Munkahelyteremtést hozhat egy zsidó kiállítás Újfehértón?

Munkahelyteremtést hozhat egy zsidó kiállítás Újfehértón?

Munkahelyteremtést hozhat egy zsidó kiállítás Újfehértón?

Egy több milliós támogatási pályázaton is múlhat az, hogy a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei városban akár már jövőre állandó kiállítással emlékezzenek a település életében jelentős szerepet játszott zsidóságra. Újfehértó polgármestere szerint jót tesz a városuknak a jelentős zsidó zarándoklat, és erre építene is a városvezetés, akár újabb munkahelyek létrehozásával.

Dr. Hosszú József polgármestert azért hívtuk fel telefonon, mert legutóbbi videónkban az Újfehértó Zsidó Múltjáért Kulturális Egyesület vezetőjével arról beszélgettünk, hogy bár az utóbbi években több olyan kezdeményezés is zajlott, amely megidézte a zsidóság emlékezetét, a településen mégsincs állandó emlékehelye a város polgáriasodásában elévülhetetlen szerepet betöltött sorstársainknak.

Suhajné Szoka Margittól megtudtuk, hogy

a város legfontosabb történeti emlékehelyét, a Zajti Ferenc Helytörténeti Gyűjteményt egy olyan épületben rendezték be, amely egykoron Grünberger József zsidó gazdálkodóé volt.

Ideálisan szerinte itt is létre lehetne hozni valamilyen emlékkiállítást.

Újfehértó Zsidó Múltjáért Kulturális Egyesület vezetője, Suhajné Szoka Margit

Újfehértó polgármestere erre a felvetésre telefonon azt mondta, hogy a hely jelenlegi adottságai – szűkös terek, és a tárgyakkal már igencsak telített szobák — miatt nem gondolja, hogy érdemes lenne megcsinálni most egy ilyen kiállítást. Hosszú József szerint az épületben nincs olyan terület, ahol méltóképpen lehetne emlékezni a város egykori zsidó polgáraira.

Nem akarunk egy kis sarokhelyen pár képpel és egy-két kiadvánnyal valamit létrehozni csak azért, hogy azt mondhassuk magunknak és a világnak: na, ezzel is megvagyunk”

— fogalmazott a polgármester, aki hangsúlyozta: fontos a város számára a zsidóság emlékezete, ezért is tekintenek reményekkel egy több millió forintos pályázat elé.  Annak elnyerése esetén ugyanis tervben van, hogy bővítik a jelenlegi helytörténeti emlékmúzeumot.

Ebben az esetben pedig egy színvonalas és méltó állandó kiállítást is létrehoznának a városban az onnan jószerivel teljesen eltűnt zsidóságra emlékeztetve.

„Városunkban ma már nincs zsidó közösség, de egykor egy nagyszámú és termékeny izraelita lakosság formálta Újfehértó arculatát. Azok az emberek, 1944-ig mintegy 1300-an, a polgárosodott lakosság jelentős tagjaiként öregbítették városunk érdemeit. Mára azonban egyre kevesebbet tudunk róluk” – mondta nekünk korábban Suhajné Szoka Margit, aki jövőre lesz öt esztendeje, hogy létrehozta az Újfehértó Zsidó Múltjáért Kulturális Egyesületét.

Újfehértó zsidó temetője, ahová külföldiek ezrei érkeznek minden évben

Célkitűzéseik közül úgy véli, hogy a legfontosabbak az olyan kultúrtörténeti kutatások, amelyek rávilágítanak arra, hogy a város társadalmi, gazdasági és kulturális életében milyen mértékben volt jelen a zsidó gazdasági és szellemi tőke, és mindez hogyan formálta a település arculatát.

Megalakulásuktól fogva kiemelt szándékuk egy állandó tárlat létrehozása, amely reflektálna azokra a máig élő emlékekre, mint például a jellegzetes belvárosi épített örökség, amelyet nagyban a zsidóságnak köszönhet a település.

Habár jelenlegi ismereteink szerint nincsenek zsidók Újfehértón, a településen időről-időre mégis nagy létszámban láthatóak vallásos zsidók, akik a helyi temetőben keresik fel a városhoz köthető csodarabbikat.

Újfehértó rabbija, aki úgy ment a gázkamrába, akár egy reggeli imára

Ahogy Újfehértó önkormányzatának hivatalos honlapján írják: “Az évszázadok folyamán több csodarabbi élt itt és vezette a hitközséget. Ilyen csodarabbi volt Hercka Halévi, akihez az egész országból zarándokoltak, vagy éppen Silbermann Ferenc, akinek sírja ma az újfehértói temetőben található és napjainkig zarándokhely.”

Cseh Viktor barátunknak köszönhetően tudjuk, hogy itt azért nem minden információ kóser, hiszen Hercka Halévi és Silbermann Ferenc egy és ugyanaz a személy…

A város polgármestere alig pár száz méterre lakik a temetőtől, és ahogy ezt nekünk elmondta “nagyon jó kapcsolatot ápol az évről-évre visszatérő zarándokokkal”. Szerinte

Újfehértó számára kitüntetés, hogy sokfelől érkeznek hozzájuk, hiszen ezzel Újfehértó és Magyarország hírét viszik a világba.

Dr. Hosszú József kérdésünkre azt sem zárta ki, hogy a jövőben akár olyan együttműködést is tető alá tudnak hozni, amely egy gazdasági befektetés lehet, amivel a helyi lakosok számára teremthetnének munkalehetőséget.

Egy biztos, a Magyarországra látogató vallásos zsidók ezreinek évek óta egyik kihagyhatatlan állomása Újfehértó, ahol – ellentétben más településekkel – eleddig komolyabb próbatétel nélkül, rendezett körülmények közepette zajlottak a látogatások. Ennek részleteiről mesélt kameránk előtt Mikó Márta is, aki a zarándokszállás gondnokaként dolgozik.

A magunk részéről örömmel számolunk majd be arról, ha a fogadóvárosban sor kerülhet egyszer egy állandó tárlat kialakítására, amely részleteiben avathatja be az érdeklődőket Újfehértó egykor volt tekintélyes zsidó lakosságának életébe.

NINCS VELÜK GOND /TIRPÁKOK ÚJFEHÉRTÓ és NYÍREGYHÁZA EREDETI RIPORTJAINK VOL 9

No Description