Debrecen nagyhatású rabbijának dédunokája, a cfáti magyar múzeum 93 éves holokauszt-túlélő alapítója, és a cionista hős, Szenes Hanna izraeli rokona is köszöntötte azt a 23 fős diákcsoportot, amelyik a múlt héten zárta 10 napos izraeli emléktúráját. A magyar résztvevők felejthetetlen élményéhez egy villámháború emléke is hozzácsapódott.
Szenes Hanna születésének 100. évfordulója alkalmából a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány (Mazsök) szervezett nagyszabású, egész éves programsorozatot. A rendezvények tavaly júliusban kezdődtek, és most ősszel – a tervek szerint egy különleges köztéri műalkotás felavatásával — lesz hivatalosan is vége az emlékévnek. A szervezők egy izraeli túrát is kínáltak magyar diákoknak, amely alighanem az egész eseménysorozat legkülönlegesebb — minden várakozást felülmúló — élményét hozta.
Több hazai középiskolából válogatott fiatalok vehettek részt az augusztus első felében szervezett Szenes Hanna emléke előtt tisztelgő utazáson, amely
nemcsak zavarbaejtően gazdag programkínálatot, különleges találkozásokat, de még egy Gázából indított villámháborút is hozott.
A csapat vezetője Szabó György, a Mazsök kuratóriumi elnöke volt, akinek munkáját nagyban segítette Roni Lustig, az emléktúra társszervezője, a cfáti Magyar Nyelvterületről Származó Zsidóság Emlékmúzeumának igazgatója, és a csapat idegenvezetője, a 30 éve Izraelben élő, fáradhatatlan Shiri Zsuzsa is. Egyiküknek sem volt könnyű feladata, mert egy olyan csapattal dolgoztak, akik először voltak Izraelben, és nem kevesebbre vállalkoztak: felkeresni Szenes Hanna életének legfontosabb állomásait.
A kiválasztott 23 fős különítmény olyan különféle kulturális és oktatási versenyken és történelmi pályázatokon korábban sikereket elért tagokból állt, akik az ország több városából (például Miskolc, Veszprém, Debrecen, Budapest, Kisvárda) érkeztek, de a túra végén egy közösség tagjaként távozhattak Izraelből.
Minden napra jutott legalább 2-3 látványosság, vagyis több mint 20(!) különféle helyszínen mutatták be nekik Izrael egyik legfontosabb nemzeti hősének életét, és a zsidó állam csodáit.
A társaság északról dél irányába kezdte a felfedezést: a Tel Aviv-i landolást követően egy rövid haifai látogatás után a Kineret-tó mellet, egy kibucban foglalták el szállásukat. Lévén a társaság szinte teljes egészében keresztény hitű résztvevőkből állt, a szervezők tudatosan állítottak össze olyan bibliai vonatkozású helyszínek látogatását is, amelyek Jézus személyéhez és történeteihez is köthetők.
Persze minden alkalommal szem előtt tartották a zsidó állam fontosabb történeteit is, arról nem is beszélve, hogy Szenes Hanna és a cionizmus eszméjének képviselői előtt is méltóképpen adózhattak tisztelettel.
Ennek szellemében
nem maradhattak el olyan fontos állomások, mint a Nahalal moshav, ahol Hanna elsőként tanulhatott mezőgazdaságot – sokak számára meglepően hangzó “tyúkászat-szakirányban” — a szentföldön, vagy ahol maga is élt (Sdot Yam) és kibuc-alapítóként a mai napig nagy tiszteletnek örvend – sőt, önálló múzeuma is van.
A zsidó állam alapításának és felépítésének megkerülhetetlen alappillére volt a kibuc-rendszer, és az azt működtető különféle kollektívák, amelynek emléke és hatása mind a mai napig minden Izraelbe érkező ember számára sajátságos élmény. Ezért is iktathattak be a szervezők több ilyen vizitet is a programba. Az egyik legmeghatóbb minden kétséget kizárólag az a találkozás volt, amikor is a csapat a Golán-fensík irányába igyekezve, de még a Kineret partján felkereshette a Maagan kibucot.
Ott Eli Kedem Krausz kalauzolta a fiatalokat, és mutatta meg azt a különleges emlékmúzeumot, amely olyan ejtőernyősöknek állít emléket, akik a zsidó állam legkiemelkedőbb ejtőernyős hősei voltak. Közöttük természetesen helyet kapott Szenes Hanna is.
Az idős férfi maga is magyar származású, barátságosan vezette körbe a kibuc legfontosabb részein a csapatot, időnként tört magyarsággal is szóba elegyedve velük. Mint büszként mesélte, dédapja nem más volt, mint Krausz Vilmos, aki 1921-ig, mintegy harminc évig főrabbiként szolgálta a debreceni zsidó hitközséget.
