Mai ésszel felfoghatatlan értékű műkincseit Debrecennek ajándékozta a Habsburg monarchia legsikeresebb selyemgyártó kereskedője, aki egy délvidéki zsidó családban született 170 évvel ezelőtt. A magyarság iránti szenvedélye a trianoni diktátum után lobbant fel igazán. Portré Déri Frigyesről, Debrecen elsőszámú múzeumának névadójáról.
„Amit cselekedtem, az nem más mint kötelességteljesítés, és örömöm abban telik, hogy édes szép hazánk és szeretett nemzetünknek evvel a szerény alapítvánnyal nyilváníthattam rendületlen hűségemet”.
— fogalmazott élete utolsó éveiben felajánlott gyűjteményével kapcsolatban az ország egyik leggazdagabb embere. Déri ekkor már túl szakmai sikereinek csúcsán, évtizedek óta bécsi lakosként, de az első világháború után darabokra szakadt hazájának továbbra is magyar állampolgárakénkt adományozta nem mindennapi kollekcióját Debrecennek.
Déri Frigyes a délvidéki Bácsban született Deutsch Móritz és Weindinger Johanna gyermekeként éppen 170 évvel ezelőtt, 1852. december 10-én. Akkor még aligha hitte volna róla bárki is, hogy a magyar kultúrtörténet egyik legnagyobb mecénásaként vonul be a halhatatlanok csarnokába.
Apja, Deutsch Móritz földbérlő volt, sokat dolgozott, és a kor viszonyait felismerve a maga is meglátta a gabonakivitelben rejlő lehetőséget – ehhez azonban a családjával tovább kellett költöznie, mégpedig a nem túl távoli Bajára. Mire jó egy családi kapcsolat? A Duna parti városban élt Déri anyjának rokonsága, a Weindingerék, akik befolyásos kereskedők voltak. Szinte megágyaztak egy ideális gyerekkornak:
Déri Frigyes és hat testvére – akik közül többen is saját szakmájukban elismert tekintélyek lettek — példája remekül ábrázolja Deutsch Móritz családfő másik fontos alapelvét, miszerint egy feltörekvő zsidó család következő generációjának sikerét a tudás alapozhatja meg.
Nem mellesleg mindez nemcsak egy új típusú polgári karrier esetében volt elengedhetetlen, de fontos szerepe volt a zsidó státuszuk kompenzálásában is, amelyre a kor változó hangulata miatt időnként emlékeztették őket mások… Szerencsére Déri számára a bajai a ciszterciek gimnáziuma remek választás volt. Ebbe az iskolába más zsidók is szívesen vitték gyermekeiket, mert a nem katolikus tanulók minden tekintetben ugyanolyan elbánásban részesültek, mint a katolikusok.
Ráadásul Déri testvéreinek is jól sikerült az alapképzés biztosítása Baján: többen kultúrtörténeti szempontból is jelentős karakterekké formálódtak a későbbi éveikben. Déri Kálmán festőművész lett, Déri Miksa mérnök, feltaláló, Déry Julianna írónő és Déri György pedig műgyűjtő. A család ezzel együtt mégis tovább állt, 1873-ban Bécsbe költöztek. Déri sorsa itt, a császárvárosban dőlt el: kereskedelmi és textilipari iskolába iratkozott be, különböző textilgyárakban járta végig a szamárlétrát. 1878-ben már a Ruhr-vidék egyik legfejlettebb városában, Krefeldben járt tanulmányúton.
A Kereskedelmi Akadémia után, alig 20 évesen kezdte meg vállalkozói tevékenységét. Ellentétben apjával, aki nem tudta megszokni a nagyvárost, az mindvégig idegen maradt a számára, sőt, sikertelenségében önkezével vetett véget életének, a fiából az “élet császára” lett Bécsben.
Kevesebb mint 15 év alatt a Monarchia egyik legjelentősebb selyemgyárosa lett. Német, olasz, cseh és osztrák üzemeiben az ipari termeléseinek hajnalán, 1887-ben 300 munkás dolgozott, 1923-ban pedig egyik német telephelyén már 1770 szövőszéket, festő- és nyomógépeket, 4000 lóerős gőz- és 1150 lóerős vízmeghajtású gépparkot tudhatott magáénak.
‘Nem vagyok csodarabbi , próbáltam csodát csinálni csak nem sikerült”
Debrecen és Mátészalka hősei , jelene és jövője egy fénylő sziget a vidéki zsidóság számára. Egyszerre van itt tfilin , Cukor és
Hétszobás lakása a belvárosban minden igényt kielégíthetett, szakmai ismeretei, bátor és korszerű üzleti vállalkozásai miatt a legelismertebb textilipari vállalkozóvá vált. De vajon megmaradt-e hitében is zsidó Déri? Nos a válasz röviden az, hogy nem. Pontos motivációról nem tudni, de az sejthető, hogy Déri nem véletlenül nem beszélt soha családja eredetéről Bécsben. Előkelő körökben mozgott, feleségének is a katolikus Louise Brix-ot választotta, házasságuk idején már nyilvánvalóan katolizált.
Az sem lehetett mellékes szál, hogy a Brix család hat férfi tagjából öt gyáros volt, a három lánytestvér pedig gyárosokhoz ment feleségül, s a család bejáratos volt a társadalom felsőbb köreibe is.
A Bécsbe érkező és vállalkozói pályáját indító fiatalembernek a kapcsolati háló nyilvánvalóan nem jött roszul az érvényesülésben. Az viszont bizton álítható, hogy házasságukatt szerelem és kölcsönös tisztelet jellemezte.
