elszánja magát, hogy munkájában egyenesen úgy fogalmazzon: „A zsidó vallási gondolkodás tespedtsége onnan van, hogy teológiánk elhanyagolja a modern bibliai tudomány eredményeit, mintha a Biblia szentségét féltené azoktól”. Utóbbi következtetéséről kritikusai közül többen is úgy vélték, hogy az nem pusztán tudományos álláspont, hanem egy szikár és merész vallásreform felvetése is egyben.
A közel 150 év távlatából nézve is elismerést érdemlő bátor kifejezések megfogalmazója, Goldziher Ignác 1850-ben született Székesfehérváron egy német ajkú, de magyarságát is büszkén felvállaló zsidó családban. Édesapja bőrkereskedő volt, és a család gondoskodott a gyermek alapos neveltetéséről. Goldziher gimnáziumi tanulmányait a fehérvári cisztercitáknál kezdte, majd a család Pestre költözése után a fővárosi református gimnáziumban folytatta. A gyermek formálódó elméjére meghatározóan hatott a családban jelenlévő zsidó vallásosság és a hagyomány tisztelete.
Már öt-hat esztendősen az ősi nyelven olvasta a Tórát, bölcs rabbik vezették be a Talmudba. Alig tizenkét esztendősen nyomtatásban is megjelent első, a zsidó irodalmi és vallási hagyományból merítő tanulmánya. Csak aki vak volt, az nem láthatta, hogy Fehérvárról induló fiatal lángész korszakos tudóssá nemesedhet.
Gimnazistaként kezdett el bejárni a pesti bölcsészkarra előadásokat hallgatni. Tizenöt évesen (!) már Vámbéry Árminnál, a híres orientalistánál arabul, perzsául, törökül tanult, de bámulatos nyelvtehetségének köszönhetően később több más nyelvet is elsajátított.
Miközben talmudi tanulmányait sem hanyagolta, megismerkedett a pesti zsidó vallási és értelmiségi élet több fontos alakjával – például barátja volt a híres íróvá váló, a cionista eszme egyik ősapja, Max Nordau is. Nem sokkal ezután viszont már egy új irányba, az iszlám felé vette fókuszát: több dolog miatt is határozta el, hogy az arab kultúra és az iszlám tanulmányozásának szenteli az életét.
Sokat segíthetett döntésében, hogy tanára, Vámbéry ajánlására maga Eötvös József, a kultuszminiszter többéves külhoni ösztöndíjat biztosított neki a további fejlődéshez.
1869-ben Berlinben kezdte külügyi szellemi kalandjait. Arabot és szír nyelveket hallgatott, majd Lipcsébe ment, ahol a kor legjelesebb arabistái voltak a mesterei. Ezt követte Leiden és Bécs, ahol az ottani könyvtárak gazdag kéziratanyagát tanulmányozhatta. Pár év csodálatos csavargásai alatt Egyiptom, Szíria és Jeruzsálem földjeire is eljutott. Volt hogy sejkek keresték a fiatal zsidó tudós társaságát, de kapott meghívásokat művelt emberektől és a bazárok egyszerű népével is remekül megértette magát.
Kairóiban állítólag az egyiptomi oktatásügyi miniszter tanítói állást ajánlott neki, de bebocsátást nyert a muszlim világ tudományos és szellemi központjának számító al-Azhar Egyetem falai közé is. Ekkor alakult ki benne a mély kötődés az iszlám iránt. Ez az utazás felejthetetlen élmény maradt számára, és tudományos munkásságának is alapjává vált az elkövetkező években.
Itthon mégsem tudunk róla eleget, mintha nem becsülnénk meg páratlan nemzetközi elismertséggel övezett munkáját. Pedig közel tucatnyi nemzeti akadémia választotta tagjává, több egyetem díszdoktora és vendégelőadója volt, II. Oszkár svéd király személyesen tüntette ki, megkapta az orientalista kongresszus nagy aranyérmét is.