A nagyhatású rokon héber neve Benjamin Zeev volt, és olyan fontos jesivákban tanult, mint a tatai, a tabi vagy éppen a pozsonyi, ahol a kor legnagyobb rabbijának, Ktáv Szoférnak is a tanítványa lehetett. A diákcsoport – főleg debrecenből érkezett tagjainak – meghatódottsága érthető volt, de mindez még mindig nem volt mérhető azzal az igaz megrendültséggel, amely egy másik helyszínen, Cfát városában érte őket.
Az egész izraeli túra egyik legfontosabb állomásának, a Magyar Nyelvterületről Származó Zsidóság Emlékmúzeumának ugyanis egy olyan magávalragadó házigazdájával találkozhattak, akinek története, vitalitása és kisugárzása mindenkit megérintett.
A budapesti polgári családból származó Lusztig Éva, (Hava Lustig) 93 évesen is fiatalosan és bámulatra méltó odaadással osztotta meg történetét a csoporttal. Tanulságos élete, rendhagyó történelem óra volt mindenki számára. Küldetését – hogy megmutassák az elpusztításra ítélt és eltűntnek hitt magyar ajkú zsidóság emékeit –, amelyet férjével együtt 30 éve kezdett el, máma a fia, Roni Lustig viszi tovább.
Vállalásukat a Bennem Élő Eredet személyes inspirációs missziónak is tekinti. Nem véletlen, hogy a holokauszt-túlélő Éva nénivel mi is készítettünk egy hosszabb interjút.
A kimerítő múzeumi látogatás után Roni még Cfát különös fekvésű, történelmi belvárosát is megmutatta a csoportnak. A Szenes-emléktúra végigvezette a magyar résztvevőket Hanna ottani életének megkerülhetetlen állomásain – különös tekintettel Sdot Yamban, ahol Hanna tiszteletére önálló múzeumot is létesítettek, és ahol a vendéglátók még külön zenés, beszélgetős, tábortüzes estét is szerveztek a magyar vendégek számára!
Ezen felül a különleges élményhez nagyban hozzájárult Shiri Zsuzsa idegenvezető történelmi és régészeti elköteleződése is, amelynek köszönhetően olyan helyekre is eljuthatott a csoportot mint például Kapernaum, Magdalena, Cesaria, Názáret, vagy a libanoni határhoz egész közeli Ein Keshatot, ahol egy 6-8. századi zsinagóga újrafelépített mását állították ki – ez utóbbi csak az elmúlt években került egyáltalán fel az izraeli turisztikai desztinációk listájára! Sőt, ha már Libanon:
szenvedélyes túravezetőnk bemutatta a határtól tényleg csak kőhajításra lévő emlékhelyet is, ahol a legendás izraeli kém, Eli Cohen is sokszor megfordult, valamint egy valódi ellenséges seregektől elfoglalt bunker-bázisra is ellátogathattunk, így tisztelegve a Tel Faher-csatájának 1967-es izraeli (közöttük a magyar származású Klein Mózes!) hősei előtt.
Mindezen látogatásokhoz fűzött buszos kommentárokat rendszeresen kiegészítették a Mazsök vezetőjének bibliai vonatkozású kommentjei és történetei. Szabó György – aki korábban hosszú éveket élet Izraelben a budapesti Vasvári utcai zsinagógában rendszeres előadónak számít – elmondása szerint azonban most debütált „idegenvezető-segédként”, és bár mondandójának többnyire improvizációs aktualitása volt, nekünk elárulta, hogy nem lenne ellenére, hogy a jövőben akár maga is részben vezessen a Mazsök-által szervezett izraeli körutazásokat.
Az biztos, hogy ezt mi magunk is tapasztaltuk: Szabót több ízben még a vacsora után is kisebb csapat vette körül, hogy közösen hallgassák őt a bibliai-, vallási- és Izraellel kapcsolatos kérdésekről.
Egy pesti lány cionista emlékei nyomán jár Izraelben a Mazsök 23 fős diakcsoportja, amelyik magyar népdallal rukkolt elő Sdot Yam kibucaban, ahol Szenes… | By Bennem Élő Eredet | Facebook
491 views, 12 likes, 0 loves, 0 comments, 5 shares, Facebook Watch Videos from Bennem Élő Eredet: Egy pesti lány cionista emlékei nyomán jár Izraelben a Mazsök 23 fős diakcsoportja, amelyik magyar…
Sok üresjárat egyáltalán nem jellemezte a kirándulást. A résztvevők így valóban reggeltől estig le voltak kötve a szervezett programokkal. Szabadidőt pedig már csak azért sem igen kaphattak felügyelet nélkül, mert Gázában úgy döntöttek, hogy a túra felénél elkezdik azt a háborús-jellegű konfliktust, amely – szerencsére csak részben – érintette a túra utolsó felét. Így adódott, hogy például Magyarországról többen is aggódva kérdezték, hogy vajon miként reagáltak a túra fiatalabb, alig 15-16 éves tagjai azokra a légi riadókat jelző szirénákra, amelyeket Tel Avivban vagy Jeruzsálemben lehetett hallani. Nos, szerencsére a riadók idején a táraság éppen más helyszíneken túrázott.
