Kiállítással folytatja a zsinagóga-mentő csapat Kővágóörsön

Kiállítással folytatja a zsinagóga-mentő csapat Kővágóörsön

Kiállítással folytatja a zsinagóga-mentő csapat Kővágóörsön

Tovább folytatja példás küldetését az a szervezet, amelynek tagjai a kővágóörsi zsinagóga megmetésére szövetkezett. A napokban nyílt új kiállítással jelentkeztek, ősszel pedig zenei programmal készülnek. Mindeközben továbbra is várják az ökéntes segítőket. 

Néhány helyi zsidó életét mutatja be az a kiállítás, amely a közelmúltban nyílt a romos kővágóörsi zsinagóga udvarán — írta a Kibic portál. A beszámolóban idézik a tárlatot részben készítő Czingel Szilva kulturális antropológust, aki a Káli-medence Zsinagógája Alapítvány megbízatásából vett részt a projektben.

Czingel Szilva szerint

dokumentumok hiányában nehéz helyi zsidóság történetét feltárni, ezért várják a személyes visszaemlékezéseket, illetve azokat is, akik csatlakoznának a zsinagóga felújításához szerveződő önkéntes adományozókhoz.

Mivel a több mint 200 éves zsinagóga erősen romos, ezért a kiállítást bizonsági okokból az ablakokban és a külső kőfalon helyezték el. A látványterv megvalósítása Bak Andrea, a Nemzeti Múzeum kiállításrendezőjének munkáját dícséri. Mivel csak nagyon kevés egykori helybéli családról tudtak, a kiállításhoz nagy segítségükre volt Hátszegi Julika, aki a település szülötte.

Kővágóörstől Rogán Antalig — Julika nem hallgat, de mesél

 

Az ő családja, a Sternék őrizték meg a zsinagóga eredeti óráját, amelyet még akkor vittek magukkal, amikor elvitték a helyi zsidókat a németek. Az órát azóta is őrzik, és szeretnék majd ismét visszaadni a zsinagógának, ha sor kerül a felújításra.

A kiállítás címe Elvarratlan szálak lett, amely szintén kapcsolódik ahhoz, hogy egyelőre nem tudták felkutatni a helyi zsidók életét. A tárlaton a Stern család történetén kívül látható egy molinó a kővágóörsi deportáltak névsorával, illetve Szalai József olimpikonról, aki szintén innen származott.

Az ismeretek gyűjtését nem segíti az a tény, hogy a jelenlegei ott élő emberek nagyon tartózkodónak tűnnek, egyelőre ők sem árultak el sokat az itt élt zsidókról — idézte fel élményeit Czingel Szilvia a Kibicnek.

Best of Balaton 2

A kiállítás ugyan magánterületen van, de kívülről, az út felől is jól látható, ezért érdemes az erre járóknak megnézni. A tervek szerint később a tárlatot beköltöztetik majd a zsinagógába, ha már sikerült az épületet felújítani.

A zsinagóga megmentésére szervezett alapítvány egyik munkatársa, Vikor András érdeklődésünkre elmondta: nagy reményekkel várták az idei esztendő pályázati lehetőségeit, amelyek közül kiemelkedő jelentőségű lett volna, ha szerepet kapnak a 2023-as veszprémi rendezésű Európa Kulturáis Fővárosa regionális programjában. Ez azonban a nyár elején „forráshiány” miatt meghiúsult.

Az agilis zsinagóga-mentők nem adják fel, a mostani kiállítás mellett jelenleg is azon dolgoznak, hogy még idén ősszel egy nagyszabású zenei rendezvényt tudjanak megvalósítani a különös akusztikájú zsinagógánál. Vikor részleteket egyelőre nem kívánt elárulni a terveikből.

Ha Te is kíváncsi vagy arra, milyen is a kővágóörsi zsinagóga, és milyen nagyszabású terveket is szánnak a szakrális hely felélesztéséhez, nézzd meg korábbi videónkat, amely még a téli hónapokban készült. Akkor is Vikor András mesélt nekünk küldetésükről:

Bennem Élő Eredet 1.ADÁS

No Description