Goldziher a pesti bölcsészkaron egy professzori állásra mindenképpen számíthatott volna, azonban állítólag a munkakörhöz nem volt a legjobb ajánlólevél zsidó származása… Pedig talán eredetileg ezért is fektettek bele több évnyi állami ösztöndíjat, az állást mégsem ő nyerte el. Sőt, habár a megélhetést nem biztosító magántanári címet megkapta, de ez az egész őt mégis igencsak megviselte. És ekkor még hol volt a következő évtizedek ideálisnak cseppet sem mondható állapota… 1874-től harminc éven keresztül a Pesti Izraelita Hitközség titkáraként kényszerült állást vállalni, amit többnyire csak nyűgként viselt. Visszaemlékezések szerint ebben a munkakörben sok megalázó helyzetet kellett elviselnie.
Közben persze sorra megjelentek a nagy vallástörténeti és vallástudományi művei, nyelvészeti, irodalmi, jogi iszlám-tanulmányai, könyvek, előadások. Írt olyan tanulmányokat, amelyeket több világnyelven lefordítottak, ezzel is növelve tudományos tekintélyét. Időközben aztán 1876-tól levelező, 1893-tól pedig rendes tagja, később osztályelnöke lett az Akadémiának. Ezzel együtt is
amikor neves nyugati tudóstársaságok képviselői Pesten keresték fel, nem hittek a saját szemüknek, hogy a nagy tekintélyű tudós milyen szerény életkörülmények között dolgozik.
Ráadásul mivel nem volt hivatalos rabbidiplomája, még azért is küzdenie kellett, hogy az Országos Rabbiképző tanári karába kerülhessen… Arról pedig inkább csak szűkszavúan emlékeznénk meg, hogy az akkor sem ismeretlen hitközségi belső villongások is nyomasztották, de titkárként sokszor nem kerülhette ki ezeket a konfliktusokat sem…
Aztán idővel végre meghívást kapott a Rabbiképzőbe is, ahonnan már előtte a rabbijelöltek rendszeresen jártak óráira a Budapesti Tudományegyetemre, ahol sémi nyelvekről, keleti kultúrákról, összehasonlító vallástudományról és az iszlámról tartott népszerű órákat. Több diákkal is szakmai-baráti viszonyt alakított ki, irányította őket további munkájukban, szakmai fejlődésükben.
Meghatározó szerepe volt az új rabbigeneráció kritkai-tudományos gondolkodásmódjának kialakításában.
Ami a magánéletét illeti, sokat nemigen tudni róla. Még harmincéves kora előtt megnősült. Egyik fia, Goldziher Károly (1881–1955) kiváló matematikus volt, aki a Műegyetemen tanított, és később apja szellemi hagyatékának gondozásával, emlékezetének ápolásával is foglalkozott. Goldzihert az 1919-es Tanácsköztársaság bukása és a trianoni határrevízió után megélénkülő antiszemitizmus idején méltatlan támadások érték. Naplója fontos dokumentuma egy nagy tudós lelki vívódásainak, örömeinek és bánatainak, de egyben a hazai szellemi élet és a magyar zsidó értelmiség állapotleírása is.
Magányosan, némiképp megkeseredetten hunyta le szemét 101 évvel ezelőtt, 1921. november 13-án. Az Akadémia saját oszlopcsarnokában ravatalozták fel, innen kísérték utolsó útjára is. Halálát követően Goldziher naplóját Scheiber Sándor publikálta (1978-ban németül, 1984-ben magyar fordításban).
Tudományos munkássága könyvtárnyi terjedelmű, életművének bibliográfiai összegzése 580 kötetet és tanulmányt sorol fel.
Tudományos munkássága az iszlám kultúrtörténet csaknem minden területére kiterjedt, elsőként vizsgálta e világvallás kialakulását történeti fejlődésében. Ő végezte el a Nemzeti Múzeum Gyűjteményében levő keleti – héber, török, arab, perzsa – nyelvű kéziratok meghatározását és rendezését. Több ezer kötetes könyvtárát, levelezését, 1933-ban fia, Goldziher Károly ajándékozta a Magyar Tudományos Akadémiának.
Budapesti VII. kerületi, Holló utcai lakóházán, valamint székesfehérvári szülőházán emléktábla őrzi a nevét. 2020-ban a Mazsihisz két intézménye – az OR-ZSE és a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár – létrehozta a Goldziher Ignác Zsidó Történeti és Kulturális Kutatóintézetet.
'Ercsi után minden szürkévé vált"...
Fehérvár és Ercsi Fejér megye különböző kiindulási pontja , mégis az utóbbi időben lendületben van , erre a lendületre voltunk kiváncsiak most is mint mindíg.