Így bár négy éjjelt tölthettek Jeruzsálemben, a Maszada és a Holt-tenger csodájának felfedezésekor Jeruzsálemben hallható szirénákat csak úgy, mint a Tel Avivban megszólaló jelzésekről csak a hírekből értesülhettünk. Egyedül Jeruzsálem egésznapos bejárásakor hallhattunk egy alkalommal némi rakéta-féleséget, de mint a velünk lévő biztonsági őr mondta, az gyaníthatóan egy születésnapi tűzijáték zaja lehetett csak…
A riadóval ellentétben egyszer azonban riadalomról is értesülhettünk: a helyszínen forgató stábunk a jeruzsálemi hosszú nap végén azzal a kérdéssel fordult a fiatalokhoz, hogy kinek lenne kedve bennmaradni a városban szombat este, és átélni velünk közösen azt, milyen az, amikor kimegy a szombat szentséges ünnepe a város mozgalmasabb utcáin? Amikor néhány önkéntes jelentkezővel benne voltunk már az estében, megszólalt a telefonunk, és egy aggodalmaskodó nagymama – az egyik csoport kísérőpedagógusa – volt a vonal túlsó végén.
Profizmusunk és (odahaza gyakorló) atyai felelősségünk legteljesebb tudatában abszolválva az est hátralévő pár óráját, minden csoporttag ott volt épségben a következő reggel továbbinduló buszon.
Micsoda malőr is lett volna, ha lekésik a Tel Nof légibázisára szervezett egészen exkluzív látogatást! Ezt ugyanis szinte kivétel nélkül csakis VIP-delegációk számára elérhető. Szerencsére a Mazsök egyik Izraelben élő kuratórium tagjának, Friedman Jákobnak köszönhetően ezúttal Szenes Hanna-emléktúra tagjai is ebbe a kategóriába eshettek. (Az egykori budapesti Friedman úr nemcsak maga is ejtőernyősként szolgált az izraeli seregben, de veje – szintén a légierőnél — olyan magas katonai beosztásban van, hogy ezt a látogatást ő maga intézte el a csoportunk számára)
A közel kétórás programban nemcsak katonai kiképzést mutattak be, de vélhetően igencsak bizalmas helyszínekre is elvitték a csapatot. Ráadásul a végén még külön kitüntetéseket is átvehettek a résztvevők – ezzel vélhetően örökre nyomot hagyva a távolról hallgatva sokszor érthetetlennek tűnő közel-keleti katonai konfliktusok megítélésének kérdésében.
Az utolsó nap végét is úgy zárta a társaság, ahogy azt egy ilyen alkalommal illik: Jeruzsálemben egy több órás kimerítő oktatási programmal, a Jad Vasem Múzeum felfedezésével. A magyar nyelvű helyi idegenvezető által vezetett túrát aligha feledik a résztvevők. A holokauszt, és ezen belül a magyar zsidóság végső kiirtására szervezett náci gyalázat sokkját egy lélekemelő gyalogtúrával próbáltuk feldolgozni.
Nem messze a múzeumtól, a budapesti születésű Herzl Tivadarról elnevezett hegyen — Izrael legkiválóbb történelmi személyiségeinek nyughelyén — felkerestük és megadhattuk a végső tiszteletet az emléktúra névadójának, Szenes Hannának, akinek sírjánál együtt hallgathattuk meg a költőként is jegyzett cionista mártír Eli, Eli című dalát.
Mivel a Bennem Élő Eredet arra is vállalkozott, hogy az emléktúráról filmet készítsen, csapatunk kamerákkal örökítette meg az eseményeket. Folyamatos Facebook-jelentésekkel adtunk hírt a történésekről, hogy követőink, és a résztvevők családtagjai is objektív lencsén keresztül értesülhessenek a túráról.
Nem várt, de annál kellemesebb meglepetésként ért bennünket, hogy az egyik közösségi felületen jelentkezett nálunk Szenes Hanna Izraleben elhunyt testvérének, Szenes Györgynek az unokája. Rakefet Senesh-Shkiler szerette volna személyesen is meglátogatni és üdvözölni rokona emléke előtt tisztelgő magyar csoportot, de erre technikai okok miatt végül is nem kerülhetett sor. A Szenes-rokon általunk is szeretett volna hálát mondani a szervezőknek és köszönteni a magyar résztvevőket.
Amikor aztán elérkezett a hazaindulás napja, akkor a több órás repülétéri várkozás ellenére is a résztvevők arcán mégsem a fáradtság, sokkal inkább a meglepettség és az elégedettség volt olvasható: nagyon gyorsan elszállt ez a tartalmas 10 nap Szenes Hanna nyomában. Budapesten Szabó György búcsúzott a csoporttól, és bár nem hallottunk minden búcsúszót, de elképzelhetőenk tartjuk, hogy a zsidók közötti ősi mondást talán most is elhangozhatott: „Jövőre Jeruzsálemben!”