Külföldről csábítanának Magyarországra vallásos zsidókat, akik segítenének abban, hogy világszínvonalúvá fejlesszék az orthodoxok közösségi életet és az azt kiszolgáló kóser infrastruktúrát. De fenntartható-e az egykor legnagyobb magyarországi zsidó közösség öröksége úgy, hogy ma alig száz tagot számlálnak? — ezt a kérdést tette fel egyik csapattagunk a magyar orthodoxok új elnökének. A cikk eredetileg a 168 óra hetilapban jelent meg.
A budapesti „zsidó háromszög” (Dohány – Rumbach – Kazinczy utcák) utolsóként kialakult bázisa csak 1913-ban kapta meg fő zsinagógáját. A Kazinczy utcai imaház az ország akkor legnagyobb lélekszámú zsidó közösségének, az orthodoxoknak lett új büszkesége. Sokat elárul akkori helyzetükről, hogy addigra már több mint fél évszázada álltak a neológok Dohány utcai (1859), és csaknem 40 éve (1872) a Rumbach utcai zsinagógái. Vagyis
az első világháború előtt hiába voltak a legtöbben (Trianonig az ország zsidóinak több mint fele orthodoxnak számított!), Budapesten már évtizedek óta az asszimilációt sürgető neológia volt a legnépszerűbb irányzat,
ezért legnagyobb politikai érdekérvényesítő képessége is nekik volt. Ám a vallás megreformálása miatt egy olyan lavinát indítottak el, ami a magyar zsidóság 1868-69-es (zsidó kongresszuson kihirdetett) három részre szakadásához vezetett. Az ellentét kezdetben alapvetően vallási természetű volt: az úgynevezett Status quo ante hívei az eredeti állapotot folytatták volna, a neológok koruk szerkezeti (intellektuális és materiális) változásaira találtak kompromisszumokat, mindezzel szemben az orthodoxia továbbra is a legszigorúbb vallási elvek alapján képzelte el a jövőt. Nem véletlen, hogy
önálló szervezetük első hivatalos neve a Hitőr – Magyar Zsidó Egylet volt. Mai jogutódjukat Magyarországi Autonóm Orthodox Izraelita Hitközségnek hívják, 1993 óta működnek önállóan
ugyanis az 1950-től a háború után megmaradt vallásosabb zsidókat ugyan abba a világi dominanciájú, kommunistákkal paktumot kötött – minimális vallási életet jelentő — szervezetbe (Magyarországi Izraeliták Országos Irodája) tömörítették, amelybe a neológok is kerültek.
Pár hete Deutsch Róbertet választották meg új elnöknek, aki Deblinger Eduárdot váltotta nyolc év után. Az elnöki iroda a Dob utcára néz. Lentről egész Budapest egyik legszebb szecessziós épülete látható, a Löffler-testvérek remekműve. Az utcáról nyílik a szebb napokat és gazdagabb kínálatot is látott kóser hentesbolt. Valamikor Budapest egyik legfontosabb kóser mészárszéke működött itt. Most ezt akarják újjáéleszteni – mondja az elnök, akit arról is faggatunk, hogy miért éri meg neki hanyagolni – a New Yorkban alapított fogászati berendezésekkel is foglalkozó — üzleti vállalkozását egy olyan közösség vezetéséért, amelynek ma alig száz (!) tagja van.
“Egy barátom fogalmazta meg, tehát ha van benne pátosz, nem tőlem ered: én az Örökkévalót szolgálom. Itt egy fillért nem veszek fel a munkámért. Továbbra is próbálom saját üzleti vállalkozásomat is kézben tartani” – fogalmazott Deutsch, aki több mint harminc éve ment ki Amerikába, és folytat kétlaki életet. Évekkel ezelőtt rövid ideig elöljáróként már segítette közösségét, most viszont négy évre szól felhatalmazást kapott. A felvetésünkre, hogy vajon kiváltságnak vagy esetleg egy fenntarthatatlan állapotnak tartja-e, hogy intézményrendszerük – összesen tíz épülettel (többek között iskola és szociális otthon mellett öt zsinagógával is) – nincs összarányban a közösségük valós jelenlétével, az elnök azt mondja: ma a világon a vallásos zsidó közösségek mindenhol nőnek, de ennek ellenére kisebbségben vannak.
Magyarországon a 20. század után “csoda, hogy egyáltalán van száz vallásos zsidó. Erre lehet építeni”. Ehhez külföldről is akarnak erősíteni. Próbálják idecsábítani azokat, akik hazájukban nem érzik biztonságosnak hitük megélését.