Nyakkendőselymet és nyakvédő sálat készített, melynek gyártásába egész sor érdekes újítást vezetett be. A siker és a növekedés fönntartásának eszköze a nyakkendőselyem folyamatos megújítása volt. Termékei belföldön, külföldön, valamint a tengeren túli területeken is vevőkre találtak. A vállalkozás évről évre egyre nagyobb népszerûségre tett szert, minden jelentős külföldi piacon ismerték a gyár és Déri nevét.
Főhősünk nyakkendőivel kvázi divatdiktátora lett korának. Ausztráliában, Angliában, Amerikában és persze a kontinensen is rang volt Déri-terméket viselni.
Mint a korabeli vállalkozók többsége, Déri számára is a munka és a gazdasági sikerek állhattak élete és gondolkodása középpontjában. 1922-ben az osztrák ipari minisztérium Déri kereskedelmi tanácsosi címével is foglalkozott, ezt azonban magyar állampolgársága miatt végül nem kapta meg. Azonban a Kereskedelmi, Gazdasági és Ipari Kamara részletes jellemzése elég beszédes képet ad a kor kapitalistájáról: ambiciózus, céltudatos és a textilipar közös ügyeivel is törődő közéleti emberként írták le.
Mindezek mellett a polgárság azon részéhez tartozott, akiket megérintett a századforduló műgyűjtő szenvedélye is: kezdetben trófeákkal, vadászfegyverekkel és ásványokkal saját és felesége kedvére rendezte be „múzeumnak” stájerországi kastélyukba, de 1912-től olyan gyűjtemény kialakítására törekedett, amelynek darabjai jelentős tudományos értékkel rendelkeznek, az emberi művelődés és civilizáció fejlődésének lenyomatai.
1916-ban a műtárgyainak értéke 239.000 korona volt, 1919-ben pedig már meghaladta a 15 milliót. A tárgyak száma — leszámítva a könyveket, kéziratokat, metszeteket és érmeket — elérte az 5000 darabot.
A családi neveltetés miatt is takarékosan bánt a pénzzel és szívesen adakozott. Támogatta gyerekkora városát, Baját, ahol szerepet vállalt a közművelődési könyvtár megépítésében, a Jókai-szobor felállításában is. Megmaradt szerénynek, mindig elhárította magától a kitüntetéseket és az őt köszöntő ünnepségeket: „magamnak semmi vágyódásom nincsen az ünnepeltetésre” – vallotta.
Komolyan érintette a trianoni döntés, a Monarchia földarabolása, mert gyárai idegen ország területére kerültek, ezzel együtt magyar nemzeti identitására mindig is büszke volt. Dériben ekkor született meg a szándék, hogy szülőhazájának ajándékozza gyűjteményét.
Több mint 40 év vállalatvezetés után eleinte Bajának szánta műtárgyait, de a város Trianon után elveszítette regionális jelentőségét, ezért megváltoztatta szándékát, és Czakó Elemér államtitkár tanácsára Debrecent választotta. Ennél nemzetibb indoklással csak kevesen állhattak volna elő:
"Mindezen okokból megingathatatlan elhatározásom, hogy gyűjteményem megosztás nélkül oly magyar városba kerüljön, mely nagyságánál, fekvésénél és magyar jellegénél fogva legalkalmasabb arra, hogy a gyűjtemény benne magyar kultúra közkincsévé válhassék. (…) Az alapító – habár a részben Nagyméltóságod esetleges eltérő kívánsága előtt meghajolni kész – azt óhajtaná, hogy gyűjteménye DEBRECEN sz. k. városban találjanak helyet, mint amely nagyfontosságú város lakosságának színmagyar voltát, tudományegyetemének nagy fontosságát illetően".
Választása oka tehát egyrészt az volt, hogy a városnak volt egyeteme, s úgy gondolta, a diákok tanulását elősegítheti az egyetemes művelődéstörténeti jelentőségű tárgyak tanulmányozása. Másrészt Trianon után megváltozott Debrecen kultúrpolitikai jelentősége, fontos nemzetpolitikai cél volt, hogy a „színmagyar vidéken kulturális gócpont legyen”. Déri hűsége megkérdőjelezhetetlen jelének tekintette az adományozást.
Annak érdekében, hogy mindenki könnyen megnézhesse gyűjteményét, a belvárosban szeretette volna felépíteni múzeumát. A megfelelő telekről azonban nem nagyon sikerült megállapodni a városvezetéssel. Végül Magoss György polgármester lépett közbe 1925-ben, igaz ezt a döntést már Déri Frigyes nem érte meg. 1924. október 27-én bécsi otthonában elhunyt.
Debrecen valamennyi felekezete gyászmisét tartott érte, temetése órájában pedig megkondult a Nagytemplom tornyában a Rákóczi-harang, megállt a forgalom és a munka.
Gyűjteménye jelentős rész már magyar területen volt: numizmatikai anyaga Debrecenben, számos tárgy a Nemzeti Múzeumban, fegyvergyűjteménye pedig a Gárdapalotában. A lakásán őrzött tárgyak hazaszállítását csak 1925 tavaszán engedélyezte az osztrák állam. A Déri Múzeumot pedig 1930. május 25-én országos jelentőségű ünnepség keretében nyitották meg.
Forrás: Lakner Lajos tanulmányai: Az ismeretlen Déri Frigyes: a selyemgyáros, és Déri Frigyes és múzeuma