A nyugat-európai antiszemita jelenségek mellett a kóserségi vágás kontinentális korlátozása szerintük megteremtheti ennek a realitását. A remélt humán-importhoz kisebb gasztro-forradalmi eszközöket is alkalmaznának. Közösségüknek kóser delit, halboltot és egy tejes delit is kívánnak biztosítani a Kazinczy utcában, amelynek kihasználatlan udvarhelyiségében erre lehetőséget éreznek. Ott mellesleg már évtizedek óta működik a Hanna, Budapest egyik legismertebb kóser étterme.
Az elnök “világszínvonalú” közösséget vízionál, amihez elengedhetetlenek érzi egy felnőtteknek szóló vallásos tanhely — Kolel – elindítását. A Talmud – a zsidók egyik legszentebb írása — oktatására életrehívott tanintézmény vélhetően egy olyan rabbival szerveződhet, aki nemcsak jiddisül és héberül ért – ahogy eddig –, de majd angolul is. Cseh Viktor író-kultúrtörténész a családi hagyományok felelevenítésével, húszas éveiben csatlakozott az orthodoxokhoz. Szerinte egyáltalán nem baj, hogy nincsenek sokan, mert “nem a mennyiségben méretik meg a minőség”. Ő inkább úgy véli, ha szokásaik a mai világ számára furcsák, az őket méginkább megerősíti abban a hitükben, hogy fennmaradásuk érdekében fontos követniük hagyományaikat. Az író szerint ahhoz, hogy ne csak stagnálás, hanem gyarapodás is jellemezze őket, szükséges lehet már másoknál bevált példákat követni.
Külföldi vallásos zsidók invitálása nem egyedi eset Magyarországon, az EMIH (Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség) évek óta ezt teszi, és bár sokan firtatják módszereiket, hatékonyságuk nehezen vitatható
– ezt az álláspontot többen is osztják a Kazinczy utcában. Zév Paskesz is közöttük van. Őt a közösségben mindenki ismeri, évtizedek óta szolgálja hittestvéreit. Volt ő már főtitkár és tanító is, az új elnök a vallási terület vezetőjeként számol vele. Minket idegenvezetőként kísér az épületek között. Paskesz — akárcsak Deutsch is — magyar neológ családban született, de visszatért ősei hitéhez, és mind az öt gyermekét ebben a szellemben nevelte fel. Vallásossága öltézetéből is látszik. Hamar kiderül, egy humoros, józan gondolkodású ember kísér minket körbe a Dob utca és a Kazinczy utca sarkán felépült orthodox központban.
„Sokak szerint fanatikusok vagyunk. Ezért kicsit félelmetesnek is tartanak bennünket. Pedig mi egy olyan nagy család vagyunk, amelyik nyitott másokra is”
– mondja egyik állomásunkon, a “téli imateremben”, ahol – hivatalosan meg nem erősített hírek szerint — a városban egyedülálló módon még a tavalyi év első pandémiás korlátozásai alatt is összejöttek imádkozni. A napi három csoportos istentisztelet és a folyamatos tanulás számukra az élethez ad egy biztos rendszert. A hit őrei élnek így.
Paskesz szerint próbálnak nem belefolyni a hazai zsidóság két nagy szervezete (Mazsihizs és az EMIH) közötti vircsaftba, amelyet elsőre nem is szívesen véleményez. „Kívülről úgy látszik, hogy a konfliktus egyáltalán nem a zsidóságról szól, sokkal inkább hatalmi kérdésekről” – véli Paskesz, akinek gyerekkori barátja Frölich Róbert, az ismert neológ rabbi, de ezzel együtt – kizárólag hitbéli meggyőződés miatt, mert hogy Frölichhel jó viszonyt ápol továbbra is — semmi pénzért nem tenné be a lábát a Dohány utcai zsinagógába. A vallási nézetkülönbségek ellenére egy esetleges Mazsihisz-EMIH békítő szerepről úgy véli, hogy a feleknek saját maguknak kell rendezni ügyeiket. A Talmudot idézve Paskesz hozzátette,
a békéhez három dolog kell: megbékélni önmagunkkal, embertársainkkal és az Örökkévalóval. Ehhez szerinte az első út az lenne, ha mindenki visszatérne gyökereihez. Az akár még az egyéget is meghozhatná.